Magam alatt vagyok. Hogy hogyan kerültem oda? Hát ez igazán egyszerű, a minap körbenéztem, és sem mellettem, sem felettem, de még alattam sem volt senki… hát ezért kerültem én oda… „ha elnémul a város oly magam vagyok…”


Ha elnémul a város, oly magam vagyok
és egyedül sokszor rámtör; a depresszió,
Ó, nem, ó én nem tudom, hogy ki vagyok
Minek születtem választ nem kapok.
Mond miért él az ember és hol van a cél?
… és tényleg van-e Isten, mely bennünk él?
Ó nem, ó én nem tudom, hogy ki vagyok
Minek születtem választ nem kapok.

És sokszor sírnom kellett, ha nem bírtam már,
a cinizmus mögé rejtem, ha valaki bánt,
Ó nem, ó nem tudom, hogy ki vagyok
Az álarc lehullt, hát itt vagyok.
Ha elnémul a város, oly magam vagyok,
és egyedül sokszor rám tör a depresszió,
egy könny lefolyik az arcomon,
ha elhagy minden; hát meghalok…

Magyarázat a hangulatomhoz:
Voltam dokinál, mert csak nem múlik a fáradékonyságom, megvizsgált… vért vett, meg minden és a tumormarkrek eredményének fényében azt mondta, hogy a fáradékonyságomnak lelki okai lehetnek… Na hát én meg most akkor gyorsan kerestem magamnak egy lelki okot, csakhogy igazoljam a diagnózist.

Szerző: adenocarcinoma  2010.05.03. 06:45 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr501970258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lillith7 2010.05.04. 15:24:06

Jó tanácsot nem adhatok, hisz magam is fáradt vagyok.:)) Csak egy mosolyt és egy kis versikét legyen szép napod!
Az Ég vándor dala

Ha arcodat csillagfény melegíti,
űr hidege szívedet nem dermeszti meg,
s nem fáradsz el sohasem,
mert az Út kiszabja életed
a csillagok között,
az emberek között,
a sötétben,
a Fényben,
a szívekben,
a Létben,
s az Út vezet is,
mert az lett a dolga,
mit régen kiszabtak neki:
lábad alá bársonyt tenni,
lépéseid könnyen venni,
nap-melegben árnyat lelni,
s ha eljön az est
a csillagok között,
az emberek között,
és meg akarsz pihenni,
akkor bölcsőd lesz az Út,
hol gyermekként ringva
feleded a bút,
s bűvös álomban
homlokodra gyöngykoszorút
teszek,
gyengéden, szépen,
mint régen,
hogy bűvös álomban lásd,
kit nem láthatsz napvilágnál,
s előtte térdre omolj
és erőt kérj tőle, Életet,
hogy ha eljön a reggel,
tovább vándorolj,
mert utad szép és örök
a Tündér-fényű csillagok között.
süti beállítások módosítása