Tegnapelőtt jöttünk haza, kis családommal Egyiptomból, ahol egy csodálatos hetet éltünk át. Egyesek szerint nagy bátorság volt így gyomor nélkül nekivágni egy olyan útnak, ahol a víz fogyasztása megviseli az emésztőrendszert, állítólag még fogat sem szabad vele mosni, mert aztán jön a fáraó átka… vagyis gyomorfájás hányinger hasmenés, amin csak a helyi gyógyszert az antinal tud segíteni. De nem baj, mondom: a patikába az arab Antinál, mindig kapható antinál. Nem is volt nagyon időm gondolkodni a dolgon, merthogy egy héttel az indulás előtt foglaltuk le és fizettük ki az utat. Lányaim most repültek először. Gyomor nélkül nekem is ez volt az első utam. Az éjszakai indulás megviselte a családot, és mintegy háromórányi repülés után megérkeztünk a szállodába, ahol a szobánk kulcsait csak délután egykor kaptuk meg. Ez a része szervezetlen volt, irigykedve néztük a Lengyeleket, Olaszokat, akiknek a képviselőjük mindenben segített. Minket a repülőgépnyi magyarokat különböző szállodákba szórtak szét. Nem értem miért nem lehetett egy helyre, több ember azonos problémája könnyebben kezelhető, nem beszélve arról, hogy a fakultatív programokból jelentős idő ment el arra, míg a különböző szállodákból összegyűjtik a népet.

Mi 4 programra fizettünk be, delfinek, beduin vacsora, busz kirándulás Kairóba, és hajókirándulás búvárkodással. A kairói 6 órás buszozást a kicsi lányommal mi nem vállaltuk be, oda csak az asszony zötykölődött a nagyobbik lánnyal. Mi meg addig a szállodánkban pancsoltunk. El Farana így ívták azt a 4 csillagos szépséget, ahol 6 és fél éjszakát töltöttünk. Azért fél mert a visszaindulás is éjjel volt.

Nekem leginkább a delfinek tetszettek, merthogy nem mindennapos dolog az, hogy az ember együtt úszkálhat, játszhat, simogathat, labdázhat ezzel a hihetetlenül kedves ugyanakkor rendkívül erős, intelligens tengeri emlőssel. Összesen nyolcan voltunk a medencében egy holandiai párocska, egy budapesti kislány, nagyobbik lányom meg én a (kicsi nem mert bejönni) ja és hogy meglegyen a nyolc… a három delfin… kettő folyamatosan ott sertepeltélt körülöttünk ők is meg mi is követük a parton üldögélő idomárok utasításait. Még cicáztunk is, öten alkottunk egy kört dobáltuk egymásnak a labdát, a delfin volt a cica… mindig ő győzött, mindig el tudta venni a labdát. Mondtam is a lányomnak, hogy azért biztos, hogy a szárazföldön jobbak lennénk… már rég nevettem annyit, mint ott abban a medencében. De rettentően elfáradtam. Sebaj azért délután elmentünk tevegelni, hogy aztán a beduinoknál vacsorázzunk...

Tele vagyok élményekkel, majd még mesélek, töltök fel képeket is. Látjátok, megy az élet gyomor nélkül.