A sebész… hát igen, ő az úr a háznál, mármint a korháznál.

Már Hofi Géza is megmondta annak idején: „A sebész! Az igen! A többi az csak tapedolja az embert… A sebész meg azt mondja: Levágtam! … Oszt’ tényleg…”
20.-án délután négyre volt időpontom műtéti megbeszélésre Pontosak voltunk, a feleségem most is elkísért. Legalább nem kellett egyedül kivárnom azt a közel egy órát mire behívtak…
Egyszerre két embert hívnak be, mivel két vizsgáló van… és hát ugye ki kell használni… itt kérem szépen nincs holt idő… nincs lazsálás…
Az emberek többsége kísérővel jön, a professzor úr az előtérben vár egy nővérrel. Jobbra, vagy balra küldik az embert… aszerint, hogy hol öltöztek fel, végeztek előbb. Nagy mosollyal fogad minket:
- Jó napot! Ki a beteg? - kérdi, majd jobbra mutat:
- Foglaljanak odabent helyet, mindjárt megyek…
Látszik a nagyüzem. Bemegyünk. Jön a nővérke, hoz egy papírt. Alá kell írnom, hogy belegyezem a vizsgálatba… milyen vizsgálat? Megbeszélésre jöttem… (végül is mindegy hogyan hívjuk) közben kijöhettek a bal oldali vizsgálóból is és behívtak valakit, mert megint hallom a professzort:
- Jó napot! Ki a beteg? Nevetés hallatszik (úgy érzem ezen a poénon csak mi nem tudunk nevetni…). A doki először a bal oldali vizsgálóba ment gondolom az utánam érkező már csak kontrollra jött vissza, vagy ismerhette őket és felmérte, hogy ott hamarabb fog végezni. Mi meg ültünk és nézelődtünk kb. 5 percig ennyi idő alatt végzett is a másik oldalon lévőkkel, és jött át hozzánk. A nővérke közben behívták a következő embert… akit szépen balra irányított…
A doki rám nézett és megkérdezte:
- Mi a panasza… átadom a leleteket, és úgy mondom:
- A gyomorom fala a corpusnál megvastagodott úgy másfél centire. A gyomortükrözésen diónyi daganatot észleltek, amiből biopsziára mitát vettek, az adenocarcinomát igazolt. A CT alapján a májra nincs áttét, a környéki zsirszövetben néhány köteg, és a perigastrikus térben kb. 3-6 milliméteres lágyrész képlet van…”
- Aha. - mondja, és egy laza mozdulattal az asztalra dobja a leleteimet. Akkor kapok észbe, hogy nem a diagnózist kérdezte, hanem a panaszomat, ezért gyorsan kisé zavartan hozzáteszem:
- Egyenlőre, fájdalmaim nincsenek… - aztán próbálom magyarázni a bizonyítványomat:
- Tudja, anyám 56 évesen rákban halt meg.
- És maga mennyi?
- A jövő héten leszek negyven.
- Feküdjön az asztalra, megvizsgálom. Megtapogat, meghallgat.
- Ezt műteni kell.
- Tudom, - mondom – azért jöttem Önhöz, megbeszélésre, no meg az időpontért. És folytatnám, hogy Pécset voltunk CT-n, és hoztam a felvételeket… de Ő szó nélkül kiment és mondta a nővérnek, hogy minél előbbi időpont keressen a műtétre… aztán visszajött, előkapott egy lapot és rajzolni kezdett, három lehetőséget, három különböző műtéti technikát vázolt fel. Hogy melyik lesz? Az majd akkor, és ott dől el, amikor felnyit. Bekiabált a nővérke, hogy a legkorábbi időpont, Június 2.
- Akkor csak most… és csak itt… és csak önöknek… egy ilyen korai időpont. – mondja. Én meg nézegetem a vázlatokat, úgy mormogom magam elé:
- Valószínűleg az egész gyomromat ki fogja venni…
- Ezt meg honnan veszi?
- Hát voltunk Pécset a Diagnosztikai Központban, és ott mondta a CT alapján egy nagyon kedves doktornő, és…
Meglepődve szakítja félbe a mondókámat:
- Azt egy radiológus a CT alapján nem tudhatja…
- Professzor úr, tudja… én erősködtem neki és kérdeztem meg tőle, hogy mit jelent a gyomor jelentős része… (te jó ég már megint magyrázkodom)
Csak legyintett egyet és a vállamra tette a kezét.
- Ide figyeljen, ez egy nagy műtét lesz ahhoz, hogy sikerüljön három dolog kell: egy hogy akarjon meggyógyulni… kettő hogy mi jól végezzük a munkánkat… három hogy az égiek is velünk legyenek… majd a nővérke elmondja a teendőket!
Azzal kezet fogott velem és ment a másik oldalra, és már hallom megint:
- Jó napot! Ki a beteg?
A nővérke egy kis türelmet kért és gyorsan behívta a következőt, jobbra küldte, oda ahol mi voltunk, majd hozzánk fordult:
- Át kell menni a kartonzóba időpontot kérni vérvételre, EKG-ra és beszélnie kell majd egy altatóorvossal is.
Ránéztem a beutalókra, aztán megkérdeztem:
- Tumormarkerek nem kellenek?
- Miért, azt még nem csináltak?
- Nem, még nem! Feleltem… erre hozzácsatol még egy papírt a laborbeutalóhoz… Én meg azt gondoltam magamban, a tumormarkerek a műtétig már nem lesznek meg…
Mindegy, gyorsan elköszöntünk, és kezemben a papírokkal… átrohantunk, hogy időpontokat kérjünk a további vizsgálatokra…
 
Most hogy ezt így leírtam azon jár az agyam, hogy „Jó napot! Ki a beteg?”
Úgy gondolom, sőt szent meggyőződésem, hogy a magyar egészségügy az a beteg! És hát sajnos nekem is van egy betegségem, csak erről én nem tehetek…
 

Szerző: adenocarcinoma  2009.05.29. 13:30 3 komment

Ezt még régebben írtam, gondoltam feltöltöm, végül is... mi baj lehet belőle?

Minap mikor gondolataimba merülve a temetőben sétáltam és a következő történetet ismét az agyamba fújta a szél…
Egy szép nő nem írom le, hogy milyen gyönyörű volt, mert minden nő az (!) és különben is mindenkinek más a szép, így hát rád bízom, kedves olvasóm! Képzeld el a nőt.
Szóval ez a szép nő az újságban olvasott egy hirdetést:
„Aranyozást vállalok… bármit bearanyozok…” Azt gondolta felkeresi a hirdetőt, hiszen neki igazi bearanyozni valója volt.
- Aranyozza be az életemet! - mondta a mesterembernek.
- Az életét?! Azt én nem tudom, ilyet még soha senki sem kért tőlem. Tudja, én csak kézzel fogható dolgokat tudok bearanyozni, ez nagyon elvont… de van egy filozófus haverom, talán ő tud segíteni… - hárította a megtisztelő megbízást az aranyműves, és egy cetlire firkantotta a filozófus címet.
A filozófussal a nő egy könyvtárban találkozott.
- Aranyozza be az életemet! Úgy gondolom Ön tud nekem segíteni.
- Az Ön életének bearanyozása lelki problémákra vezethető vissza, az nem az én dolgom, de van egy pszichológus barátom, talán Ő tud segíteni. Hozzá feltétlenül menjen el. - válaszolta a nagy gondolkodó.
A bánatos szépség egy kényelmes kanapé sarkán feszengve kérte a lélekbúvárt:
- Aranyozza be az életemet! Azt hiszem, Ön tud nekem segíteni.
- Hiszi kisasszony?! Azt hiszi?! A hit kérem nem az én asztalom… akkor menjen inkább a templomba!
A nő megtörve, de mégis reménykedve indult az Isten háza felé. Ahogy közeledett az épülethez, már messziről látta azt a templom lépcsőjén ülő férfit, aki a hátát a tartóoszlopnak támasztva írt… talán író lehetett… ahogy elsuhant mellette a nő felnézett az írásból, tekintete követte, a tovalibbenő szoknyát. A szomorú szépség talán érezhette a férfi tekintetét, megfordult… egy pillanat… igen! Egy pillanatra találkozott a tekintetük... Ekkor a nő, mint aki már előre tudja, hiába megy, besietett a templomba, hiszen beszélni akart a pappal.
- Kérem, atyám segítsen bearanyozni az életemet!
- Ő Te balga leányzó azt hiszed ilyesmire ember képes lehet? Még én Istent felszentelt szolgája sem tudom ezt megtenni, csak az utat mutathatom meg. Igazi megnyugvást csak Isten ád néked. Higgy benne, és ő majd bearanyozza az életed, hiszen Ő a Mindenható, Ő az, ki bármit adhat és elvehet, ha hozzá méltó módon élsz, hidd el, bearanyozza az életedet.
- Most atyám már most nem lehetne?
- Ej de türelmetlen vagy, mondom, majd Ő ítél, és ha méltó vagy rá majd bearanyozza.
A lány sírva ment ki a templomból, leült a lépcsőre úgy rázta a zokogás.
- Hát senki… senki sem tud már nekem segíteni. Nincs senki, aki bearanyozná az életemet…
A férfi, aki még mindég ott üldögélt felnézett az írásból, letette tollát és odalépett a nőhöz, megfogta mindkét kezét gyengéden felemelte, és mélyen a szemébe nézett:
A kedves kisasszony Ön nem ismer engem, én sem Önt, de képes vagyok rá, tudom, érzem, hiszem, ha nekem adja az életét, én bearanyozom.
És aztán úgy is lett…
 
Szerző: adenocarcinoma  2009.05.29. 06:29 Szólj hozzá!

 Nem vagyok egy gyakorlott blogger, meg a rendszert is tanulni kell még, de majd belejövök…

Azt ígértem, hogy leírom hogyan zajlott a CT vizsgálat. A felvételeket már feltöltöttem (persze át kellett konvertálnom), közel négyszáz képet készítettek a belsőmről…
Kedden vált bizonyossá, hogy rákos vagyok, a doki elkérte a telefonszámomat, azt mondta majd csütörtökön felhív. Szerdán felhívtam, elmondtam neki a nagy újságot, sikerült elintézni a CT vizsgálatot Pécset a Diagnosztikai Központban azt kérte, hogy akkor az itteni időpontot, (ami ugye június 23 lett volna) mondjam le… hogy mikor lesz a műtét? Azt majd holnap egyezteti a sebésszel. Mondom rendben, várom a hívását… de nem hívott csak pénteken, és azt mondta, hogy annyi már biztos, hogy június másodika előtt meglesz valamikor a műtét, de pontos egyeztetés miatt még beszélnem kell a sebésszel 20.-án vagyis jövő hét szerdán délután négyre menjek… mondom oké, mi most pont úton vagyunk Pécsre a CT miatt és addigra már a felvételeket is tudom vinni.
Mennyivel más Pécs… hamar megtaláltuk a Diagnosztikai Központot (mondjuk nem volt nehéz) hiszen a korházhoz tartozik… akkor meg hogyan lehet, hogy itt soron kívül tudják fogadni az embert?
Egyszerű magyarázata van ennek, úgy hívják Egészségpénztár...
Nem tudom pontosan, hogy ez hogyan működik, de a korházaknak megszabják, vagy ha úgy jobban tetszik előírják, hogy milyen vizsgálatból mennyit végezhetnek el, és a Pénztár ezek a vizsgálatok után fizet…
Szóval nem az ember-, gépidő vagy a megfelelő kapacitás hiánya miatt alakul ki a várólista, hanem mert nincs pénz. Na most a pécsi központ igazgatója hozott egy bátor döntést, vagyis felvállalta, hogy aki kifizeti az OEP helyett a vizsgálati költségeket, azt soron kívül fogadják, mint ahogy soron kívül megkapják a pénzt is… (hogy igazságos-e azt nem tudom, de hát mi igazságos ebben az életben?)
Mi úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a június 23.-át, hanem kifizetjük a dolgot, 40 ezer volt a vizsgálat, (egyébként a honlapjukon minden fent van).
Barátságosan fogadtak, már vártak, nem volt sor, elkérték a beutalót, elmondták mi hogyan lesz.
Meg kellett innom szépen apránként (egy óra) alatt egy liternyi folyadékot, ez volt a kontrasztanyag, valami lúgos lötty, erre azért van szükség, hogy minden jól látszódjék a felvételen. Ánizsos íze van… tisztára olyan, mint az ouzo… ja ez a magyar ouzo.
Megittam behívtak, derékig le kellett vetkőznöm, felfeküdtem az asztalra, kaptam egy branült (ez egy műanyag csövecske/vagyis kanül, amit az ember vénájába tesznek, ezen keresztül fecskendezik be az anyagot) a hölgy aki ott volt nyugtatgatott, mondtam nem lesz gond, valamikor véradó voltam…
Elindult a gép az ágy becsúszott a hengerbe a gép utasításait kell követni. „Most tartsa bent a levegőt, ne lélegezzen…” – majd - „lélegezhet…” Aztán jött a nővér újabb adag folyadékkal, azt mondta, hogy amikor beadaja melegséget fogok érezni, meg fémes ízt, meg olyant mintha bepisilnék, de nem kell izgulni… csak az érzés olyan. Hát én megmondom őszintén, nem emlékszem milyen érzés az, amikor bepisil az ember… végül is már 38 éve szobatiszta vagyok… de melegség, az volt…
Kb. 10 percet voltam bent, a CT-n aztán várni kellett, míg a doktornő elemezte a felvételeket…
Majd behívtak és azt közölték a jó hírt, „a májra nincs áttét… de a gyomor jelentős része oda van” ezt nem értettem… értetlenkedtem, mit jelent a jelentős rész? A doktornő akkor azt mondta, „ha itt Pécset műtenék, valószínűleg kivennék az egész gyomrát…”
 
Aláírtam a dokumentumokat elhoztam a CD-t meg a vizsgálati eredményt…
És mivel már délután fél hat volt, és csak reggel ettem, mondtam az asszonynak: "Álljunk meg majd valahol, megtömném a gyomrom valami finomsággal…" -aztán hozzátettem- "tudod addig, amíg még van mit…"
Szerző: adenocarcinoma  2009.05.29. 06:08 Szólj hozzá!

Szerző: adenocarcinoma  2009.05.28. 13:39 4 komment · 1 trackback

Gondoltam feltöltök két képet magamról...előlrőloldalról

Szerző: adenocarcinoma  2009.05.28. 09:23 36 komment

Üdv napló…

Jó ez a megszólítás, olyan személytelen, Üdv napló… egy ismeretlen ismerős, akiben megbízhatsz, akinek mindent elmondhatsz…
Hát igen… sose gondoltam volna, hogy valaha blogolásra fogom adni a fejemet, de annyi minden történt velem az elmúlt 40 évben, hogy gondoltam lefirkantom valahová…
Tegnap töltöttem be a 40. évemet… no nem ez a kiváltó ok, hogy írni kezdtem, hanem mert nem olyan régen a pofámba fröcskölték, hogy Rákos vagyok…
Adenocarcinoma… ez az a szó amit meg kellett tanulnom. Ragadt rám az évek során ez meg az… adeno = mirigy carcinoma meg a rákos megbetegedések gyűjtő neve…(carcinos grögül rákot jelent) az oma pedig daganatot…
Hát ez nekem a gyomromban van, 2009 június másodikán fekszem be a korházba, és kiveszik… amit lehet... vagyis amit kell…
Milyen egyszerű ezt leírni… de milyen nehéz átélni!
Az egész úgy történt, hogy megleptem magamat névnapom alkalmából és március 23.-án csütörtökön átmentem a gastroentológushoz… a magánrendelésre.
Az a típusú orvos akinek köszönsz, és úgy köszön vissza, hogy „Jó napot, nyolcezer…” Derékig levetkőztem, megtapogatott, meghallgatott, majd azt mondta, hogy kedden vár 8-ra a korházba gyomortükrözésre.
Hamar eltelt a hétvége és kedd hm... hát az tök jó időpont volt, hiszen akkor csak fél délre kellett mennem dolgozni (ja egyéként tanár vagyok… németet, médiát, és informatikát taníthatok…). Gondoltam nem egy nagy dolog ez az egész, lenyomnak egy csövön egy kamerát a torkomon, aztán majd jól megkukucskálják a belsőmet, oszt’ jól van legfeljebb megállapítják, hogy fekélyem van.
Azért szóltam hétfőn a kollegáknak, no meg a főnökömnek is, hogy másnap mi vár rám és ha késnék, vagy nem tudnék bejönni akkor telefonálok.
Érdekes egy dolog ez a gyomortükrözés… Pontosan 8-ra befutottunk a korházba, azt hittem, időre megyek… de rohadtul nem így működik… már ált a sor.
Be kellett jelentkezni. Megkérdezték, hogy alergiás vagyok-e meg ilyenek, aztán kiküldtek hogy várjak, majd szólítanak. Ott üldögéltünk, a feleségem találkozott régi kollégáival és hát velük csevegett, én meg átnéztem a kérdőívet, amit a kezembe adtak… Minőségbiztosítás van, (vagy mi a fene) megkérdezik az ember véleményét. Ilyen kérdések voltak, hogy sokat kell-e várni? meg, hogy megkaptam-e minden információt? Persze a neten végigolvastam amit lehetett… Az utolsó kérdés volt a legröhejesebb azt akarták megtudni, hogy ajánlanám-e ezt a vizsgálatot barátaimnak ismerőseimnek rokonaimnak (persze gondoltam magamban anyósomnak tutira). Úgyhogy minőségbiztosítás ide, vagy oda széttéptem a kérdőívet… mert ekkora baromságot rég olvastam.
Szóóóóóval a vizsgálatról annyit azért tudtam, hogy egy kb. fél centi átmérőjű csövet dugnak le az ember torkán amibe bele vagyon építve egy kamera… de hát ugye az sötétben nem lát ezért kell oda fény is, na meg lehet hogy szükség van egy kis vízre meg levegőre, amit ezen a csövön gombnyomásra az ember gyomrába tudnak juttatni… na ennyit tudtam a vizsgálatról.
Ehhez képest egy kedves nővérke azt mondta, hogy egy kis lidokaint fog a torkomba fújni, hogy ne érezzem annyira. A cső egy kicsit vastagabb volt mint fél centi. A bal oldalamra kellett feküdnöm és adtak a számba egy műanyag hengert, ami olyan mint egy gyűrű, rá kellett harapnom. Erre azért van szükség, hogy ha már az ember harapni akar, akkor legyen mit, nehogy reflexszerűen az ő drága műszerüket rágja el az ember… hát én haraptam is rendesen… az asszisztensnő szólt, hogy csak akkor nyeljek ha mondja…
Másodikra próbálkozásra sikerült is neki a torkomra ledugni a cuccost, aztán csak tolták lefelé. És közben lesték a monitort, aztán szépen lassan eljutottak a gyomromig… Az ember ilyenkor köhög öklendezik folyik a szájából a nyál amit le akar nyelni, de hát ugye nem tud mert ott a cső, szólt is a hölgy, hogy „Drága ne nyeljem mert el fog fáradni”. Koncentráltam ahogy tudtam. Elértek a gyomromig ott aztán elkezdtek szörnyülködni a fejem felett, hogy „ez itt mekkora”, meg hogy „az alján erek is vannak”. A doki megkérdezte, hogy „volt e rákos a családban?” De az ember nem tud csővel a torkában beszélni… így csak intettem a szememmel, és közben arra gondoltam, hogy hát anyám 56-évesen halt meg végbélrákkal… apámat meg nemrég műtötték szarkomával. Mondja a doki, hogy ebből mintát kell venni és elküldi biopsziára, na mondom magamban ez érdekes lesz, ledug még egy csövet, vagy mi a fene? De nem!
Ügyes kis szerkezet ez a gastroskóp, van benne egy direkt erre a célra kifejlesztett munkahenger is, (ez egy cső a csőben), és ezen keresztül dugtak le egy drótot, (vagy valami olyasmit) ennek a végén van egy kis csipesz és azzal kicsíptek a gyomromból egy kicsit. Vagyis nem a gyomromból, hanem abból a valamiből ami ott van… kihúzták majd ezt megismételték még egyszer… és még egyszer… összesen hatszor… Aztán már ki is húzták az egész csövet. A vizsgálat mintavétellel együtt nem tartott tovább 15 percnél…
Öltözhet, várjon kint, majd szólítják…
Kint üldögéltünk a feleségemmel ő még dumált ismerősökkel, én meg nyugtatgattam a vizsgálat előtt állókat, hogy „nyugi nem is olyan vészes”, meg „túl lehet élni”, meg ugye „szükség van rá”… majd behívott a doki és azt mondta, hogy van egy daganat a gyomromban, és majd két hét múlva mondja meg a biopszia, hogy ez milyen típusú…
Hát nem kívánom senkinek se azt a két hetet… de eltelt az is.
Megint nyolcra odamentünk állt a sor… nem tudtam hova kell menni, hiszen mi most nem vizsgálatra jöttünk. Elkocogott előttünk egy nővér mondom neki,hogy „Csókolom én csak a biopszia eredményért jöttem…” oda vakkantja nekem, hogy „mindenkinek be kell jelentkezni…” és már rohant is be a biztonságot adó ajtó mögé… én meg beálltam a sorba és vártam. Megláttam a dokit, aki a gyomortükrözést végezte, kezébe adom a papíromat amin az van, hogy ma kell jönnöm… és mondom, hogy nem vizsgálat miatt vagyok itt, hanem az eredményért. Kiveszi a papírokat a kezemből zsebreteszi, (végül is úgy nézett ki, mint egy boríték…) „Megnézem,” mondja és becsukódott mögötte is az ajtó… Aztán fél perc múlva soron kívül szólítanak. Bemegyek. A doki hellyel kínál, majd azt mondja:
- Magának rosszindulatú daganata van…
- Hát akkor azt onnan ki kell venni… mondom teljesen nyugodtan.
- Ki bizony, mégpedig minél előbb…
- Rögtön telefonálok is, mert még CT is kell, addig adja meg a telefonszámát!
- Hú –mondom- a telefonszámomat nem tudom… de kint van a feleségem rögtön megkérdezem azzal felállok a székből kimegyek és szólok a kedvesemnek:
- Rita, ad oda kérlek a telefonszámomat, nekem most nem jut eszembe…
- Minek kell? - kérdezi.
- Ne kérdezd már, hanem mond, mert kell! Rákos vagyok! A doki kérte, a műtét miatt! Akkor teljesen lefehéredett és bejött velem, az orvos mindenkit kiküldött, csak egy nővérke maradt bent, a doki a feleségem meg én. A doki felírta a telefonszámomat, Telefonált a CT-re időpontot kért… mondta, hogy sürgős… de így is a legközelebbi időpont június 23… Aztán felhívta a sebészetet… ott is mondta, hogy sürgős… végül megegyeztek, május 20-án megyek megbeszélésre. Azt mondta, csütörtökön felhív, addigra tudni fogja mikor lesz a műtét… elköszöntünk adtam a dokinak ötezer forintot… „remélem nem sértem meg vele…” mondtam. Nem sértődött meg…
Mint két héttel ezelőtt most is időben beértem a munkahelyemre. A kollégáimnak aki kérdezte annak elmondtam, hogy mi van, de azért nem írtam ki a homlokomra a dolgot…
Feleségem pedig lázas telefonálásba kezdett, mert valahol azt hallotta, hogy Pécset, ha kifizeti az ember, akkor soron kívül elvégzik a CT-t. Sikerült bejelentenie, pénteken lementünk, de ezt majd legközelebb mesélem el…
Szerző: adenocarcinoma  2009.05.27. 21:45 5 komment

süti beállítások módosítása