Tele a tudatom a magyar léttel. Hihetetlen, hogy mit meg nem engednek maguknak egyes szolgáltatók, sokszor érzem azt, hogy nem a rendszerrel, hanem az emberek fejében van a gond. Vagy csak velem? Hiszen én már akkor is kiakadok, ha a sorban a nyakamba liheg a következő ügyfél.

Az történt ugyanis, hogy még tavaly bementem a banka, ahol rengeteget kellett várni, meg is jegyeztem az ügyintéző hölgynek:
„Még jó, hogy ráérek itt várogatni, az időmből kitelik, a beteg ember nem rohangál.”
A hölgy, akinél a hitelkártyám megszüntetését intéztem megkérdezte:
„Régóta beteg?”
Nem volt tolakodó, hanem inkább udvarias, válaszoltam neki:
„Hát amióta diagnosztizálták a rákom, és kivették a gyomrom azt hiszem úgy május óta…”
A kedves kisasszony a monitor mögött azt mondja:
„Akkor már jár a biztosítás!”
„Milyen biztosítás?”
„Hát ami a hiteléhez lett kötve.”
Tényleg, havi 25ezret fizetek, már nem is tudom mire kellett akkor a lové, de hát kedvező volt, és szinte úgy dobták utánunk. Kiderült ehhez a hitelhez akkor kötöttünk egy biztosítást a bankon keresztül a Generalinál, amiben többek közt az is szerepel, ha 60 napot meghaladóan táppénzen vagyok akkor akár 10 hónapig fizeti a biztosító helyettem a törlesztő részletet, hát mit mondjak, megörültem az általam feledett lehetőségnek, és megkérdeztem hogyan kell ezt elintézni.
Egyszerűnek tűnt a dolog, be kell menni a biztosítóhoz, és ott majd megkapom a megfelelő tájékoztatást.
Már másnap ott voltam. Az ügyintéző hölgy adott egy formanyomtatványt elmondta, hogy szükségem van a munkahelyemről egy igazolásra, hogy mióta vagyok betegállományba, és egy igazolásra a körzeti orvosomtól.
Mondom ha más nem kell akkor ez hamar megvan, amúgy is esedékes volt már a B12 injekcióm, úgyhogy megkértem Melindát (a körzeti orvosomat) írjon igazolást, aztán bementem a fehérvári MÁK- ba ugyanis az én béremet ők számfejtik, lévén, hogy én ugye egy szerencsétlen tanárember volnék, szóval közalkalmazott. Semmi gond nem volt megkaptam ott is az igazolást. A papírokkal visszamentem a Generálihoz, ott a hölgy kitöltött még egy formanyomtatványt, amit elküld a központba, ez még az ünnepek előtt történt, majd január első felében rendeződik az ügy.
Hát „rendeződik”. Ma kaptam egy levelet a Generali Providencia Biztosító ZRT - től amin teljesen felhúztam magam. Ezt írták:
 

"Bejelentett szolgáltatási igényére, valamint a ……. Bank Nyrt. által kötött biztosítási szerződésre való hivatkozással következőkről tájékoztatjuk. A szolgáltatási igény elbírálásához szükségünk van:

-         A mellékelt kérdőívre, melyet háziorvosával/kezelőorvosával kitöltetniszíveskedjen
-         2001 januárjától a háziorvosi karton másolatára
-        Jelen biztosítási eseménnyel összefüggésben álló valamennyi orvosi dokumentum másolatára, különös tekintettel az első ellátás orvosi dokumentumára (kórházi zárójelentések, ambuláns lapok, leletek, stb.)
-        A keresőképtelenség kezdetétől fogva a táppénzes lapok fénymásolatára(2009.05.19-12.18-ig terjedő időszakról megérkezett az igazolás!)

 A szolgáltatási igény elbírálása ezen dokumentum birtokában lehetséges. A fenti dokumentumot kérjük biztosítótársaságunkhoz eljuttatni szíveskedjen. A gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, hogy válaszlevelén tüntesse fel az ügyintéző nevét, a biztosítási kötvény számát, valamint a kárszámot!
Együttműködését előre is köszönjük."

 
Ennyi.
Félreértés ne essék, nem szégyellem én a betegségemet, de hát könyörgöm mi a fene közük van hozzá? A második pontot meg végkép nem értem. A hitelem max. 3 éves, ők meg 2001-től kérik a háziorvosi kartonok másolatát… na ne… mire jó az nekik? Az aranyeremre is kíváncsiak? Biztosítási csaló lennék a rákommal? Az utolsó pont sem teljesen érthető, aláhúzással jelezték milyen fontos is ez, aztán meg zárójelben, (de azért felkiáltójellel) közlik, hogy mikortól van már meg nekik az igazolásom.
Egyre jobban az az érzésem semmi értelme. Nem tudok napirendre térni a dolog felett. És idegesít, roppantul idegesít. Mindegy gyomoridegem már úgyse lesz...
Szerző: adenocarcinoma  2010.01.18. 21:16 Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás ügyintézés generali

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr371683203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása