Egyre inkább az az érzésem, hogy a türelem rózsájából nekem csak a tövisek jutnak.

Gondoltam, valahogy majd csak feldolgozom ezt a vacak CT eredményt, de nehezen megy.

Voltam a körzeti orvosomnál mondtam neki a dolgot, megvizsgált adott beutalót a fehérvári pulmonológiára.

A beutalóval a korházba mentünk, szerencsém volt, már másnapra kaptam időpontot, csak volt egy kis bibi, a legutolsó CT felvételek kellenek, merthogy: „mit kezdjen a főorvos a leírt véleménnyel? Neki azt látni kell!” Némi utánajárás, telefonálgatás és csodák csodájára megkaphattuk a felvételeket, persze el kellett menni érte Pestre. Érdekes, ha az ember egy kicsit erőszakosabb, akkor mégis csak lehet azt, amit nem lehet? Vajon mire jó ez?

Nem az egészségügy pocsék, hanem az emberek hozzáállása, és persze a szervezés…

Így hogy másnap vittük a CD-n a CT felvételekkel így nem kellett újabb képeket készíteni. A főorvos ránézet és ezt mondta: „Ebből mintát kéne venni.” „Ok” - mondom „mikor?” Augusztus 30 hétfőre volt időpont.

Mit mondjak? Be voltam tojva rendesen, ilyesmit még nem csináltak velem, egy tűvel megszúrják az ember tüdején az egyik elváltozást.

A közérzetem egyre rosszabb, a köhögés erőteljesebb, fájdalmaim vannak.

Vasárnap szépen meggyóntam, áldoztam, és hétfőn mielőtt befeküdtem volna a kórházba elvánszorogtam Imre atyához és megkértem, hogy adja fel a betegek kenetét… ez erőt ad, és persze türelmet… mindkettőre nagy szükségem van, mert mint mondtam mostanában már nagyon vacakul érzem magam.

A mintát levették egy éjszakát bent aludtam a kórházban, megfigyeltek, (azért éjfélkor kértem fájdalomcsillapítót… mert csak így tudtam elaludni…)

A főorvos úr azt mondta: „a biopszia eredménye két nap alatt meg van.” „Ok” - mondom „és hogyan tovább? Mert attól még a panaszaim nem múlnak…” Erre megint vettek tőlem vért…

Most ott tartunk, hogy felhívtuk a megadott telefonszámot, amin a főorvos titkárnője jelentkezett, persze felvilágosítást nem adhat, hiszen ő nem orvos… a főorvos úr meg majd csak hétfő délután lesz legközelebb… Valószínű, hogy kedden is kell majd mennem, közben egyre gyengébb vagyok, köhögök, piszkosul fáj a derekam, a combom, a nyakam, az ízületeim- Hétfőn délutánra teletömöm magam fájdalomcsillapítóval, és irány a kórház. Beszélek a főorvossal… vagy csak majd időpontot kapok keddre?

Gyakorlatilag fájdalomcsillapítókon élek. Pestre az onkológusomhoz nem tudnék felmenni, nem bírnám az utat, meg mit is tenne velem? Vért venne, ránézne a cetlire és aha mérgezhető… na nem köszönöm… tudom, hogy ennél jobbat még nem találtak ki, de Pest egyre messzebb van.

Nem tudom, hogy kihez is fordulhatnék, hogy könyörüljön már meg rajtam… jelenleg annyi erő sincs bennem, hogy elvánszorogjak a holnapi misére, pedig a bazilika csak 500 méterre van. Még jó, hogy a hit a remény és a szeretet itt van bennem. És boldog vagyok, hogy soha el nem hagy engem.

 

 

Szerző: adenocarcinoma  2010.09.04. 18:02 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr592271478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lillith7 2010.09.04. 20:01:49

"Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszú ág,
szétvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég -
síkon át, hegyen át
kinyújtom tefeléd."

zslog 2010.09.05. 13:34:46

Rég nem írtam, de figyelemmel követem az írásokat. Azt tanácsolnám, keressenek fel egy fájdalomambulanciát. Itt tudják a leghatékonyabb és a lehető legkevesebb hatóanyaggal előírni a fájdalomcsillapítást. Nem csak a hatóanyagokat, hanem - és ez a legfontosabb - a gyógyszerszedés rendjét. Ha kell, adok elérhetőségeket is (én sajna csak Pesten tudok). Sok erőt és türelmet kívánok.

uhlyarik 2010.09.05. 21:11:21

Kedves Gábor

Mióta rátaláltam a blogjára figyelemmel kísérem, ha távolból is. Tudja én szólítottam meg a folyosón, hogy olvastam a blogot, és a képről megismertem. Segíteni szeretnék ha csak tanáccsal is, mert ha jól értem a fájdalom , köhögés , gyengeség a legnagyobb panasz jelenleg.
Durogesic tapasz kellene, 25 ug/h val kezdve 72 h ként 25 ug /h val emelve fájdalommentességig. Mivel ez csak hosszú napok alatt érhető el, közben Contramal 50 mg javasolható szájon át max napi 4 x, szükség esetén a fájdalmakhoz igazodva. Algopyrint is nyugodtan bevehet naponta 2- 3 tablettát, ez utóbbinak kevesebb a mellékhatása.Ha ez nem elég Analgetikus kúp is jó szokott lenni, naponta 2x. A köhögésre Dionin azaz Aethylmorphin csepp javasolt /FONO készítmény, azaz patika készíti/ 3x 10 cseppel kezdve általában naponta 3-4x 15 cseppre emelve megszünteti a kínzó köhögést.
Ezeket a gyógyszereket mind felírhatja a családorvosa.
Étvágyra , gyengeségre Megace oldat javasolt 2x 10 ml ezt csak onkológus írhatja, ha nem tud Pestre jönni a helyi onkológia bármely orvosa a rendelkezésre álló papírok alapján felírhatja.
Kitartást kívánok

konzilium 2010.09.06. 10:16:30

Drága Gábor!

..olvasom - olvasom a bejegyzésed. és nem tudom mit is mondhatnék, mert minden banális lenne tőlem, hiszen nem vagyok eüs dolgozó , csak egy "sors társad", aki jelenleg jó állapotban van..
..viszont mivel Te tudod a "történetem", így azt is tudod, hogy tapasztalataim már vannak.. tehát ezek alapján mernék pár javaslatot tenni..
..első, hogy beszéld meg a háziorvosoddal a Durosenic tapasz adását, amiből annyit felhasználhatsz, amennyire szükséged van../nincs korlátozva/ viszont elég szigorú az felírása, /családtagodnak, szigorúan vezetett nyilvántartás alapján adják ki a patikából, amit lehetőleg egy helyről kell beszerezni/..
..de látom, hogy megszólaltak a blogodban, azok akik ehhez szakmailag értenek is, a tanácsaik jók, igazán nagyon rendes és segíteni akarást tükröznek.. /bár így lenne azoktól is akik hivatalból foglalkoznak a helyzeteddel/..
..részemről is még lennének "ötletek", amennyiben szükség van rá.. kérlek valamelyik általad ismert úton jelentkezzetek, mert nem tudom mennyire lenne megterhelő számodra, ha csak úgy hivogatnálak, -ezért nem merem és nem teszem-..
.. sok erőt és javulást kívánva üdv. Ildikó

konzilium 2010.09.06. 10:25:04

..bocsánat, rosszul írtam a tapasz nevét: Durogesic helyesen.. nálunk az 50-es volt praktíkus, és lehet nyirbálni, több helyre elosztani, egyidejüleg, ahová kellett.. üdv. I.

Bézsé 2010.09.06. 11:57:58

Drága Gáborunk!
Most valami nagyon okosat, frappánsat kellen mondanom, de megtanítottál arra, hogy nem érdemes a világot rózsaszínbe feltüntetni. Te mellettem álltál úgy, hogy nem is tudtál róla, most rajtam a sor. Ha segíteni tudok itt pesten, szólj. Ha kell felkeresem az orvosod hozom viszem a leleteket, csak jelezz miben segíthetek nektek.
Erőt és türelmet kívánva ölelünk
Laci, Anetta, Zsuzsa
(A Megace oldatot mi is ittuk és sokat segített.)

Pillanatok 2010.09.06. 15:37:47

Gábor!

Régen nem jelentkeztem, de mindig "figyeltem" hogy mi történik veled. A többiekhez hasonlóan ha bármiben tudok segíteni, akkor számíthasz rám is. Addig pedig a gondolat erejével...
L.