Csodálatos élményem volt ma. Templomban voltam. Igaz minden vasárnap megyünk misére. És az is igaz, hogy Istennel minden találkozás csodálatos.

13 éve járunk a feleségemmel a Bazilikába. DE most nem misén voltam, és nem egy röpke imára tértem be a székesegyház falai közé, hanem lehetőségem volt, hogy felmenjek a szószékre.

Egész más onnan a bazilika. Az ismerős képek, szobrok, freskók teljesen más képet mutatnak.

A középkorban I. Gergely pápa írta Messilia püspökének: ”… ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet, hogy azok, akik a betűket nem ismerik, legalább a falakon nézelődve olvassák azt, amit a kódexekben nem tudnak elolvasni.”

Manapság meg már ott tartunk, hogy amit nézelődve a falakon látunk, azt sem értjük.

Ezért egy ideje a bazilika belsejének leírásán dolgozom, úgy vettem észre kevés a tájékoztató anyag, és ami van, azokban is hibákat vélek felfedezni. Ilyen a bejáratnál lévő régi tájékoztató tabló is. Szinte már olvashatatlanságig elszíneződött. Imre atya megengedte, hogy készítsek egy másikat. Ha minden jól megy ez a most készülő tájékoztató tabló csak az első lépés, aztán jöhet egy füzetecske, amiben teljes részletességgel írnék a templomunkról, ha ezzel elkészülök, akkor talán már készíthetnék egy honlapot is… Persze ez rengeteg utánajárást, tanulást igényel.

Hogy nagy tervek ezek egy rákostól? Lehet, DE most érezem, hiszem, hogy sikerülhet!

Ez volt ma az a csodálatos élményem ott a fehérvári bazilika szószékén.

 

Szerző: adenocarcinoma  2009.11.19. 19:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr761537530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.