Jól sejtettem, tegnap tényleg nem tudtam magam annyira összevakarni, hogy elmenjek a templomba, viszont délután eljött hozzám Imre atya, azt mondta: „Látja Gábor eddig maga jött Krisztushoz, most meg Ő jött el magához…” Szóval mégiscsak tudtam áldozni, nekem ez sokat jelent, erőt ad, amire most nagyobb szükségem van, mint bármikor eddigi életemben.

Ma délelőtt mondtam a kedvesemnek, hogy mielőtt összevakarnám magam, vagyis mielőtt elkezdenék készülődni, hogy valahogy eljussunk az orvoshoz, a biztonság kedvért előbb hívja fel őket, hogy hányra menjünk. Igaz ugyan, hogy az alagsorban az automatás kávé finom, és ha nem lennének ilyen fájdalmaim miközben a „tüdészre” várunk kávézgatva elüldögélnék ott. De így a „délután” az valahogy nekem már túl hosszú időpontnak tűnik. Azt mondta hölgy, hogy ma nem is kell menni, mert lehet a főorvos úr nem is ér vissza, és már be vagyok írva holnap 12-re… Milyen jó, hogy nem mentünk el feleslegesen.

De azért, mint a jó gyerekek lezuhanyoztam, és olvasgattam az előző bejegyzésemhez írt hozzászólásokat. Megfogadtam a tanácsokat, felhívtam a körzeti orvost, és megkértem, hogy írja fel a tapaszt… kedvesem el is ment a receptért, kiváltotta, és már fel is ragasztottuk… szegénykém most olvasgatja a betegtájékoztatót… azt mondta, hogyha túl sokat merek aludni, akkor felpofoz. Jó kezekben vagyok, a kisebbik lányom most készített nekem egy kapucsínót, hogy ne aludjak el… Látjátok, nincs semmi baj! Ha az embert szeretet veszi körül.

 

Szerző: adenocarcinoma  2010.09.06. 18:36 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr472275729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.