Sok mindenben lehet hinni, és amiben az ember igazán hisz az segít. A hit rettentően erős valami. Velem az a baj, hogy nem hiszem, hogy a gondolatom erejével meg tudom állítani az áttétet, de azt meg végképp nem hiszem, hogy nekem ehhez az új medicinára lenne szükségem. Pedig a hit erejével hegyeket lehet ám megmozgatni: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Máté 17:20

Na ja! A konfliktusokat meg kell oldani. Nagy Sándor is megoldotta a gordiuszi csomót, igaz elég drasztikusan, de túljutott rajta.

Tudom, tudom, a pozitív gondolkodás segít. A hív vizsgálat után mondja az orvos a betegének: Na, most már aztán gondolkodjon pozitívan!

Ok, talán azt még valahogy el tudom fogadni, hogy az ember lelki gondja rányomja a bélyegét a testére, de a test is védekezik ám valahogy, és nem tartom valószínűnek, hogy éppen egy gyomorrákot dob még pluszba az emberre.

Nagybátyám gyermekkori paralízisére, mint ahogy anyám csípőficamára sem mondható lelki ok. Vannak szabályok, ha valakit megharap egy veszett kutya, akkor azt nem lehet lelki okokra visszavezetni. Ez külső tényező, de attól még veszett lesz az ember is.

Hogy mi az a falat, ami nem akart lecsúszni? Jaj, ne röhögtessenek már! Minden ember életében van ilyen! Van olyan, aki képtelen feldolgozni, dolgokat, és emészti magát, na bumm, akkor ő majd aztán jól rákot fog kapni? Nem kérem, nem hiszem, hogy ez így működik!

Azért olyan is van, amivel egyetértek, mert, az aztán tényleg nem jó, ha az emberben tüske van, mert begyulladhat. Szóval oldjuk a konfliktusainkat!

És persze azzal is egyetértek, hogy hit nélkül nem lehet meggyógyulni. Kérdés: Ki miben hisz? Kinek mi ad erőt?

Van akinek ehhez új medicinára van szüksége, ám tegye! Szíve joga! Oldja a konfliktusait, húzza ki a lelki tüskéket, és gyógyuljon meg minél előbb.

Ehhez kívánok mindenkinek elsősorban hitet, jó egészséget, kitartást és erőt.

Mert könnyen tönkremehet ám ilyesmibe az ember…

Gábor 

 

Szerző: adenocarcinoma  2010.02.10. 06:53 3 komment

Címkék: rák hit rosszindulatú daganat új medicina

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr221744635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

serfecs (törölt) 2010.02.10. 09:22:24

Szia!

Kreatív blogger díjat kaptál, a részletekért légyszíves látogass meg engem: adh-disorder.blogspot.com

Üdv,
Panni

adenocarcinoma · http://adenocarcinoma.blog.hu/ 2010.02.12. 14:40:11

@panni75: bocs Panni nem tudok mit kezdeni ezzel a díjjal, de azért köszönöm.

JuditJudit (törölt) 2010.02.13. 01:06:36

Kedves Gábor!Először isszeretném megköszönni ezt a blogot.Beirtam a keresőbe a dömping szindrómát, de szinte semmit nem talál az ember róla egy rövid magyarázaton kivül, hogy mit takar ez.Azt meg föleg nem , hogy ezen hogy lehetne enyhíteni, vagy bármi mást, ami ezen betegségben szenvedőknek kissé könnyebbé tehetné az életét.El kell mondjam nekem van egy másfél éves kislányom, aki malrotációval(bélforgási rendellenesség - máshol helyezkedik el a bélrendszer mint alapesetben)és sajnos 9 hónapos kora óta peggel és gyomorszondán (Mic-key buttonnal)keresztül etetjük.Ez IS hozta magával, hogy kialakult nála ez a betegség, plusz iszonyat magas vércukor értékei, rosszullétei vannak etetés után akár 10 percel. Hiába etetem többször, kevéssel, lassan.Itt most nagyon sok hasznos tanácsot olvastam, és köszönöm, hogy leírtad ide, hiszen az én kisbabám még nem tudja mondani, hogy mi fáj, csak látom a tüneteket, s az orvosa is több mint fél év elteltével közölte, hogy ja, akkor ez van a gyereknek.Köszönöm.Persze értelemes tanácsot senki nem ad, magam kisérletezem, hogy jobb a gyereknek.Nem tudom minek járunk dokihoz akkor???
Nos, csak szeretném megköszönni, és beleolvasva a blogba, szép lassan az elejétl fogva elfogom olvasni, mert érdekel.Üdvözöllek, és nem is tudom mit illik ilyenkor neked kivánni, egyenlőre minden jót a körülményekhez képest! (a hivatali ügyintézésekről én is mesélhetnék, meg az orvosokról, a baba blogjában nálam is van elég sok incidens) Judit
süti beállítások módosítása