Egy kicsit lemaradtam az írással ezért ez a bejegyzésem egy kicsit hosszabbra sikeredett.

Amikor hazaértünk a „tüdésztől” feleségem, elvitte az autónkat szervizbe öreg csotrogány már, nem csoda ha nem akar működni. Mire hazaért, gyerkőcökkel én már aludtam megrendelte a B17 „csodacsomagot” és bejelentkezett a fájdalom klinikára is.
Mostanában rengeteget alszom, és a fájdalmak miatt néha bizony úgy gondolom, milyen jó volna végleg elaludni… ehhez jönnek még pluszba az olyan lelki tényezők, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. A nagyobbik lányom (most október másodikán lesz 13) valamelyik éjjel olyan keservesen sírt, hogy a feleségem nem is tudta megvigasztalni, a vége persze az lett, hogy odajött hozzám:

„No, mi a baj kicsim, miért sírsz?” Nem fellel csak a vállamra hajtja a fejét és tovább zokog. „Ha nem mondod, el nem tudok segíteni.” Rám néz könnyes szemekkel.
„Nem tudsz apa ezen nem tudsz segíteni.”

„De hát ki bántott? Mond meg vagy megcsikizlek.”és már emeltem is fenyegetően a mutató újamat, könnyes arcán megjelent egy kis mosoly.

„Tudod apa nekem az régi apa kell vissza, aki erős, aki mindig vidám, aki bohóckodik, olyan rossz nekem így látni téged.”
„Hát nekem se jobb hidd el, de ezért felesleges az egereket itatnod, az nem segít, inkább gyere imádkozzunk!” elmondtunk egy miatyánkot, aztán az esti imát, közben alábbhagyott a sírás.
„Na látod, máris jobb! Isten mindig megvigasztal, erőt ad! És most sipirc aludni, mert nekem is adott és most már van annyi erőm, hogy szétrúgjam a hátsódat, hát ki fog holnap akkor felkelni és suliba menni? 

Megjött a csomag, a B17-es cucc. Hogy én mennyire nem hiszek az ilyesmiben az el nem mondható. Szalmaszál a fuldoklónak, talán később fullad meg, ha belekapaszkodik? Mindegy a feleségem megnyugodott tőle még van remény még kezelhető, még még még… a „reménycsomaggal” jött egy nővérke is, aki beadja a cuccost. Szóval 28 napig minden nap itt van, megkérdezte hiszek e benne, azt mondtam.
  „Ha jó akkor mindenképpen hatni fog, teljesen mindegy, hogy hiszek-e benne vagy sem, az arzén az hit nélkül is arzén, itt nem számít a hit, ez csak kémia.”
  „Akkor meg miért csinálja ezt a kúrát, ha nem hiszi, hogy jobban lesz tőle?”
„Tudja a feleségem így úgy érzi, hogy ő mindent megtett, nyugodtabb a lelkiismerete, és ettől én is jobban érzem majd magam, hiszen én is mindent megteszek, de ennek semmi köze a hithez, hinni csak Istenben lehet ki így ki úgy, így hát nem tudhatjuk Isten hogyan fog rajtunk segíteni, így is jó meg úgy is jó.”
Szept. 11.-étől kapom a cuccost. Sem nem jobb, sem nem rosszabb, de a nővérke nagyon kedves, lelkes.
 

A Fehérvári Fájdalomterápiás Központ egészen más tészta. A feleségem felhívta őket, nem vették fel. De később visszahívták… már ez is egyfajta korrektség az ügyféllel szemben. Szept. 14.-ére kapott időpontot, merthogy én nem tudtam elmenni. A feleségem egy normális mindenre kiterjedő tájékoztatást kapott a leleteim alapján az orvos összefoglalta neki az állapotomat, elmondta mi várható, és tanácsokkal látta el. Aminek egy részét le is írta, mert az a tapasztalata, hogy túl sok információt egyszerre nem tud megjegyezni az a hozzátartozó, akivel közlik, hogy az akit szeret elkerülhetetlenül száguld a vég felé. Kb. 1 év…(szerintem ez egy elég optimista meghatározás…) 

Na ezt most bemásolom ide:

Panaszok: Hozzátartozói konzultáció a beteg nincs jelen.
Gy
omor tu  miatt total gastrectomia. Néhány hónappal később multiploex pulmo met-ek. Szövettanilag megerősítettszekunder manifesztaciok. Chemo tervezve. Hasüri CT limfoglandua multiplex met-ek, de egyebekben hepa, vese paner egyéb szervek met-mentesek Laborok egyenlőre rendben Durogesic 25 tapasz kb. egy hete majd rapidan emelni kellett 50ug-ra mert testszerte intenziv fájdalmak jelentkeztek, erős égő lancináló komponenesekkel elmondás szerint. A légzés a köhögés is fájdalmas a fájdalom a sternumra is lokalizál döfő égető jellegű. Áttoréses fájdalomra Zalidárt kapott, ennek javasolt dosisa kb 2 tabl/nap eddigiek szerint. Az erős fájdalom miatt kér a hozzátartozó szakvéleményt.
Korábbi leletek szakorvosi vizsgálatok: csatolva
Diagnózis: Met. Intrapleurales mpl, met osseales in obs. Met pulm mpl.
Terápiás terv:
Fájdalomcsillapítás:
1. az égő és lancináló fájdalmakra Tegretol CR 200elinditása javasolt 4 napig este 1 tabl. Majd 2*1tabl./nap 4 napig majd 3*200 mg/nap dosisban. Este 1 tabl. Teperin indul mely egy hét után 2 tabl.-ra emelendő.

2. A
met-ek miatt odedema csökkentésére Rheosolon 3*1 tabl. elindítása is javasolt.
3. A
csont komponensű fájdalomra Apranax 2*1 tabl. indítása javasolt e mellé PPI társítandó
4. Az áttöréses fájdalom javítására mentő gyógyszerelésként Zaldiar helyett Sevredol 20 mg 10* opiat receptek szabályai szerint felírva 1 doboz. Ebből fél tabl. vehető be egyszerre kb. 4 órás a hatása, ha napi 5-6 fél-tabl. szükséges, a tapasz adagját emelni kell, de csak a háziorvossal egyetértésben.

JELEN ELLÁTÁSI LAP SZAKORVOSI JAVASLATKÉNT IS SZOLGÁL A SEVRENDOL KÉSŐBBI TOVÁBBI FELÍRÁSÁHOZ.

5. távlatilag csonteintigrafia szükséges az ossealis-metek vizsgálatára, ha több góc igazodik, akkor amíg a laborok rendben vannak, izotópos fájdalomcsillapítás az uzsoki kh.-ban előjegyzés alapján szóba jön.
6. A
bélmozgatás: lactulose-al kiegészítendő napi 1*1 ek majd napi 1*2 ek + az eddigi Tisasen adagja, addig amíg a legalább 2-3 naponta egy erőlködésmentes széklete van! Utána sem szabad elhagyni!
7. A
fájdalomcsillapítókat csak az orvos tudtával és beleegyezésével szabad változtatni kicserélni illetve kihagyni súlyos mellékhatások veszélye miatt!
8. a
beteg nagyfokú aluszékonysága (pl. beszéd közben elalszik, evés közben elalszik) vagy felébreszthetetlensége esetén orvossal kapcsolatba kell lépni, vagy ha ez nem lehetséges, mentővel kórházba kell szállítani mert ez túlzott gyógyszerfelszívódás tünete lehet!
9. Távlatilag országos intézetben pl. OOI intrapleuralis érzéstelenítés vagy intercostalis idegroncsolás is szóba jön, ha a fájdalmak tűrhetetlenné válnak

Recept: mint fentebb

Kontroll: szükség szerint

Szerző: adenocarcinoma  2010.09.23. 15:57 10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adenocarcinoma.blog.hu/api/trackback/id/tr732318176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bézsé 2010.09.24. 16:07:28

Szia !

Ha nem rosszabb, akkor az már jobb.
Nekünk hozzátartozóknak az a legnehezebb, hogy tehetetlenül aszisztálunk. Bármit megtennénk, de senki nem mondja meg mi az a bármi.
Ösztönösen a szeretettől vezérelve tesszük a magunkét, és fontos hogy érezzük minden tőlünk telhetőt megtettünk amit csak lehetett. Akár így alakul akár úgy.
Kitartást, türelmet és jobbulást kívánunk
Zsuzsa, Laci

Misszi 2010.09.25. 23:28:57

Kedves Gábor.Én 2,5éve veszítettem el 4,5éves kislányomat daganatban.Tapasztalatom azt mutatja hogy a Celladam vénásan nagyon jó fájdalomcsillapító.Mi sajnos csak az utolsó 3 hónapban kezdtük el használni,de hál isten nem volt Dorcsikámnak nagyon nagy fájdalma.Az utolsó 2 napban kapott csak morfimszármazékot.Pedig sajnos mindene tele volt áttétekkel.A fejecskéje a csontjai,stb...Sajnos azt érzem az írásodban hogy talán feladtad.Nagyon sok erőt és kitartást kívánok családodnak,neked pedig fájdalommentességet.

Rózsa és mamája 2010.09.27. 01:24:56

Kedves Gábor! Sajnos csak most olvastam először a blogodat, és szeretnék étkezési tanácsokkal segíteni Neked. Nekünk édesanyánknak 2010 június elején derült ki, hogy gyomorrákja van. Nem műthető, mert a hashártyán is vannak beszűrödések, és nagy mennyiségű hasi folyadék is van rákos sejtekkel. A gyomorrákjának a leírása szinte ugyanaz mint a tiéd, majd később leírom. Ő emmellett cukor beteg, kb. 15 éve inzulinos, amelynek a tünetei sokban megeggyeznek a rákéval. ezért nem vettük észre időben? korábban.Mi rengeteget olvastunk ikernővéremmel és gyermekeinkkel azokról akik kigyógyultak, vagy legalábbis tünetmentessé váltak a rákból.Mind azt írta le, hogy a kemoterápiát vagy teljesen , vagy egy idő után elutasította.helyette teljes étrend és életmód váltással immun-erősítéssel jelenleg vagy tünetmentesek, vagy gyógyultak.Mindannyian arról írtak, hogy a szervezetet teljesen lúgossá kell tenni, hogy a rák ne jusson tápanyaghoz, és éhen haljon. Ezt úgy tudja az ember elérni , hogy lúgosító ételeket italokat fogyaszt.
Az orvosok mind a kemóról beszéltek, hogy az talán segíthet, egy ideig lassíthatja az eseményeket, de teljesen meg nem állíthatja bár a gyomorrákkal szemben a kemó csak 20 % -os hatású, de nekik ez belefér a statisztikájukba. Anyukám a cukor betegsége miatt csak az orvosokban bízott, ezért kérte, hogy menjünk a Kékgolyó utcában és mindannyiszor hasonló tortúrákon mentünk át mint Te- reggel éhgyomorra hívták cukorbetegen- a vércukor szint leeshet- és a vizsgálatra délután 3-kor került sor ami csak elbeszélgetés volt, hogy a kemoterápiát javasolják , még nem tudják mennyit és egy újabb labor beutalót kaptunk. Ezt követően Ő is megkapta a 4 napos kemóját 7 nap alatt, mert olyan sokszor hányt- és az orvosok be voltak ijedve, hogy nehogy vérezni kezdjen a gyomra, A kemó után még egy hétig jártunk vissza, mert nem akart enni és inni, az állandó hányinger és hányás miatt. A kemó előtti 56-57 kilóról két hét alatt 51 kilóra fogyott, miközben a pocakja akkora volt, mint egy 6 hónapos terhesé a benne lévő rákos folyadéktól, tehát ténylegesen még 51 kiló sem lehetett. Otthon, hogy megállítsuk a hányingerét 4-5 óránként daedalon kúpot adtunk és eleinte csak legalább a folyadékot akartuk benntartani nála. Jéghidegen kiskanalanként kapta a COD teát kevés mézes( az egyetlen természetes édesítő) ízesítéssel és lehetőleg sok citrommal,(elvileg egy fél citrom levével kellene, de ez a tea ettől lesz egyre keserűbb,ezért csak módjával, hogy ne utálja meg )mert csak két gyümölcs ami lúgosít a citrom és a vörös grape fruit.- most már ezt is tudom. Ezenkívül gyorsan beszereztem a lúgos vizet a TÜNDÉR lúgos vizet, ami nekünk segített abban, hogy a kellő folyadék ott legyen a szervezetében kimosni az esetlegesen elhalt sejteket. Majd egyik napról a másikra átállítottuk a lúgos ételekkel való táplálásra. Eleinte ragaszkodni akart a darabos ételekhez, de azok nehézzé tették a gyomrát, vagy csak keresztül száguldott rajta az étel.
így rátudtuk venni a turmixolt étel fogyasztásra. Ez azért is fontos, mert neki a gyomrának az egyharmadát foglalja el a rák, a felső harmadot és az alsó harmadában fekélye van amit egyáltalán nem tudtunk csak a tükrözés , a CT és az MR-t követően.
A lűgosítő étrend lényege, hogy olyan zöldségféléket kell párolni, vagy maximum pár csepp szőlőmagolajon dinsztelni, amik lúgosító hatásúak. Sok ilyen van A répa a fehérrépa a zeller a cékla a paprika a paradicsom a hagyma a fokhagyma a cukkini, a padlizsán a brokkoli, a spárga a tök a spenót a sóska a kínai kel mind mind megfelelő alapanyagok csak nem szabad cukrot , zsírt, olajat, lisztet rizst, fehér kenyér félét, fogyasztani vagy az elkészítésükhöz felhasználni, és tejterméket sem hiszen az kétféle rosszat is tartalmaz a tejcukrot és tejzsírt. fehérjéket ezekből a növényekből valamint a hántolt kölesből zabpehely, amikből kását főzhetünk köretnek a párőlt sült zöldségek mellé, vagy a kásából tofuból szójából kis fasírtokat készíthetünk hagyma fokhagyma és borsika ízesítéssel, sőt színes piros paprika is használható.A sót a gyógynövényeseknél kapható Himalája sóval sózzuk nyugodtan ízlés szerint, mert nincs semmi adalék anyaggal fehérítve, és ezért nem ártalmas.Főzelékek is készíthetők ezekből a zöldségekből azokat kókusztej porból és barna rizsliszt, vagy kölesliszt habarással sűríthetjük.Ecetet almaecetet lehet vagy citrom levét a savanyításhoz. A káposztaféléket is lehet hagymát ha lehet lila hagymát, mert egészségesebb. A zöldségféléket lehetőleg kiskertesektől vásároljuk ahol nem használnak növényvédőszereket.Nagyon jó még gyömölcs centrifugán lenyomott friss zöldség leveket inni, főleg a répa- cékla alma lé. Ezenkívül lehet a répa cékla és lila káposzta , bár ezek szelessé teszik az embert de most ez legyen a legnagyobb gond. Mi anyukánknak, már a kemó előtt elkezdtük a COD vagy Dávid teát adni naponta 3x2,5 dl , mert ettől úgy látjuk erősebb , ezenkívül Flavin 7-et adunk még 2x 10 millilitert (ebből a literes kiszerelés az olcsóbb) valamint a CELLADAM ot adjuk még, a cseppeket reggel és a krémeket és a kúpokat, és az injekciót sajnos mi csak szájon át tudjuk neki beadni, mert a környezetünkben lévő egyik orvos sem vállalta. Amikor elkezdtük másfél 2 hónapot adtak neki az "orvosok" , akik olvasták a leleteit. Most már 56 kiló és kissebb a pocakja- nincs benne annyi folyadék, és az állapota is sokkal jobb, már van ereje azon veszekedni, hogy miért mindíg csak zöldséget kap?Ezenkívül amikor kezdődött a betegség felismerése kisebb fájdalmai voltak, amik kb másfél hónapja teljesen megszüntek, de mi nem vállaltuk a további kemót, hanem csak ezt az új életmódot. A Mária Treben könyvéből is sok neki való hasznos dolgot olvastunk ki. Ha nem a tündérvizet issza, akkor zsurló és körömvirág teát itatunk vele ezenkívül még nagyon jó hatású lehet a cickafark, csalán és körömvirág keveréke is ,és gyomorrákra még a kálmos gyökeret javasolja a könyv, de azt mi még nem próbáltuk ki.Holnapra utána nézünk a tüdőrákra ajánlott gyógyteának is. Sajnos már nagyon későn van, így holnap folytatom.Mindenkinek gyógyulást kívánok és ehhez a jó istentől erőt , de nekünk is hozzá kell tennünk azt, hogy a jó tanácsokat megfogadva így mások ismereteivel és tapasztalatai révén felkínált segítségével és lehetőségével éljünk.
Éljünk , mert akiket mi is szeretünk, és ők is szeretnek minket nem tudnak nélkülünk boldogan élni, nem tudják elviselni a hiányunkat,és ha igazán szeretjük őket küzdünk az életben maradásért és a jó isten így tud segíteni nekünk.

kétségben 2010.09.30. 20:38:08

Üdv Mindenkinek!
Én ezt az oldalt most találtam. A férjemnek hétfőn vették ki a gyomrát, mivel rákot diagnosztizáltak. Sajnálom és nem tudok rajt segíteni, se így se úgy. Nekem fáj ahogy szenved. Normális ez így műtét után? Mikor ihat és ehet?

Bézsé 2010.10.01. 09:01:08

@kétségben: Szia!
Mint írod most találtad ezt az oldalt.Akkor kezd el olvasni az elejétől! Szinte miden kérdésedre választ találhatsz. Egy éve műtötték a férjemet, és ez a blog segített át a mindennapokon. Gábor részletesen leírja mi történik vele. Az orvosoktól túl sok tanácsra ne számíts. És igenis tudsz segíteni, Te tudsz csak igazán. Szedd össze magad!! Sírni csak egyedül, sötétben szabad! A férjednek most nagy szüksége lesz rád, hidd el tudom miről beszélek. A szeretet mindenen átsegít! Erőt, kitartást és mielőbbi javulást kívánok Zsuzsa

Rózsa és mamája 2010.10.05. 00:11:16

Kedves Gábor !Kérjük jelentkezz, aggódunk érted, drukkolunk a B17 sikeréért,pontosabban, hogy a B17-tel a tiéd is sikertörténet legyen. Mivel nem tudjuk, hogy a bejegyzések az oldalukon valós tapasztalatok alapján íródtak-e? Reméljük nem adod föl, hiszen van kikért élned, hisz a családodon kívül itt mind érted is szurkolunk, várjuk a gyógyulásodat, a pozitív visszajelzéseidet.A gyógyteák amit a Mária trében javasol a tüdőre az a kálmos gyökér rágás és a nedvét cickafark teával lenyelni. fájdalom esetén zsurlós dunsztkotés a tüdőre. Ha fájdalmai voltak éjszakára anyunak mi a hasára tettünk ilyen kötést, és nyugodtan aludt vele.Érdemes megpróbálni.
Mióta ezeket rendszeresen issza semmilyen fájdalma nincs,holott előtte már kétszer kapott Dr.Szikra Tamás fájdalom csillapító cseppjeiből.Próbáld ki ezeket, mert ezek nem drágák, ártani biztos, hogy nem ártanak és ha 10 %-kal jobban érzed magad, már megéri.
Az ellenfél nem nyerhet amíg van akarat , addig van erő,és ha a jó isten látja, hogy mi is megteszünk mindent,minden kis lehetőséget megragadunk,akkor Ó is mellénk fog állni.
Azt nem akarhatja, hogy feladd,hiszen van két gyönyörű gyermeked, csodálatos párod, úgyhogy a sors elfogadásáról ne írj egy sort se .
Fel a fejjel, fözzétek a teákat és higgy az akarat és a segítő jószándék és akár a "csodatévő B17 " erejében is.Mi is imádkozunk érte, - és reméljük , hogy nekünk is segíteni fog.Kérjük írj , ha lehet már holnap, minden jót és szépet Neked ! Rózsa és Ibolya

nagy kinga 2010.10.10. 22:35:06

@Rózsa és mamája: Üdvözlök mindenkit.Kinga vagyok 30 éves és egy hete tudtam meg hogy rákos vagyok.Van egy 3 és egy 7 éves lányom.A nyirokcsomómat vették ki a nyakamból és a szövettan szerint áttét.A gyomromat vizsgálják most.Voltam már gyomortükrözésen és holnap megyek béltükrözésre.Az eredmény mint tudjuk kb:2 hét.Nagyon félek mindentől és reménykedek abba hogy talán tudnak segíteni valamilyen módon hogy minél tovább együtt maradjak a családommal,de főleg a gyerekeimmel.Szeretnék mindent kipróbálni és tetszik hogy ezt az étrendet leírták.ha kérhetném akkor leírnák nekem email-be hogy mit és mennyit egyek-igyak ezekből a lúgosító kajákból.És szeretném megtudni mi az a B17?Nagyon fontos lenne.címem:tamarakincso@yahoo.com Várok minden jótanácsot amivel meghosszabbíthatom a gyermekeimmel való együttlétet.Gábornak tiszta szívemből szorítok és persze a családjának is.Várom hogy mi van vele.Előre is köszönöm ha segítenek.Mindenkinek csak jó egészséget kívánok.Még jelentkezem.Puszi mindenkinek.Kinga.

dpspeti 2012.11.22. 17:02:04

Sajnos, ahogy olvasom a gyertyagyujtas oldalt, 2010.10hoban meghalt Gabor :S

Doris89 2012.12.11. 22:43:55

Milyen néven van fenn Gábor? Én is szeretnék neki gyertyát gyújtani.