Rengeteg minden történt ezen a napon a szokásos öt órai hőmérőzés, majd a műszak átadása a nővérek közt… vizitkor megjegyeztem a Tanár Úrnak, hogy megoldható lenne, hogy az orromból kikerüljön a cső? Azt mondta, majd megbeszélik, de ő úgy gondolja, hogy semmi akadálya, megmutattam az EDA-kanült is, hogy szerintem kicsúszhatott, mert már a honom alatt van a vége… azt mondta, hogy már arra se nagyon lesz szükség, úgyhogy akkor azt is kiveszik…

Jött a kötözős nővérke, elvágta a cérnát amivel az orromba volt varrva a cső kihúzta... Istenem micsoda megkönnyebbülés… kivette az EDA- kanült is…
Megnézte a sebemet, átkötözött, majd mondta, hogy van másfajta haskötő is… Kérdeztem, hogy az meg milyen? hát azt nem támogatja a TB... és hogy az drágább, de szerinte jobb, kipróbáltuk. Tényleg jobb! Nem értem ezt a dolgot, hogy is van ezzel a haskötővel? Műtét előtt írtak fel egyet, azt mondták arra majd szükségem lesz… az üzletben nem mondták, hogy többféle van… mentem a recepttel kiváltottam oszt jól van… Ég és föld a két haskötő… ezt három helyen tudom állítani a másikat nem tudtam, mert megszakítás nélküli volt rajta a tépőzár…
Felkeltem jártam egyet, teljesen fel voltam dobódva… aztán jött a nővérke, mondta, hogy feküdjek le, mert ma kell mennem a vénás vizsgálatra, ezért az ágy lábrészét magasabbra állították. Jött a betegtologató, és elvitt „kirándulni”, az érsebészetre…
Rendkívül érdekes vizsgálat, az embert egy mozgatható asztalon fekszik, és megnézik a vénáit, hogy szabadon áramlik - é a vér… de ahhoz, hogy ezt lássák, meg kell festeni a vért valami jó kis kontraszt anyaggal… nekem jó vénáim vannak. A lábamat egy melegvizes lavórban kellett áztatnom egy pár percig, aztán jött a főorvos úr és keresett egy vénát, ami használható… nem is azzal volt a baj, hanem a kontraszt anyag befecskendezésével, valami oknál fogva… nem nagyon sikerült a befecskendezés… mindkét lábfejemen csak a negyedik vagy ötödik próbálkozásra jött össze a dolog… közben megbeszéltük a magyar egészségügy borzalmas beteg állapotát. Az eredmény negatív lett, vagyis nem áll fenn trombózis veszély.
Visszatoltak az osztályra a szobámba kérdezte a nővérke, hogy ment? Mondtam remekül, túlvagyok rajta…
Egyszer csak bejött egy emberke a kolláré ott figyelt a nyakában, gondoltam biztosan pap, köszöntem is illendően, „Áldás békeséget”. Ezen egy kicsit meglepődött, megkérdezte, hogy nem zavar-e? Mondtam, Csöppet sem! Foglaljon helyet, legalább beszélgetünk egy jót, megkérdezte, hogy hiszek-e Istenben, Idézettel válaszoltam, „Ahogy az óra az órásmester létezését bizonyítja, úgy a világegyetem Isten létezését bizonyítja”. Elbeszélgettünk Istenről, hitről, vallásról, egyházról, egyházpolitikáról, egy igazán érdekes izgalmas de legfőképpen tartalmas és tanulságos beszélgetés volt. Egy 73 éves diakónussal, ki hitte volna?
Aztán egy szőke kis nővérke, (valószínűleg tanuló lehetett) ebédet hozott nekem… Mondtam, hogy ez tévedés lesz, mert még folyadékot sem ihatok, nem hiszem, hogy rögtön ebéddel kéne kezdenem, lerakta, majd elviharzott, aztán egy kis idő múlva visszajött, elnézést kért... azt mondta tényleg tévedés… szerintem az lett volna tévedés, ha megeszem…
Persze előfordulhat mással is… (aki dolgozik, az tévedhet…)
Amikor még ott volt a diakónus megkaptam a diafilint (légzéskönnyítő) ezt könnyű megismerni, általában lassan folyamatosan közvetlenül a branülbe nyomják bele, (persze olyan is van aki inkább az ifuzióba fecskendezi, akkor nem kell vele annyit vacakolni). Szóval „ebéd” után jön a nővérke, lekapja rólam az infuziós szereléket és elkezdi szép lassan beadni a diafilint… megkérdeztem, hogy ugye ez diafilin? Az! - válaszolta tömören, mondom neki, hogy ezt már megismerem, fél órája kaptam, kiveszi a fecskendőt, megkérdezi a másik nővérkét… ja tényleg bocsi…
Nem azért szóltam, csak kár belém kétszer az anyag…
Aztán megint meglátogatott a gasztroenterológus, érdeklődött. Hogy s mint vagyok elmeséltem neki, hogy jobban... megint beszélt Istenről, mondtam neki, délelőtt egy diakónussal beszélgettem. Ezt mondta el fog utazni Tihanyba egy szemináriumra, vagy valami olyasmire… de szorít értem… mondtam köszönöm, alighogy elment jött a Tanár úr, és kiszedte belőlem a maradék két csövet…
Olyan de olyan boldog voltam… csövek nélkül szép az élet!
Este jött a feleségem mondom neki, hogy remekül érzem magam, beszélgettünk, majd egy hirtelen ötlet: Miért ne jöhetnének be a gyerekek? Hiszen már elég szalonképes vagyok… Felhívtam őket mondtam nekik, hogy készüljenek mert az anya hazamegy értük, és bejöhetnek a korházba! Gyorsan megborotválkoztam… Nagy volt az öröm, a kicsit minden érdekelt, a nagyobb meg sírt, a bátyám volt velük otthon… ő is bejött… dumáltunk egy sort… szép volt ez a nap… mondom csövek nélkül szebb az élet…
Szerző: adenocarcinoma  2009.06.26. 14:50 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr441210121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zslog 2009.06.28. 10:51:33

Üdv! A hosszabb bejegyzés, reményeim szerint javuló állapotot jelez. Otthonról írogat már? Onkológiai kezelés? Jobbulást:-)

adenocarcinoma · http://adenocarcinoma.blog.hu/ 2009.07.02. 10:32:08

@zslog: igen itthonról írogatok, kicsit lemaradtam a bloggal, juni 15.-én engedtek haza, 28.-án szedték ki a varratokat, a Tanár Úr, aki műtött, jelenleg szabadságon van, de vasárnap ennek ellenére megkaptam a biopszia eredményét, ami ugye nem sok új dolgot mondott (adenocarcinoma, az denocarcinoma mindegy honnan nézzük) de mégis bizakodásra ad okat az utolsó mondat, az "ép részben lett metszve" onkologiai kezeleésről, majd a Tanár Úrral kell egyeztetnem, szerintem olyan két hét múlva... nem tom mennyit kell majd még várnom a "kemora"...
süti beállítások módosítása