Örültem a sorainak: hírt kaptunk az állapotáról. A test gyengesége a betegséggel és az arra irányuló kezeléssel jár. Most még az évszak is "kedvez" a szomorúságnak. Az - a szakmában így mondjuk - elesett általános állapotot el kell fogdani és szellemi elfoglaltsággal kell próbálni "gyorsítani" az időt. Persze mit osztom az észt, elnézést is érte.

Jó reggelt! Jó lenne neked valahogy egy kis erőt adni, de nem tudom, hogyan. Édesapámnak szoktam mesélni rólad, olyankor egy kicsit mindig jobb kedvre derült, mert tudja, hogy nincs "egyedül". Nem tudom, hogy neked jól esne-e, ha hallanál róla, az ő problémáiról és arról, hogy hogyan néz velük szembe, illetve akár arról, hogy hogyan viseli ezt az átkozott, de egyben talán áldásos kemoterápiát. Persze, amint írtam is, nem tudom, hogy ez segítene-e neked. Ha igen, akkor majd jelezni fogod, én pedig szívesen mesélek.

@Pillanatok:
Mesélj apukádról, a minap néztem a statisztikáját ennek az oldalnak, napi szinten olyan 20 látogató téved ide. Úgyhogy nem csak nekem, de szerintem nekik is érdekes lehet apukád története. ha meg nem akarod, hogy itt megjelenjen, akkor írd meg csak nekem e-mailben.
kösz gábor

Épp egy u.n."tudományról" jövök: Pest-megyei Orvosnapok. Volt előadás a gyomordaganatokról. DE 1 szó sem hangzott el a felvilágosításról. Pedig minden fontos statisztika elhangzott: melyik stádium, milyen műtéti technika, milyen onkológiai kezelés és milyen túlélés.

Felvilágosítás? Olyan nincsen… rehabilitáció? Olyan sincsen…
Amit a dokik egymás közt beszélnek az nekik a fontos. A beteg? Az csak munkadarab… egy adat… egy statisztika…
Személy szerint engem kicsit sem érdekel, hogy az ötéves túlélési százalék mennyi!
Egy beteg arra kíváncsi mit ehet, hogyan tovább, milyen lesz a további élete? Elesett és tanácstalan. Ebben ma Magyarországon a kuruzslókon kívül senki sem segít, de hát ők ebből élnek, ha az orvostársadalom nem csak magával törődne, nem menne olyan jól nekik. Ők megbeszélnek mindent szépen egymás közt. Ja hogy beteg is van, és információra éhes… ugyan már az kit érdekel. Tök jó a korházban dolgozni, csak kár, hogy betegek is vannak.
Onkologiai kezelés? Abból áll, hogy leveszik a vért és megnézik a fehér vértestek számát, ebből eldöntik kaphatom-e még a mérget vagy mást kell kitalálni…
Csak az utolsó alkalommal jutottam el odáig, hogy nem kellett külön a vérvételes beutalóért sorbanáni. Odamentem a nővérkéhez, aki betett egy branült és úgy vette le a vért, majd mentem a dokihoz az eredménnyel, aki utólag adta a beutalót, és írta ki az anyagot. Ezzel spóroltam magamnak másfél órát és egy szúrást. De ez is csak a nővérke jóindulatán múlik.
Elegem van a tudálékos orvosokból az is csak egy szakma, (ha pár évvel kevesebbet tanultam volna, akkor lehetett volna belőlem akár orvos is.)
A diplomához sem értelmet sem emberséget nem adnak. Idáig jutottunk.
Pedig a felvilágosítás a beteggel történő kommunikáció fontosabb lenne minden egyes rohadt statisztikánál

Ezek nagyon keserű sorok, de nem baj. Egyébként tetszik az új blogküllem. Tényleg semmi info-t nem kapott arra vonatkozólag, hogy a kapott műtét és szövettani lelet - majd ennek alapján a betegség stádiumbesorolása milyen túlélést jelent? Ha nem kapott akkor én kérek elnézést: túl naiv vagyok az orvoskollégákkal szemben. Ha nekem kell a beteget felvilágosítanom a műtéti érzéstelenítésről vagy altatásról én legjobb tudásom szerint és leginkább közérthetően megfogalmazva teszem. Csodálkoznak is a betegek. Próbálok küldeni statisztikát.

@zslog: NEM Zsuzsa, nem mondtak semmit. Persze minek is mondanának? Ez fél éve nagyon idegesített. Akkor utána jártam a leletim alapján. Amiket ide is feltöltöttem.
Mára már beláttam: ez olyan, mint amikor elromlik a mosógép… nem hiszem, hogy a háziasszony foglakozik azzal, hogy mi miatt nem működik. Hívja a szerelőt oszt jól van… egy becsületes szerelő tájékoztatja a tulajt a lehetőségekről „kérem ez még egy-két évig húzza, ha ezt meg azt megjavítom rajta… persze nem biztos hogy sikerül…”
Vannak mosógépek, amiket meg lehet javítani, van olyan is, amit nem. Van becsületes szerelő, és vannak olyanok, akik „csak” dolgoznak. A mosogatógép szempontjából nézve, ha működik, akkor mindegy nem? A háziasszony így se meg úgy se tudná megszerelni. Csak az utóbbi szerelő megfosztja a döntés lehetőségétől.
Tudja, engem már nem érdekelnek a statisztikák…
Az bosszant, ha mosógépnek néznek, hiszen látom a különbséget a mosogatógép szerelő és az orvos munkája közt. Igaz mindkettő emberfüggő, van ilyen is, van olyan is. Mindegy, hogy az ember orvos, vagy más munkát végez, ha ezt becsülettel a legjobb tudása szerint végzi.
DE az orvosi pálya az nem szabadna, hogy egyszerű munka legyen az HÍVATÁS! Nem gépeken, hanem embereken dolgozik, ezt szerintem nem tanítják az orvosin. Van teste, és van lelke. Amíg a mosógép nem gondolkodik sorsa felől, (még akkor sem, ha intelligens mosópor van benne) addig az embert igen is érdekelné saját sorsa.
Tájékoztatni sokféleképpen lehet.
- A legrosszabb, ha nem mondanak semmit. Mert akkor az ember saját maga kezd kialakítani saját állapotáról egy képet, ami gyakran eltér a valóságtól.
- A másik tájékoztatnak, de nem mondanak el mindent, ez azért veszélyes, mert az emberben hiú ábrándokat ébreszt.
- Aztán van a pontos mindenre kiterjedő részletes tájékoztatás, ennek is megvannak a maga veszélyei…
Hogy az orvos hozzátartozót, vagy beteget tájékoztat, ez sem mindegy.
Értem én nehéz megtalálni, hogy melyik embernek mire van szüksége, sokféle beteggel beszélgettem, volt olyan is akinek megmondták, még egy-két hónap… zokogott. Persze ez sem változtat a helyzeten, betartja az orvosa diagnózisát, és tényleg beadja a kulcsot egy két hónapon belül… ha meg tovább él, akkor meg kialakulhat a „hülye ez az orvos” gondolat, és a „na ugye”. Nincs is semmi gond… vagy, hogy „halleluja” csoda történt.
Van akinek azt mondta az orvosa, nincsen semmi baj, (gondolom nem akarta, hogy pánikba essen) és az emberkét nem láttam többet… meghalt… tényleg semmi baj, az élet már csak ilyen, el kell fogadni, vége szakad.
János barátom májrákban halt meg, neki nem, csak a feleségének mondták meg, hogy közel a vég, Ágnes megkérdezte, hogy mennyi az annyi? Azt a választ kapta, hogy három nap, három hét, de három hónapnál nem több. Ő tudta, János nem, ha tudta volna, hamarabb meghal… így az utolsó pillanatig reménykedett.
Aztán ott van édesanyám, mindenki tudta, hogy jön a vég, ő is, méltósággal viselte, erős asszony volt.
Embere válogatja, ezért kéne az orvosoknak nem csak jó anatómiai, hanem jó emberismerettel is rendelkezni. Kinek-kinek igénye szerint, persze az igényeket honnan tudná az orvos?