A legutóbbi kemó rendesen hazavágott, olyan hangulatváltozásaim vannak hogy még…
Az egyik percben röhögök magamon, no meg azon, akit a tükörben látok… (elég vicces a figura, lóg rajta a ruha…) a másik pillanatban meg sírok, mint egy taknyos gyerek…
Mi értelme van ennek az egésznek?
A családom egész jól elvisel, hisz szeretnek…
Rájöttem: Magammal van gondom. Ezen segíteni kell! Ezért el is mentem magamat meglátogatni, de nem voltam otthon, ezen igen elszomorodtam, rögtön haza is jöttem. Azzal vigasztalódtam, hogy legalább egy jót kirándultam…
Mostanában sokat jár az eszembe az egyik ismerősöm skizofrén betegének mondása: „tudja tanár úr velem az a baj, hogy én sosem vagyok ott, ahol valami fontos történik velem…” Egyre jobban azt hiszem, hogy velem is ez lehet a baj…
 
Én meg a rákom… ákom-bákom utálom a rákom…
 
Jól van na, azért nem kell megijedni nem olyan tragikus a helyzet… - vigasztaltam magam a minap, mikor felértünk Pestre a kemóra, - és jól oldalba hánytam a korház épületét.
 
Még kemó előtt voltunk talpmasszőrnél… a feleségem rábeszélt a tutira… azt mondta, ki kell próbálni, menjünk el állapotfelmérésre, aztán ha úgy érzem, csak egy kicsit is segít akkor már jó lesz. Nem hiszek az ilyesmiben (Na jó ez így nem igaz, okleveles gyógy-masszőr is vagyok, hiszek az érintés erejében, hiszem, hogy rengeteg ismeretlen dolog működik az emberben, de az ilyen megnyomkodom a talpát oszt megmondom, „70%-on működik a teste” elméleteket nem tudom magamévá tenni).
Azt tanácsolta a hölgy, aki a talpamról az állapotom felmérte, hogy ne egyek húst, meg semmi állati eredetűt…
Hát ez állati… nekem természetemnél fogva gumós zápfogaim vannak, ebből arra következtetek, hogy mindenevő vagyok… persze más lenne a helyzet, ha tarajos, vagy redős zápfogaim lennének… különben meg örülök, hogy vannak fogaim… és hogy egyáltalán tudok enni… (tegnap pl. töltött káposztát… hm… és milyen finom volt… és még jól is esett! de aztán elállt… csak a szél fújt…)
Különben meg hiteltelennek tartok egy olyan embert, aki az egészségről beszél, oszt ott figyel a doboz cigi a köpenye zsebében. Úgyhogy mondtam is az én kis feleségemnek, hogy szerintem ez a módszer csak annak használ, aki hisz benne, és mivel az én esetemben ez nem áll fent így ne jöjjünk többet… na hát ennyit erről az alternatív gyógymódról.
 
Lehet más lenne a véleményem, ha megfogja a talpam és az mondja: „jé, hát magának meg nincsen gyomra…” ???
Szerző: adenocarcinoma  2009.08.23. 18:48 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr651333191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zslog 2009.08.26. 18:09:04

Jó olvasni a reális gondolatokat. Nekem volt 1 ismerősöm. Neki "csak" részleges gyomoreltávolítása volt: utána a céklaléivástól a mángorolt káposztalevélig mindent végigcsináltak (sajna hasztalan). Minden ilyen "kúrára" és annak javaslatára igen sok pénzt költöttek. Mi újság a kontroll hasi CT-n? Hol is tart a kemosorban? PET CT-t hanyadik kezelés után gondolnak?

Pillanatok 2009.08.28. 10:46:17

Ákom-bákom utálom a rákom...
Alapvetően én is a nyugati orvoslásban hiszek, de a lényeg azon van, hogy hiszek. Nem csupán ebben a betegségeben, hanem az élet számos más területén is sokszor a hit az egyetlen, ami segít. Az már mindegy, hogy miben, hogy kiben, sőt az is, hogy miért. Nem áll túl nagy élet tapasztalat mögöttem, már csak a koromból adódóan sem, de azt már tudom, hogy ha nincs hitem, akkor semmim sincs. Naivitás? Lehet, de legalább az a néhány pillanat, nap, hét, hónap, év jobb minőségben, már-már boldogan telik el. Önámítás? Az is lehet, de így könnyebb.
Adenocarcinoma: minden közhely lenne, amit kívánni tudnék. Itt vagyok, olvasom, sőt nagyon várom, amit írsz és közben hiszem, hogy már meggyógultál!