Utolsó kommentek:

krisztian005 2016.08.17. 09:55:51

@konzilium: Ara a külföldi útra még sikerült eljutnia hála istenek.Akor még minden rendben volt.Joléreztemagát örülök hogy eljutott ide is.amugy mink is a Dr. Bodoky-hoz jártunk a László kórházba párszor a Farkas dr-nő is helyetesitete.

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

konzilium 2016.08.15. 20:30:18

Igen, a blog címéhez hűen immár "9"-ik évemben a műtétem után, de még jól MEGVAGYOK. Úgy tűnik negatívak a leleteim, kivéve a cukor miatt kell nagyon figyelnem és kellene jobban diétáznom. Csak az idő telik csúnya szóval öregszem, de erről inkább ne beszéljünk.
Itt újra és újra nagy-nagy köszönet az orvosaimnak, akiknek köszönhetem az újjászületésem. Dr. Gervain Juditnak, - aki felfedezte a bajt és azonnal kézbe vette a sorsom, majd Dr. Altorjay Áron sebészfőorvosnak, aki napokon belül sikeresen megműtött. Dr. Bodoky György és Dr. Farkas Marianna, a budapesti Szt László Kórház Onkológusai , akik végig kísérték és ellenőrizték a kb. egy éves kemény kemo kezeléseimet. De sorolhatnák több szakorvost- szakdolgozót akik, azóta is mellettem állva, figyelik a sorsom alakulását. Kimondhatatlan hálával tartozom nekik.
Nem tudom a sok bejegyzést látva, van-e tőlem "idősebb" gyomor nélküli beteg?
Bízzunk benne, hogy igen, nem én vagyok a "korelnök ". Mindenkinek javulást és sok reményt kívánva :
Üdv. Sásdi Gyuláné Ildikó

Bejegyzés: => Megvagyok

konzilium 2016.08.15. 19:49:53

Igen, beszéltünk párszor telefonon is. Veled pedig leveleztem, 2013-ban, a megadott email címemen. Akkor készült anyukád egy külföldi útra, családtaghoz. Elmaradtunk, de sokat eszembe jutott. Igazán sajnálom, nyugodt voltam, hogy biztos jól is van.. üdv. Ildikó

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

krisztian005 2016.08.15. 19:26:46

@konzilium: Tetszet ismerni anyukámat?
Elég sokan megkerestek már kicsit öszekeverem az embereket és a neveket

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

konzilium 2016.08.15. 19:09:17

Kedves Krisztián!

Köszönöm és sajnálom, mert abban bíztam ,hogy rosszul látok itt és nem az a Krisztián írta a szomorú hírt, akivel anno felvettük a kapcsolatot is. Annyira pozitív volt anyukád, reménykeltő vidám, kicsit hasonlóan "ledobta" a betegséget mint én is. Ezek alapján nincsenek csodák, vagy kitudja mik azok amik befolyásolják a sorsunkat egy ilyen helyzetben. Én azért még reménykedem, hogy örökre elkerül ez a baj és még még normálisan élhetek. Majd írj nekem, ha tudsz.
Üdv. Ildikó

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

konzilium 2016.08.13. 00:43:19

Üdvözlet Mindenkinek!

Régen jártam erre, csak jelentkezem és annyit szeretnék üzenni, hogy a 9-ik évemben vagyok a műtétem óta, kitűnően. Szinte mindent fogyasztok és nem is keveset (bár némi lelkiismeret furdalással, hogy óvatosabbnak kellene lennem).
Ha valaki a konkrétan a saját tapasztalatomra kíváncsi, szívesen válaszolok.
Üdv Ildikó

e-mail: szildi@citromail.hu

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Zsuzsa47 2016.08.09. 09:25:33

@Márki Jenő: Kedves Jenő !
A férjemnek kb 7-8 hónapig jött a sav fel. Időnként most is előfordul. Tegyél a fejed alá több párnát, hogy magasabban feküdj. Felszokott kelni és elrágcsál egy korpovit kekszet és iszik vizet, bár az nehezen megy le., érdekes, hogy minden folyadék lecsúszik csak a vízzel van a gond. Tehát a keksz elszokta mulasztani, de idővel ez megfog szűnni. A férjemnek elég jó a vérképe bár 4 csillagozott érték van, de minimális az eltérés ezzel nem kell csinálni semmit azt mondta az onkológus. A b12-őt három havonta kapja 1000 mg-ost. Továbbá én a Dr.Lenkei vitaminokra esküszöm. Ebből a közepes erősségűt veszem amiben 8 db van 1 tasakban és elfelezem tehát 4db-ot +1 db 1000 mg-os C vitamin + folsav tabletta, ezt naponta. Továbbá mindennap délelőtt 1.5 répa+1.5 deci cékla összeöntve ezt meg kell inni mert jó a beleknek és vas is van benne. És a délelőtt folyamán 1 db banán lehet turmixnak is elkészíteni.A turmixokba szoktam fehérje port tenni de ezt is a Lenkei boltban vásárolom.Ha szereted a csirke májat abban is sok a vas, minden formában lehet fogyasztani. Én kókusz zsíron főzök. A spenótban is sok a vas. A nagyon rostos dolgokkal eleinte vigyázni kell , inkább párolva a gyümölcsöket. A kreont kapszulában veszi be. Egyébként nekünk azt mondták minden gyógyszer fogyasztható. De csak akkor vesz be tablettát ha nehezebb ételt fogyaszt, pl / evett már szílvásgombócot, babfőzeléket, borsót / .A műtétje 20014 novemberbe volt . Az elején óvatosan minden ételel7-8 utána ha betartja a játékszabályokat egészen jól lehet már kajálni.A műtét során eltávolították a lépet, kiscsepleszt,epét. Én sok gyógyteát is itattam vele. nutridrinket, azt is több módon lehet elkészíteni, de a végére már nagyon utálta így most nem fogyasztjuk.Viszont vörös bort is lehet naponta 1-2 decit. Minden rendben lesz nekünk orvos barátunknak vették ki a gyomrát 8.éve . Jól van csak ő is sovány, megette a dagi az izmokat sajnos férjemnél is. De mintha pici javulás lenne. Írjál bátran nagyon szívesen válaszolok mindenre amit tudok. üdv Zsuzsa.
email címem :

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Márki Jenő 2016.08.08. 22:31:34

@Zsuzsa47: Kedves Zsuzsa,Üdvözöllek és köszönöm a gyors reakciót.Van egy -két dolog amiben segítségre lenne szükségem.Éjszaka néha feljön az epesav és nem találtam még meg a megoldást a közömbösítésére. Volt-e Nektek a férjeddel hasonló gondotok?A másik kérdésem az lenne ,volt-e vashiányos problémátok? Nem akar a vasszint a referencia értékek közelébe sem kerülni.Folyamatosan iszom a Humet-R Készítményt,de úgy látszik a heti laboreredmény sem hozott változást ,csak 5,3 az érték.Lehet hogy injekcióban kell avasat is felvenni, mint a b 12 vitamint.A Kreon tablettát kapszulában ,vagy bontva használjátok fel?Mióta vagytok sorstársak?Üdvözlöm a Családot és köszönöm a segítségeteket.Üdv.MJ

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

krisztian005 2016.08.03. 21:35:44

Az én anyukám kétpofáv ette a töltötkáposztát :)
Semi baja nemvolt töle

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Zsuzsa47 2016.08.02. 21:56:40

@Márki Jenő: Kedves Márki Jenő !A férjemnek is az volt a problémája, hogy elkezdett fogyni.De mi úgy oldottuk meg a problémát, hogy minimális zsiradék, és édesség ! Mert nagyon belemerült az utóbbi kettőbe.Most már kezd vissza hízni. Tejes étellel nincs problémája, viszont a mák, dió az felejtős, dió zsíros a mákot meg sok esetben akinek gyomra van annak is nehéz megemészteni.Férjem szinte óránkén eszik. A régi megszokott bizonyos ételeket átlehet alakítani,ha töltött káposzta van, akkor a férjem a gombócot és a levét eszi meg. Ha olyan ételt eszik ami picit nehezebb 1 kreon tablettát vesz be ami segíti az emésztést.Étkezési és műtét utáni tapasztalat rengeteg van, akár regényt is tudnák már írni. Inkább tessék konkrét kérdést feltenni arra inkább tudunk válaszolni. üdv:Zsuzsa

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Márki Jenő 2016.08.01. 20:05:11

Üdv Mindenkinek.Új vagyok az oldalon.75 évesen, márciusban estem át teljes gyomoreltávolításon.Sem a CT ,sem az egyéb vizsgálatok áttéteket nem igazoltak, ezért kezeléseket sem kapok.A tabu ételeket kerülöm,lassan próbálgatom a többi ételt.A mákos,tejes ételeket még nemigen tolerálja az új- berendezés-.A kórházi tartózkodás alatt 10 kg-ot fogytam.71kg voltam amikor kiengedtek, ezt a súlyt tartottam 3 hónapig.Mióta naponta többször eszem a különböző gyümölcsöket 4 kg-ot fogytam.Kérem,ha volt valakinek hasonló tünete írjon róla ,hogyan oldotta meg a problémát.Egyébként az általános állapotom tűrhető ,csak néha hiányoznak a régi megszokott ételek. Bármilyen étkezéssel, műtét utáni tapasztalattal kapcsolatos véleményt köszönettel veszek,és előre is megköszönök. Üdv. MJ

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Zsuzsa47 2016.07.12. 14:31:28

Kedves Ágnes Csepreginé ! Az én férjemet másfél éve műtötték, szintén teljes gyomoreltávolítással. Ő is rendkívül sokat mozog és végez fizikai munkát.(69)Sajnos Ő sem hízik, de néha eszik zsírosat, mint kacsazsíros kenyér szalonna, tepertő. A téli hónapokban amikor többet pihen, akkor feljön 1-2 kg.De most a nyáron lement 2kg.Ő nem kapott kemót nem voltak szerencsére áttétek.Bízom, hogy a sok mozgástól van a súlyvesztés.

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

krisztian005 2016.06.16. 20:22:45

@Ágnes Csepreginé: köszönöm.ha bármi kérdése van kérdezen nyugodtan.örülök ha valamiben tudok segiteni

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Ágnes Csepreginé 2016.06.16. 18:36:10

Köszönöm a választ, és őszinte részvétem az Anyukája miatt.

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

krisztian005 2016.06.15. 19:11:29

@Ágnes Csepreginé: az én anyukám sajnos már nem él :(
December 18-adikán három ével az elsö mütétje után elhunyt.61 éves volt :(

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Ágnes Csepreginé 2016.06.15. 08:56:44

Kedves Krisztián!

Köszönöm a választ, majd egy kicsit vastagabb kosztot eszik.Hány éves a mama és mikor műtötték. Gondolom Ő is fogyott a műtét után? A férjem 67 éves és 70 kiló 178 cm magas, 103 kiló is volt, de a MŰTÉT ELŐTT 93 kg-ról indult. Sajnos a 3-ik és egyben utolsó kemó után lefogyott 10-kg, és utána sem hízott, bár nagyon jól van lót-fut, nagyon aktív életet él.

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

krisztian005 2016.06.14. 12:23:16

@Ágnes Csepreginé: az én anyukám nemigazán tartota be hogy kerülnikel a zsiros ételeket.
Imádta a szalonát a töpörtyüt és szinte mindent evet mint a mütétje elött.sikerült is széplassn hiznia.szerintem nemkel mindent szentirásnak veni amit mondanak

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

Ágnes Csepreginé 2016.06.11. 23:35:32

Kedves Mindenki!
A férjemet,egy éve műtötték teljes gyomoreltávolítással.3 kemót kapott, mert 25 nyirokcsomóból 4 ben találtak gyanús sejteket,most tünetmentes. A gondom az hogy nem tud hízni. Mindent eszik, kivéve a zsíros ételeket. Miért nem tud hízni?
Egyébként jól van.

Bejegyzés: => Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…