Egy kicsit lemaradtam az írással ezért ez a bejegyzésem egy kicsit hosszabbra sikeredett.

Amikor hazaértünk a „tüdésztől” feleségem, elvitte az autónkat szervizbe öreg csotrogány már, nem csoda ha nem akar működni. Mire hazaért, gyerkőcökkel én már aludtam megrendelte a B17 „csodacsomagot” és bejelentkezett a fájdalom klinikára is.
Mostanában rengeteget alszom, és a fájdalmak miatt néha bizony úgy gondolom, milyen jó volna végleg elaludni… ehhez jönnek még pluszba az olyan lelki tényezők, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. A nagyobbik lányom (most október másodikán lesz 13) valamelyik éjjel olyan keservesen sírt, hogy a feleségem nem is tudta megvigasztalni, a vége persze az lett, hogy odajött hozzám:

„No, mi a baj kicsim, miért sírsz?” Nem fellel csak a vállamra hajtja a fejét és tovább zokog. „Ha nem mondod, el nem tudok segíteni.” Rám néz könnyes szemekkel.
„Nem tudsz apa ezen nem tudsz segíteni.”
„De hát ki bántott? Mond meg vagy megcsikizlek.”és már emeltem is fenyegetően a mutató újamat, könnyes arcán megjelent egy kis mosoly.
„Tudod apa nekem az régi apa kell vissza, aki erős, aki mindig vidám, aki bohóckodik, olyan rossz nekem így látni téged.”
„Hát nekem se jobb hidd el, de ezért felesleges az egereket itatnod, az nem segít, inkább gyere imádkozzunk!” elmondtunk egy miatyánkot, aztán az esti imát, közben alábbhagyott a sírás.
„Na látod, máris jobb! Isten mindig megvigasztal, erőt ad! És most sipirc aludni, mert nekem is adott és most már van annyi erőm, hogy szétrúgjam a hátsódat, hát ki fog holnap akkor felkelni és suliba menni? 

Megjött a csomag, a B17-es cucc. Hogy én mennyire nem hiszek az ilyesmiben az el nem mondható. Szalmaszál a fuldoklónak, talán később fullad meg, ha belekapaszkodik? Mindegy a feleségem megnyugodott tőle még van remény még kezelhető, még még még… a „reménycsomaggal” jött egy nővérke is, aki beadja a cuccost. Szóval 28 napig minden nap itt van, megkérdezte hiszek e benne, azt mondtam.
  „Ha jó akkor mindenképpen hatni fog, teljesen mindegy, hogy hiszek-e benne vagy sem, az arzén az hit nélkül is arzén, itt nem számít a hit, ez csak kémia.”
  „Akkor meg miért csinálja ezt a kúrát, ha nem hiszi, hogy jobban lesz tőle?”
„Tudja a feleségem így úgy érzi, hogy ő mindent megtett, nyugodtabb a lelkiismerete, és ettől én is jobban érzem majd magam, hiszen én is mindent megteszek, de ennek semmi köze a hithez, hinni csak Istenben lehet ki így ki úgy, így hát nem tudhatjuk Isten hogyan fog rajtunk segíteni, így is jó meg úgy is jó.”
Szept. 11.-étől kapom a cuccost. Sem nem jobb, sem nem rosszabb, de a nővérke nagyon kedves, lelkes. 

A Fehérvári Fájdalomterápiás Központ egészen más tészta. A feleségem felhívta őket, nem vették fel. De később visszahívták… már ez is egyfajta korrektség az ügyféllel szemben. Szept. 14.-ére kapott időpontot, merthogy én nem tudtam elmenni. A feleségem egy normális mindenre kiterjedő tájékoztatást kapott a leleteim alapján az orvos összefoglalta neki az állapotomat, elmondta mi várható, és tanácsokkal látta el. Aminek egy részét le is írta, mert az a tapasztalata, hogy túl sok információt egyszerre nem tud megjegyezni az a hozzátartozó, akivel közlik, hogy az akit szeret elkerülhetetlenül száguld a vég felé. Kb. 1 év…(szerintem ez egy elég optimista meghatározás…) 

Na ezt most bemásolom ide:

Panaszok: Hozzátartozói konzultáció a beteg nincs jelen.
Gyomor tu  miatt total gastrectomia. Néhány hónappal később multiploex pulmo met-ek. Szövettanilag megerősítettszekunder manifesztaciok. Chemo tervezve. Hasüri CT limfoglandua multiplex met-ek, de egyebekben hepa, vese paner egyéb szervek met-mentesek Laborok egyenlőre rendben Durogesic 25 tapasz kb. egy hete majd rapidan emelni kellett 50ug-ra mert testszerte intenziv fájdalmak jelentkeztek, erős égő lancináló komponenesekkel elmondás szerint. A légzés a köhögés is fájdalmas a fájdalom a sternumra is lokalizál döfő égető jellegű. Áttoréses fájdalomra Zalidárt kapott, ennek javasolt dosisa kb 2 tabl/nap eddigiek szerint. Az erős fájdalom miatt kér a hozzátartozó szakvéleményt.
Korábbi leletek szakorvosi vizsgálatok: csatolva
Diagnózis: Met. Intrapleurales mpl, met osseales in obs. Met pulm mpl.
Terápiás terv:
Fájdalomcsillapítás:
1. az égő és lancináló fájdalmakra Tegretol CR 200elinditása javasolt 4 napig este 1 tabl. Majd 2*1tabl./nap 4 napig majd 3*200 mg/nap dosisban. Este 1 tabl. Teperin indul mely egy hét után 2 tabl.-ra emelendő.
2. A met-ek miatt odedema csökkentésére Rheosolon 3*1 tabl. elindítása is javasolt.
3. A csont komponensű fájdalomra Apranax 2*1 tabl. indítása javasolt e mellé PPI társítandó
4. Az áttöréses fájdalom javítására mentő gyógyszerelésként Zaldiar helyett Sevredol 20 mg 10* opiat receptek szabályai szerint felírva 1 doboz. Ebből fél tabl. vehető be egyszerre kb. 4 órás a hatása, ha napi 5-6 fél-tabl. szükséges, a tapasz adagját emelni kell, de csak a háziorvossal egyetértésben.

JELEN ELLÁTÁSI LAP SZAKORVOSI JAVASLATKÉNT IS SZOLGÁL A SEVRENDOL KÉSŐBBI TOVÁBBI FELÍRÁSÁHOZ.

5. távlatilag csonteintigrafia szükséges az ossealis-metek vizsgálatára, ha több góc igazodik, akkor amíg a laborok rendben vannak, izotópos fájdalomcsillapítás az uzsoki kh.-ban előjegyzés alapján szóba jön.
6. A bélmozgatás: lactulose-al kiegészítendő napi 1*1 ek majd napi 1*2 ek + az eddigi Tisasen adagja, addig amíg a legalább 2-3 naponta egy erőlködésmentes széklete van! Utána sem szabad elhagyni!
7. A fájdalomcsillapítókat csak az orvos tudtával és beleegyezésével szabad változtatni kicserélni illetve kihagyni súlyos mellékhatások veszélye miatt!
8. a beteg nagyfokú aluszékonysága (pl. beszéd közben elalszik, evés közben elalszik) vagy felébreszthetetlensége esetén orvossal kapcsolatba kell lépni, vagy ha ez nem lehetséges, mentővel kórházba kell szállítani mert ez túlzott gyógyszerfelszívódás tünete lehet!
9. Távlatilag országos intézetben pl. OOI intrapleuralis érzéstelenítés vagy intercostalis idegroncsolás is szóba jön, ha a fájdalmak tűrhetetlenné válnak
Recept: mint fentebb
Kontroll: szükség szerint

Hol is kezdjem? Vagyis hol folytassam? Talán ott, hogy a „tüdész” odaadta a biopszia eredményét és a zárójelentést, mely szerint:
Diagnózis:
C7800 A tüdő másodlagos rosszindulatú daganata

Epikrizis:
2010.08.24. Multiplex pulmanolis Kerekárnyékok miatt vizsgáljuk. TTP-re
2010.08.30. –ra előjegyeztük e napon a a déli órákban jelentkezzen bronchoscopia ambulancián.
2010.08.30. Tervezett TIP megtörtént. 12 órás megfigyelésre az ambulancián marad. Átvilágítás után bocsájtjuk otthonába.
2010.09.07. Szövettani leletért jelentkezik, mely malignus sejtkép, közepes fokban diferenciált adenocarcinomát mutat, mely alapján metastasisnak tarthatók. További onkológiai kezelés megfontolására Onkológiára utaljuk.

Nekem most is csak az volt a kérdésem, mint egy héttel ezelőt a vizsgálat után: „Ok főorvos úr megvan a biopszia eredménye, és most hogyan tovább? Mert ettől meg a fájdalmaim nem múlnak el, kit ismer, kit ajánl, kihez forduljak? A válasz :
„Én mindenkit ismerek, aki szóba jöhet!”
„Elnézést, nem azon volt a hangsúly, hogy Ön kiket ismer, hanem, hogy kit ajánl.”
„Nézze a fehérváriakhoz ha megy ne azzal kezdje, hogy ők csak a műtéte után késve értesítették ki… nővérke írja fel az onkologia osztályvezetőjének a telefonszámát… jómagam a László korház onkologiai osztályát ajánlanám, de hát ugye az pesten van, akkor meg már folytathatja ott is ahol elkezdte, bár nekem úgy tűnik ott nem sok eredménnyel kezelték, felírom a telefonszámomat, ha mégis a László Kórház mellet döntenének.”

„Köszönjük főorvos úr”

Kijöttünk az osztályról, és mintha csak velünk sírna az ég elkezdett szakadni az eső, beültünk az autóba, az önindító persze megint nem akarta a dolgát végezni. Tényleg igaz a mondás, „szegény embert még az ág is húzza…”

Feleségem félve mondta - hiszen ismeri a véleményem az ilyen dolgokról - , hogy már régóta nézegeti a neten, és sok jót hallott a B17 kúráról, és mit szólnék hozzá, ha... Meglepődött, amikor azt mondtam, Rendben rendeljük meg és kérlek, kérj időpontot a fehérvári fájdalomklinikára is!

Milyen könnyű kimondani: Meghalok… és milyen nehéz megtenni…

Mondjuk az sokat segít, hogy nem a 10.en lakunk, túl nagy volna a kísértés, így rákosan hamar azt mondaná az ember „Csak egy ugrás a sugár.”

Jól van na ezzel nem viccelődöm, nem(!) soha nem ölném meg magam. Nem azért mert gyáva vagyok hozzá, hanem mert nem egyeztethető össze az életfelfogásommal, meg aztán minden egyes fájdalommal járó betegségben szenvedő drogozzon csak szépen meg a haláláért!

Szóval egyenlőre elvagyok a fájdalomcsillapító tapaszkáimmal, rengeteget alszom pihenek, imádkozom az tényleg segít (!). Vasárnap áldoztam is!

Megvagyok… hogy meddig? Ki tudja… majd meglátjuk.

Utálom a pontatlanságot, ezért is balhéztam össze kedden a feleségemmel, merthogy délre kellett menni a dokihoz, mi meg elkéstünk. Előbb kellett volna felkelnem, persze az se sokat javított a helyzetünkön, hogy elromlott a kocsink önindítója. Summa summárum minek szépítsem a dolgot, 12 óra helyett 12 óra öt percre értünk oda. És nekem akkor már nem lehetet mondani, hogy ne izgulj nem késtünk el… még akkor is morogtam, amikor fél egy felé megérkezett az orvos. Sőt negyed háromkor amikor végre behívtak még mindig ideges voltam…

A lényeg, megvan a mintavétel eredménye, nincs új a nap alatt:

Mikroszkópos leírás

Sejtdús minta, fészkekben kötegekben, helyenként adenomatid szerkezetekbe rendeződve közepes magpleomorphiát mutató hámsejtek figyelhetők meg. Csupasz magok, excentrikus, elmosódott cytoplazma látható, melyben ovális, vagy kerek finoman szemcsés magchromatinu , közepes magnagyságbeli változatosságot mutató sejtmagok mutatkoznak. A háttérben lobsejtek, magtörmelékek fordulnak elő.

Vélemény

Malignus sejtkép, közepes fokban differenciált adenocarcinomára jellemző.

BNO: C7800 A tüdő másodlagos rosszindulatú daganata

Morf: 80006 Neoplasma metastaticum

Jól sejtettem, tegnap tényleg nem tudtam magam annyira összevakarni, hogy elmenjek a templomba, viszont délután eljött hozzám Imre atya, azt mondta: „Látja Gábor eddig maga jött Krisztushoz, most meg Ő jött el magához…” Szóval mégiscsak tudtam áldozni, nekem ez sokat jelent, erőt ad, amire most nagyobb szükségem van, mint bármikor eddigi életemben.

Ma délelőtt mondtam a kedvesemnek, hogy mielőtt összevakarnám magam, vagyis mielőtt elkezdenék készülődni, hogy valahogy eljussunk az orvoshoz, a biztonság kedvért előbb hívja fel őket, hogy hányra menjünk. Igaz ugyan, hogy az alagsorban az automatás kávé finom, és ha nem lennének ilyen fájdalmaim miközben a „tüdészre” várunk kávézgatva elüldögélnék ott. De így a „délután” az valahogy nekem már túl hosszú időpontnak tűnik. Azt mondta hölgy, hogy ma nem is kell menni, mert lehet a főorvos úr nem is ér vissza, és már be vagyok írva holnap 12-re… Milyen jó, hogy nem mentünk el feleslegesen.

De azért, mint a jó gyerekek lezuhanyoztam, és olvasgattam az előző bejegyzésemhez írt hozzászólásokat. Megfogadtam a tanácsokat, felhívtam a körzeti orvost, és megkértem, hogy írja fel a tapaszt… kedvesem el is ment a receptért, kiváltotta, és már fel is ragasztottuk… szegénykém most olvasgatja a betegtájékoztatót… azt mondta, hogyha túl sokat merek aludni, akkor felpofoz. Jó kezekben vagyok, a kisebbik lányom most készített nekem egy kapucsínót, hogy ne aludjak el… Látjátok, nincs semmi baj! Ha az embert szeretet veszi körül.

Egyre inkább az az érzésem, hogy a türelem rózsájából nekem csak a tövisek jutnak.

Gondoltam, valahogy majd csak feldolgozom ezt a vacak CT eredményt, de nehezen megy.

Voltam a körzeti orvosomnál mondtam neki a dolgot, megvizsgált adott beutalót a fehérvári pulmonológiára.

A beutalóval a korházba mentünk, szerencsém volt, már másnapra kaptam időpontot, csak volt egy kis bibi, a legutolsó CT felvételek kellenek, merthogy: „mit kezdjen a főorvos a leírt véleménnyel? Neki azt látni kell!” Némi utánajárás, telefonálgatás és csodák csodájára megkaphattuk a felvételeket, persze el kellett menni érte Pestre. Érdekes, ha az ember egy kicsit erőszakosabb, akkor mégis csak lehet azt, amit nem lehet? Vajon mire jó ez?

Nem az egészségügy pocsék, hanem az emberek hozzáállása, és persze a szervezés…

Így hogy másnap vittük a CD-n a CT felvételekkel így nem kellett újabb képeket készíteni. A főorvos ránézet és ezt mondta: „Ebből mintát kéne venni.” „Ok” - mondom „mikor?” Augusztus 30 hétfőre volt időpont.

Mit mondjak? Be voltam tojva rendesen, ilyesmit még nem csináltak velem, egy tűvel megszúrják az ember tüdején az egyik elváltozást.

A közérzetem egyre rosszabb, a köhögés erőteljesebb, fájdalmaim vannak.

Vasárnap szépen meggyóntam, áldoztam, és hétfőn mielőtt befeküdtem volna a kórházba elvánszorogtam Imre atyához és megkértem, hogy adja fel a betegek kenetét… ez erőt ad, és persze türelmet… mindkettőre nagy szükségem van, mert mint mondtam mostanában már nagyon vacakul érzem magam.

A mintát levették egy éjszakát bent aludtam a kórházban, megfigyeltek, (azért éjfélkor kértem fájdalomcsillapítót… mert csak így tudtam elaludni…)

A főorvos úr azt mondta: „a biopszia eredménye két nap alatt meg van.” „Ok” - mondom „és hogyan tovább? Mert attól még a panaszaim nem múlnak…” Erre megint vettek tőlem vért…

Most ott tartunk, hogy felhívtuk a megadott telefonszámot, amin a főorvos titkárnője jelentkezett, persze felvilágosítást nem adhat, hiszen ő nem orvos… a főorvos úr meg majd csak hétfő délután lesz legközelebb… Valószínű, hogy kedden is kell majd mennem, közben egyre gyengébb vagyok, köhögök, piszkosul fáj a derekam, a combom, a nyakam, az ízületeim- Hétfőn délutánra teletömöm magam fájdalomcsillapítóval, és irány a kórház. Beszélek a főorvossal… vagy csak majd időpontot kapok keddre?

Gyakorlatilag fájdalomcsillapítókon élek. Pestre az onkológusomhoz nem tudnék felmenni, nem bírnám az utat, meg mit is tenne velem? Vért venne, ránézne a cetlire és aha mérgezhető… na nem köszönöm… tudom, hogy ennél jobbat még nem találtak ki, de Pest egyre messzebb van.

Nem tudom, hogy kihez is fordulhatnék, hogy könyörüljön már meg rajtam… jelenleg annyi erő sincs bennem, hogy elvánszorogjak a holnapi misére, pedig a bazilika csak 500 méterre van. Még jó, hogy a hit a remény és a szeretet itt van bennem. És boldog vagyok, hogy soha el nem hagy engem.

Ezt az e-mailt kaptam egy volt diákomtól. Nem is tudom, talán úgy 6-7 évvel ezelőtt tanítottam a német nyelv rejtelmeire. Azt hiszem, egy olyan eszement tanárembernek, mint amilyen én volnék, mindig is megdobogtatják a szívét az ilyen levelek.

...

"Ezerszer neki kezdtem ennek a levélnek és ezredszerre is elsírtam magam... 
Én voltam a hibás, amiért nem írtam tovább, ilyen kis hülye vagyok kapcsolat tartás terén mindenkivel és nagyon sajnálom.
Olvastam a blogját és azóta is csak sírok, mert elbaltáztam mindent.
Még mindig nem tudom mit is akarok igazán írni, de remélem nem zavarom levelemmel és esetleg lenne is kedve beszélgetni velem.
Mindig is nagyon szerettem Önt, még ha nem is írtam, sokszor eszembe jutottak az órái, hogy milyen kegyetlenül jó fej. És ez nem hazugság, nem csak úgy írom, Sokunknak nagyon hiányzott, miután elment.
Nem igazán tudok mit írni, sokkolt amit olvastam, de tudnia kell, hogy szeretem és mindig is szerettem, még ha nem is jelentkeztem. Remélem nem zavartam."
 

...

Na szóval nem zavar, sosem zavart. Több önbizalmat kislány! Ezt az "azóta is csak sírok" dolgot meg nem értem... Az, hogy kapcsolattartás terén "hülye" az nem igaz, mert hát mégiscsak megírta ezt a levelet... vagy éppen ez miatt itatod az egereket? Mert a blogomon igazán nincs mit sírni... Ez van! Nem mondom, hogy ezt kell szeretni, mert ki a fene szeretné ezt az állapotot? De el lehet fogadni, és még így gyomor nélkül is meg lehet emészteni. Csak lélekerő, kell hozzá, az ilyesmiben viszont sokat segítenek az ilyen levelek. Úgyhogy köszönöm.

Az ember mindenre képes, ha tudja mit akar, és ha akarja azt amit tud.

Memento Mori 

Elnézést, hogy már jó ideje nem írtam, de mint mindennek, ennek is oka van, elsősorban az hogy egy lusta disznó vagyok, nem gondoltam, hogy hallgatásommal többekben aggodalmat okozok. Nekik üzenem: "Nyugi még élek!" talán majd ha egy hónapig nem írok semmit akkor lehet aggódni... egyenlőre - több-kevesebb sikerrel - ezt a CT eredményt próbálom megemészteni.
 

 Lelet

Beküldő intézet:                       Onkológia Kúraszerű ellátás (2. telephely)(fip. VI. (01A6K1201)
Beutaló Dg.:                                 Gyomorszáj rosszindulatú daganata C1600
Vizsgálatok.
34454                       Teljes has és medence CT vizsgálnia natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
34410                       Agykoponya natív CT vizsgálata
34440                       Mellkas CT vizsgálata natív
34480                         Kiegészítő pont has vagy medence CT vizsgálata ív. kontra szí anyag adását követőleg (két vagy háromfázisú sorozat elkészítése

Koponya, mellkas, has-kismedence CT vizsgálata
Anamnesis: Npl. miatt totális gastrectomia történt ( szövettan: exulceralt adeno cc, pecsétgyürüsejtes részletekkel metastaticus nyirokcsomókkal a nagygörbület mentén, lymphangiosis carcinomatosa, perineuralis infiltratio). Az előző 2010.04.27-i vizsgálat a mellkasban és hasban számukban és méretükben is pathológias nyirokcsomókat igazolt. Jelen vizsgálatot kontrollként kérik.
Víz itatása után natív majd 110 ml Optiray iv. kontrasztanyag adásai követően többfázisú vizsgálatot készítettünk a koponyatetőtől a koponyabasisig, majd a mellkasbemenettől a symphysisig.
A középvonal nem dislocalt. A külső liquorterek frontálisan a beteg életkorához képest jelzetten tágabbak.
Egyebekben a külső és belső liquorterek életkornak megfelelő tágasságúak. A IV. agykamra a helyén van, nem tágabb.
Az agyállományban körülírt eltérés, kóros kontrasztanyag halmozás nem figyelhető meg. Intracranialis vérzés nincs.
Összehasonlítva az előző 2010.04.27-i mellkas-has-kismedence CT vizsgálattal:
Jobb oldalon a II.,III. segmentum határán egy 10 mm-es, a III. segmentumban a ventralis mellkasfal mentén egy 14x11 mm-es, egy 6 mm-es, a VI. segmentumban dorsalisan, ill. a pleura mediastinalis felszíne mentén egy 6 mm-es, ugyanezen segmentumban a laterális és dorsalis mellkasfal mentén egy-egy 4-5 mm-es, a VII. segmentumban egy 10 mm-es, a VIII. segmentumban egy 15x12 mm-es, a IX. segmentumban egy-egy kb. 6 mm-es és egészen basalisan ugyanezen segmentumban egy 5mm és egy 8 mm-es, döntően subpleuralis localisatiojú nodulus látható.
Bal oldalon az I/II. segmentumban egy 14x9 mm-es, a VI. segmentumban centrálisán egy 10 mm-es, ugyanezen segmentumban perifériásabban egy 5 mm-es, az V. segmentumban egy 8 mm-es, a IX. segmentumban subpleuralisan egy 11 mm-es ill. mellette egy 11x7  mm-es nodulus látható.
Mindkét oldalon dorsalisan ill. subpleuralisan az alsó lebenyek szintjében sávszerű tejüveghomály látható, mely hipostasis következményének tartható. Pleuralis ill. pericardialis folyadék nincs.
A mediastinalisan és hilarisan korábban látott felszaporodott számú és méretű nyirokcsomók változatlanul ábrázolódnak. Totál gastrectomia utáni állapot, az oesophago-jejunostomia anastomosisának varratsora a rekesz fölött figyelhető meg.
A máj nem nagyobb, benne körülírt eltérés, kóros kontrasztanyag halmozás nem látható. Az epehólyag folyadékot tartalmaz, benne hyperdens, CT-vel kőre utaló képlet nem figyelhető meg. Az epeutak nem tágabbak.
A lép kissé nagyobb, hilusi átmérője 43 mm, állománya homogén. A pancreas épnek látszik. A Wirsung vezeték nem tágabb. A vesék alakja, helyzete, nagysága szabályos. A bal vese kp. harmadában egy apró 5 mm-es hypodens éles kontúrú, kontrasztanyagot nem halmozó képlet figyelhető meg. Kő, üregrendszeri tágulat egyik oldalon sem látható. A mellékvesék épek.
Mesenterialisan ill. retroperitonealisan jelenleg is felszaporodott számú, megnagyobbodott nyirokcsomók ábrázolódnak, gyakorlatilag változatlanul. A legnagyobb nyrokcsomók a truncus coeliacus eredésének magasságában a gyomor helyének megfelelően ábrázolódnak, 16x11 mm-esek. Szabad hasi folyadék nincs. A húgyhólyag kp. telt, fala nem vastagabb. A lumenében körülírt eltérés nem figyelhető meg. A prostata nem nagyobb.
Vélemény:
Intracranialisan kóros eltérés nem igazolható. Összehasonlítva az előző vizsgálattal a mellkasban progressio látható: mindkét oldalon nóvumként értékelhető Multiplex nodulusok melyek az alapbetegség secunder manifeszticióinak tarthatók. A mellkasban és a hasban gyakorlatilag változatlanul felszaporodott számú és méretű pathollógias nyirokcsomók. Enyha fokú splenomegalia. Cista renis 1 s.
A felvételek a PACS rendszerén megtekinthetők.

Tegnap megvolt a CT vizsgálatom. Az egészségügy tényleg horror!

Persze csak annyi történt, hogy volt egy koponya CT időpontom július 29.-ére, akkor mentem az onkológiára vérvételes kontrollra is.

A nővérke - aki a kemót szokta beadni - rendes, vigyáz a vénáimra, mielőtt levette volna vért mondtam neki, hogy most vérvétel után megyek koponya CT-re is, erre egyből betett egy branült, és azon keresztül vette le a vért a kontrollhoz, merthogy a CT miatt majd úgy is szükség lesz rá. Így aztán 29.-én odaállítok branüllel a karomban a röntgenosztályra, és megkérdezem, hogy megoldható lenne-e, hogy egyszerre elvégezzék mind a három testrész vizsgálatát, most a koponya mellé a has-mellkas vizsgálatot is. Azt mondják, megoldható, de nem most, mert nem fér bele, az időbe. Majd 9.-én, amikor jönnöm kell a has-mellkas CT-re akkor majd egy füst alatt a koponyát is. „Tök jó” gondoltam, egy kontrasztanyaggal kevesebb kerül a szervezetembe. Így aztán azzal a lendülettel ki is húzták az onkológián gondosan behelyezett csövecskét.

Tegnap eljött a nagy nap reggel nyolcra mentem, éhgyomorra… na ja, nem is olyan vészes éhgyomorra menni, annak akinek nincs…

Szóval odaállítottunk a feleségemmel, odaadom a beutalókat, (mind a hármat!), azt mondja a hölgy, hogy egyszerre nem enged a rendszer három vizsgálatot. Mondtam, ehhez nem értek, de Önök mondták, hogy ez lehetséges. A nővérke elviharzott, megkérdezte, kiderült mégis megoldható… Na hála Istennek, mondom magamba, mégis megúsztam egy szúrást, meg egy plusz kontrasztanyagot. Kb. háromnegyedórás várakozás után kaptam egy kis sima vizet, hogy igyak, csodálkoztam, mert nem volt ánizsos íze, csak sima csapvíz, pedig már egészen megkedveltem a „magyar uzót”. Ittam egy-két pohárkával, a vízből aztán behívtak. A szokásos feküdjön az asztalra nadrágot combközépig letolni, ing maradhat… Jött a kontrasztanyag nélküli vizsgálat, ezen megint csodálkoztam, mert korábban, máshol már eleve úgy fektetnek az asztalra, hogy a branült előre beteszik, biztosabban meg tudják támasztani a kart, és a páciens sem mozdul el, a két vizsgálat közt. De itt nem! Megvolt a kontrasztanyag nélküli vizsgálat és akkor, jött a nővérke, hogy na akkor ő most beteszi a branült. Hát hogy is mondjam? A keskeny asztalról oldalra kinyújtott enyhén ingó karommal próbálkozott. Mellészúrt, azt mondta pocsék vénáim vannak, biztos a sok kezeléstől már tönkrementek, és azt is mondta, hogy ő nem szúr meg engem többször majd a kolleganő… hát a kolleganő aztán tényleg elkezdett szurkálni… esküszöm tűpárnának nézett… aztán egyszer csak azt mondja: Sikerült! De mégsem! Le kellett állítani a gépet, mert, a kontrasztanyag nem a vénámba folyt, hanem mellé a karomba, ami ezáltal visszanyerte azt a vastagságát amilyen egy éve volt, amikor még büszke 95 kg-mal dicsekedhettem. Szóval lett bicepszem rendesen meg olyan alkarom, hogy csak na, de nem éreztem, hogy feszített volna. Végül a kézfejembe sikerült találni egy elfogadható vénát. A 15 perces vizsgálatból, lett egy órás kínlódás, úgy látszik most volt rá idő. (valószínű 29.-én branülel a karomban kevesebb idő lett volna…)

Ez eredményt majd elemzés után elküldik az onkológiára, hiába mondtam, hogy szeretnék én is kapni egy CD-t és a feleségem majd bejön érte, azt mondták nem lehet… utálom, ha hülyének néznek, de nem vitáztam… ha nem lehet, hát nem lehet… minek erőlködjön ott az ember, ahol nem lehet? (biztos erre sincs idő… vagy keret?)

Ma délelőtt felhívtuk az onkológust az eredményért. Szar lett. Engem nem ért váratlanul a dolog, már előre mondtam a feleségemnek, hogy most szünetet kérek, mert bár igaz hogy köhögök, és áttét van a tüdőmön, de már nem bírom úgy a kemót, mint egy éve. Meg a vénáimnak sem árt egy kis regenerálódás nem is beszélve a karomról, amit hiába borogattunk még ma is kétszer akkora, mint a másik. Még jó, hogy az egész vizsgálat előtt egy nappal, vasárnap, mise után kis családommal el voltunk kirándulni, Esztergomban. Ez ad nekem erőt, különben nem bírnám.

Az onkológustól kaptam egy hónapnyi pihenőt, majd szeptemberben megyek legközelebb.

Szép kis ajándék ez! Ma van a házassági évfordulónk…

„Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm - mert én is élni akarok!” 

Mark Twain

Tegnap megkaptam a leszázalékolási bizottság határozatát 80%. Rehabilitácó? Csak orvosi jöhet szóba. 

Ennek örömére gyorsan el is mentünk az onkológiára folytatni a kemot, belém is csepegették az adagomat, úgyhogy most szédelgek hányinger meg minden ami ezzel jár, ma is megyek. meg holnap is... a francba ezzel az egésszel... Egyiptom után nehéz visszazökkenni a nagy magyar valóságba. 

Szóval zajlik az élet...

Tegnapelőtt jöttünk haza, kis családommal Egyiptomból, ahol egy csodálatos hetet éltünk át. Egyesek szerint nagy bátorság volt így gyomor nélkül nekivágni egy olyan útnak, ahol a víz fogyasztása megviseli az emésztőrendszert, állítólag még fogat sem szabad vele mosni, mert aztán jön a fáraó átka… vagyis gyomorfájás hányinger hasmenés, amin csak a helyi gyógyszert az antinal tud segíteni. De nem baj, mondom: a patikába az arab Antinál, mindig kapható antinál. Nem is volt nagyon időm gondolkodni a dolgon, merthogy egy héttel az indulás előtt foglaltuk le és fizettük ki az utat. Lányaim most repültek először. Gyomor nélkül nekem is ez volt az első utam. Az éjszakai indulás megviselte a családot, és mintegy háromórányi repülés után megérkeztünk a szállodába, ahol a szobánk kulcsait csak délután egykor kaptuk meg. Ez a része szervezetlen volt, irigykedve néztük a Lengyeleket, Olaszokat, akiknek a képviselőjük mindenben segített. Minket a repülőgépnyi magyarokat különböző szállodákba szórtak szét. Nem értem miért nem lehetett egy helyre, több ember azonos problémája könnyebben kezelhető, nem beszélve arról, hogy a fakultatív programokból jelentős idő ment el arra, míg a különböző szállodákból összegyűjtik a népet.

Mi 4 programra fizettünk be, delfinek, beduin vacsora, busz kirándulás Kairóba, és hajókirándulás búvárkodással. A kairói 6 órás buszozást a kicsi lányommal mi nem vállaltuk be, oda csak az asszony zötykölődött a nagyobbik lánnyal. Mi meg addig a szállodánkban pancsoltunk. El Farana így ívták azt a 4 csillagos szépséget, ahol 6 és fél éjszakát töltöttünk. Azért fél mert a visszaindulás is éjjel volt.

Nekem leginkább a delfinek tetszettek, merthogy nem mindennapos dolog az, hogy az ember együtt úszkálhat, játszhat, simogathat, labdázhat ezzel a hihetetlenül kedves ugyanakkor rendkívül erős, intelligens tengeri emlőssel. Összesen nyolcan voltunk a medencében egy holandiai párocska, egy budapesti kislány, nagyobbik lányom meg én a (kicsi nem mert bejönni) ja és hogy meglegyen a nyolc… a három delfin… kettő folyamatosan ott sertepeltélt körülöttünk ők is meg mi is követük a parton üldögélő idomárok utasításait. Még cicáztunk is, öten alkottunk egy kört dobáltuk egymásnak a labdát, a delfin volt a cica… mindig ő győzött, mindig el tudta venni a labdát. Mondtam is a lányomnak, hogy azért biztos, hogy a szárazföldön jobbak lennénk… már rég nevettem annyit, mint ott abban a medencében. De rettentően elfáradtam. Sebaj azért délután elmentünk tevegelni, hogy aztán a beduinoknál vacsorázzunk...

Tele vagyok élményekkel, majd még mesélek, töltök fel képeket is. Látjátok, megy az élet gyomor nélkül.

Ez most itt egy rendhagyó bejegyzés lesz, történt ugyanis, hogy levelet kaptam, idézem:

Szia adenocarcinoma!
Aratóné Éva üzent neked a blog.hu adatlapodon:

 "Én 58 éves vagyok 9.-ére visznek Bp.-re műtétre kiveszik a gyomrom.
 Be vagyok rezelve, nem olvasni műtét előtti bátorítást.
 A kombucha teáról semmi vissza jelzés rákos betegektől és bántó, el keserítő ahogy bánnak a kórházban a betegekkel egyes nővérek.
 Jó lenne egy olyan pörgő fórum ahol barátságok kötődhetnek és megoszthatnánk tapasztalatainkat, jó tanácsokkal, humorral, egyáltalán amivel szebbé tehetnénk napjainkat betegségünket.
 Sokat olvasom kedves Gábor amiket ír, tényleg le a kalappal ön előtt, ha túl élem tudom sok mindenben hasznát veszem a leírtjainak.
Köszönöm, szépen és kívánok nagyon jó megerősödést, és hosszú életet.
 üdvözlettel arató Lajosné Éva Ane."
 

Ennyi volt a levél... 
Kedves sorstársak, hozzátartozók, blogom olvasói... szóljatok hozzá ti is Éva leveléhez, elkél ilyenkor a bátorítás!
Szóval: Üzenjetek Évinek!

Ilyenkor kemó környékén mindig érzékenyebb a lelkem.

Fekszem az ágyon. Nézek ki a fejemből. Elmélkedem az élet nagy dolgain. A szél néha-néha meglibbenti a függönyt. Rájöttem, szerelmet látok. Nem a szél, és nem is a függöny az, hanem a libbentésben, a lebegés! Csodaszép!

Feleségem becsukta az ablakot. - "Nem jó ha huzatban vagy." - mondta.

Nem értette miért lett könnyes a szemem…

"Gábor Te élsz???"

Ezt a kérdést Gyera János barátom tette fel egyszer nekem. Milyen kár, hogy már nem él, így már nincs kivel megvitatnom ezt a nagy kérdést. 

Azt hiszem nem élek, csak létezem. Na persze azt sem mondhatom, hogy amióta van ez a betegségem, azóta jobb lett, vagy javult volna a helyzet. Nem! Sőt! Így én még most is csak „talán” létezem, megvagyok. Folyik az élet nagy folyója és én csak egy kis csepp vagyok benne, amely megállíthatatlanul halad a végtelen tenger felé. Néha-néha megakad ez az egy kis csepp, de csak megakad! Arra, hogy „kiakadjak” na arra már nem pocsékolok energiát. Pedig volna min. Pl. ez héten voltam a leszázalékolási bizottság előtt. Hát mit mondjak? Akinek nincsenek pszichés zavarai, na annak ettől biztosan lenne…

Lejárt az egy év. Kedden volt a táppénzes ellátásom utolsó napja, ennek megfelelően aznap volt a vizsgálat. Mivel van kb. 5 évnyi külföldi munkaviszonyom ezért a fehérvári TB. -ről továbbították a kérelmemet a fővárosnak, ők pedig visszaküldték a régió központnak, vagyis Tatabányára. Így jár az ember, ha vidéki… De minek panaszkodnék? Végül is „csak” 50 km.

Így, kemó után, nem szívesen vezetek, ezért a kedvesem fuvarozott oda. Háromnegyed 10-re érkeztünk, 10 re volt az időpont. Egy eldugott lakótelepi ház alsó része a „régióközpont”. A lépcső akadálymentesítésére két keskeny vasat tettek. Milyen jó, hogy nem vagyok tolókocsis!

Elvették a leleteimet, a személyimet, a lakcím- és TAJ kártyámat. Volt egy 8 oldalas nyomtatvány, amit a behívóval együtt postán megint kiküldtek. Itthon berzenkedve ugyan, de másodszorra is kitöltöttem. Egy csinos fiatal hölgy belelapozott, és mondta, hogy hiányosan töltöttem ki, kiegészítésre szorul, mert így nem tudják elfogadni. A szerinte hiányos rész arról szólt, hogy milyen munkahelyi tapasztalataim vannak, én azt jelöltem meg, hogy akarok erről nyilatkozni, majd csak annyit írtam, hogy 14 év, tanár. Na már most az kevés (mármint a 14 év), szóval logikusan: „tutira van más is! Azt is tessék beírni!” Minek vitatkozzon az ember? Biztos jót akarnak. Beírtam, bár már amikor a leszázalékolási folyamatot elindítottam itt Fehérváron, akkor is ki kellett töltenem egy ugyanilyen nyomtatványt, ami valószínűleg az aktáim közt figyel valahol.

Negyed 11 kor hívtak be. Egy idős főorvos meg egy nővérketitkárnő üldögéltek az íróasztalaik mögött, a doki rám se néz, a leleteimet, irataimat böngészi úgy vakkantja oda:

- „Vetkőzzön le, az alsónadrág maradhat!” Veszem a ruháimat, közben kérdés:

- „Mi a panasza?” Hát most soroljam? Az Futott át az agyamon, hogy ha most elkezdenék panaszkodni, akkor azzal kezdenék, hogy tegnap közölték velem, hogy megszüntetik a státuszomat, tehát már nem várnak vissza tanítani, valószínűleg leszázalékolt munkanélküli leszek. De nem mondom, nem arra kért, hogy panaszkodjam, tudom az egészségi állapotomra kíváncsi, hogy fel tudja állítani… a diagnózisát… Ne rajtam élvezkedjen. Így csak annyit mondok:

- „Szombaton kemot kaptam, még gyenge vagyok, szédülök és hányingerem van!”

- „Hány kemót kapott összesen?” Na ez kurva jó - gondolom magamban - olyan mintha azt kérdezné milyen színű a szivárvány…

- „Az első az hatszor három nap volt, most a második elején vagyok, eddig kétszer három napon vagyok túl…” szegényt láthatóan megzavarták a számok, amitől ideges lett.

- „Akkor most mennyit kapott?”

- „Ne haragudjon, nem tudom, hogyan kell számolni, így nem értem a kérdést! A tervezett második hatszor háromból kaptam meg már kettőt” Közben a nővérke is megkezdte a számítógépébe az adatrögzítést: A szokásos: 

- „Neve születési? Helye? Ideje anyja neve? Lakcíme? Álljon a mérlegre! Hány kiló? Milyen magas?” Amikor azt kérdezte, hogy „mi a szakképesítése?” akkor talán még egy hajókötél is elszakadt volna, nemhogy az én cérnából készült vékony idegeim.

- „Most melyik?” Kérdeztem vissza. A rohadt életbe, az én bajom, hogy olyan hülye vagyok, hogy több is van… Istenem mi a szarnak töltetnek ki velem annyi adatlapot, nyomtatványt? Ha azt a fáradságot sem veszik, hogy végigolvassák?

- „Feküdjön a vizsgálóasztalra!" Reflexvizsgálat után vérnyomást mért. Szar a mandzsetta tépőzára, kézzel kell szorítania, hogy ne jöjjön szét. 

- „Mennyi volt az előzőleg mért vérnyomása?”

- „Nem tudom, nem szoktam méregetni, pedig van is otthon.” Hú gondban van, nincs viszonyítási alap az általa mért eredményhez.

- „A haja magától hullott ki vagy levágta?”

- „Azért vágtam le, mert hullott!” Most én vagyok értetlen? Látszik, hogy nem egy nyelvet beszélünk… Nem akar megérteni, egy adat vagyok, egy megoldandó feladat. Kérdez, de a kérdései nem egyértelműek, számára teljes mértékben érdektelen. Ideges, hiszen neki kint vár a következő, akinek az aktáit még ugyanúgy nem olvasta el, mint az enyémet. A vizsgálat végén diktálja a státuszomat, a sok ismert latin kifejezés közt - amit a korábbi leleteimből, zárójelentéseimből ollózott össze - felfigyeltem egy szóra, „körülményeskedő”. Hm… Hm… Hm… hát igen el kell ismernem tényleg az vagyok.

- „Végeztünk a vizsgálattal. Felöltözhet. Ott vannak az iratai.” Nézem a papírokat ott a kérdőív, amit a vizsgálat előtt javítanom kellett megkérdezem, hogy hát ez nem kell? Azt mondja a nővérke, hogy van már itt egy ilyen. Persze, amikor Fehérváron leadtam az igényemet akkor is ki kellett töltöttem egyet… Most akkor ki a körülményes? Én vagy a hivatal?

A fene egye meg, az egész vizsgálat nem tartott 10 percnél tovább, de sokkal többet elvett az életemből, sőt ez a 10 perc alatt talán nem is léteztem, legalábbis a doki fejében biztosan nem, mert mikor öltöztem, már a következő delikvens iratait lapozgatta.

Tudom nem szép dolog, de azt kívánom az ilyen bürokratikus irodakukac orvosoknak és az egész idétlen hivatalnak, hogy egyszer próbálják ki hogy milyen érzés, az általuk pokollá tett rendszerbe kerülni. Belőlem kijön, mind a hordalék a folyóból, de ők belefulladnának.

Az eredmény? Majd értesítenek…

Túl vagyok megint háromnapi kemó - adagomon. Nem szeretem a dolgot, de hát ez van. Olyan ez, mint a középkorban az érvágás, vagy a pszichiátrián az elektrosokk, van akinek segít, van aki meg úgy érzi belehal. Már csak azért is mert itt tudatosul benne újra, hogy rákos.

Furcsa volt, az ezredes főorvos (az onkológusom), elment szabira és vele együtt két nővér is. Szerdán, amikor mentünk káosz uralkodott. Mariann nővérke egyedül volt, aki a mérget keverte, beadta és figyelte is a szerelékeket. Ja és hát neki kellett vért venni is. Jól állta a sarat.

Hát igen, jól látszott az egész folyosón: nem az a baj, hogyha nyakig ér a szar, hanem ha még hullámokat is generálnak. És hát ugye az egészségügyben abból nincs hiány. Érezhető volt az árvíz, a vihar, a feszültség. Végül is szerdán csak a vérvételért utaztam fel Pestre, meg hogy kiírják a kezelést. Csütörtökön kezdtük, és tegnap, vagyis szombaton fejeztük be. Most egy kicsit forog a világ, szédülés, hányinger, meg minden, ami ezzel jár… de tudom, el fog múlni! Bízom benne, hogy ez majd egy időre helyrerakja azokat a csúnya gonosz kis sejteket, amik a testemre törnek.

Még négyszer hármat fogok ebből kapni. Aztán gondolom megint kontroll.

Szerdán lejár a betegszabim már egy éve vagyok táppénzen. Ennyi járt. Szerdán utazom Tatabányára a leszázalékolási bizottság elé. Ha a közérzetem nem változik, legfeljebb lehányom őket.

A munkahelyemről is cseszegetnek már, hogy mi lesz velem? Hát tudom én? Persze megértem, egy teljes tanévet kihagytam, nekik kellett a helyettesítést megoldani, és már terveznék a következő évet. Nélkülem? Lehet. Egyenlőre azt mondtam, hogy kiveszem a szabimat, még ugye a tavalyi is ott van. Ezzel elvagyok egy darabig. A munkaviszonyomat nem akarom megszüntetni. Olyan hülyeség ez az egész. Olyan tehetetlen kis idétlennek érzem magam ettől.

Véleményem szerint, ha nem úgy működne a dolog, hogy műtét után két héttel kivágják az embert a kórházból, hogy gyógyuljon, ahogy tud, hanem elküldenék rehabra, ahol normális kommunikációval segítenék, megtanulhatná a gyomor nélküli létet, akkor sokkal könnyebben menne a gyógyulás. Persze attól még most ugyanúgy kemóra kellene járnom, de talán felkészültebb lennék. Mondom ezt én, aki itt osztom az észt a szerencsétlen sorstársaimnak…

Hiába na, nekem már van tapasztalatom… és hát az ugye nem mindig jó. Sokan sokfélét kérdeznek. A visszajelzések azt mutatják, jó hogy van, és hasznos ez a blog. És meg kell mondjam én is így érzem.

Üdv mindenkinek Gábor

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
A diák hallgat...
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
A diák nem válaszol...
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
A diák nem felel...
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van!
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

Ekkor furcsa dolog történ dolog történt, a diák ahelyett hogy leült volna elkezdte kérdezni a professzort.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik. Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya.
Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált az élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya.
Nagy zajongás támad az osztályban.
Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor eszét?
Az osztály nevetésben tör ki. 
Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor eszét, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?.... Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy ön esztelen, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?
A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Erről van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez
mindennek a mozgatója és éltetője.
A diák... Albert Einstein volt.

A minap antikváriumban voltam. Tanúja lettem, honnan, hogyan kerülnek oda a polcokon lévő könyvek, amiket vásárolok.

Egy néni kínálta megvételre a kereskedőnek, aki kiválasztott párat és azt mondta:

- Ezekért nyolcszáz forintot tudok adni.

Felkaptam a fejem, ez hihetetlenül kevés pénz, ahhoz képest, hogy darabját teszik majd ki ennyiért. Ekkor a néni elővett még egy könyvet:

- Na és ezért? Ezért mennyit ad?

A boltos egyetlen pillantással felmérte.

- Semmit! Bibliánk van elég…

Nemrég a tesómmal kocsmában voltunk, beszélgettünk… volt ott egy zenegép… számomra múltat idéző zenélő szerkezet. Vurlicer, verkli szívből kell tekerni! Régebben, gyerekkorunkban még a bakelit lemezt játszotta le a gép, aztán jött a CD korong… most meg már ugye ez is digitális… egy fiatal srác pénzt dobott be… mondván „had jöjjön egy kis retro filling…” hm, neki retro, nekem meg nosztalgia… megszólalt egy régi új-hang a Neoton Familia - EGY KIS NYUGALMAT című száma...

Szeretek a templomban járni. Nemcsak azért mert amikor az ember ott van, akkor jól érzi magát, hanem mert érdekes emberekkel találkozik, beszélget. Szerdán „Rozika néni” a templomőr érdekes életének röpke részletibe nyertem bepillantást, neki az élete… nekem meg a múlt…
Hiszem, hogy az ilyen beszélgetések gyógyítják az ember lelkét.

Nem csak adok, kapok is. Érdekes dolog ez a szeretet, az egyetlen olyan dolog a világon, amiből akármennyit ad az ember sosem fogy el, hanem csak gyarapodik.

„Szóval tudja Gábor, amikor az oroszok elfoglalták Székesfehérvárt a tanácsházára egy hatalmas Sztálin képet raktak, direkt nem azt mondtam ám, hogy akasztottak… meséli huncutul mosolyogva Rozika néni az anekdotáját... de olyan nagy volt ám az a kép, mint maga az épület. Egy piacozó parasztasszony megkérdezte az egyik arra járót:
- Mondja aranyoskám, kit ábrázol ez a kép? Tudja akkoriban még a falnak is füle volt… és hát az emberek is a nyílt utcán - még itt vidéken is- falakat húztak maguk köré… nem csoda hát hogy az ember így válaszolt:
- A néni nem ismeri fel a nagy bölcs vezetőnket, Sztálin elvtársat? Ő az a hatalmas vezér, akinek segítségével ki tudtuk űzni a német megszállókat!
- Hú akkor tényleg nagy ember! Adja Isten, hogy segítségével ki tudjuk innen űzni az Oroszokat is…”

Hát nem csodálatos, az amikor a magunk köré húzott fal leomlik, és csak úgy magától elindul a szeretetverkli?

Szombaton kis családom hazament Somlóra a szőlőbe dolgozni, lefestették a kordonoszlopokat. Így egyedül lettem volna itthon, ha nem mentem volna el a bazilikába... De elmentem! Templom – őrködtem egy keveset.

Szeretem a templom hűvös csöndjét. Az altemplom bejáratánál ültem, és néztem a járókelőket.
Mögöttem kripta, előttem az élet.

Elég sok érdeklődő volt, többen mondták „ritkán van nyitva”. Persze a vasajtó legtöbbször zárva van, nincs elég ember… de bármikor kinyitnák, megmutatnák a kiváncsiaknak, csak szólni, kérni kéne. Esetleg templomba járni? Ismerni a bibliát? Máté 7:7 ^„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek”

El vagyunk kényelmesedve, kultúrát kérni? Ugyan már! Jé nyitva az ajtó, nahát ott ül valaki, no akkor bemegyek, de jó nincs belépődíj… Nahát, milyen érdekes dolgokat mond…

Furcsa, hogy mennyire nincsenek tisztában a Fehérváriak a múltjukkal, pedig ősi város, amit többször leromboltak, kifosztottak a várfalakat elbontották, elhordták. Mára már csak romok maradtak meg. Ősi kövek. Hú ha ezek beszélni tudnának! Talán elmondanák a mostaniaknak, hogy milyen volt itt a koronázó székesfővárosban az élet.

A Fehérvárnak alig maradt valamije… Az egyetlen épen megmaradt királysírt is elhordták, III Béla és felesége testét elvitték Peste és a Mátyás templomban temették újra. A királysírban talált ékszereket szintén Pestre vitték a múzeumba… 

És tényleg a Fehérvárnak szinte csak a kövek maradtak, de az is milyen érdekesé, izgalmassá tud válni. Milyen megdöbbentő látvány tud lenni egy vörös-márványlap, amin III. Béla lovagkirályunk testének elmosódott lenyomata látható. Jó volt ráébreszteni egy-két embert, a múltra, az elmúlásra… és igen a kriptában az elmúlást látva az emberek fogékonyabbak a hitre is. "Látjátok feleim szümtükkel mik vogy muk"… Látni és láttatni úgy éreztem ez volt a munkám szombaton. 

Amikor éppen nem jött senki, és már üldögélne sem bírtam, akkor hátramentem és olvasgattam a sírfeliratokat, vajon kik azok akik itt az altemplomban nyugszanak? Mállik a sírfelirat egy idő után minden az enyészeté. Minden elmúlik. Itt aztán tényleg igaz, hogy Memento Mori és akkor jött a gondolat, hogy felmérjem kik is nyugszanak itt. Ma hétfő délelőtt elkértem Imre atyától az altemplom kulcsát és elkezdtem lefényképezni a sírfeliratokat…

 Úgy illik, ha már ezt eddig is így csináltam, hogy azt is leírom, hogy miért is kapok most megint kemót...


Beutaló Dg.:Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n. C1690
Vizsgálatok:
Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
  Mellkas CT vizsgálata natív Kiegészítő pont has vagy medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg (két vagy háromfázisú sorozat elkészítése)
Mellkas, has és kismedence MSCT vizsgálat: Per os Gastrografin és iv. 100 ml. Iomeron 300 adását követően több fázisban axialis szeleteléssel végeztük.
A beteg anamnesisében totális gastrectomia szerepel, neoplasia miatt.
  A tüdőparenchymában térfoglalásra suspect képlet nem különül el. A mediastiumban és a hilusokban számos nyirokcsomó ábrázolódik, melyek 10-14 mm-esek. Pleuralis, vagy pericardialis folyadék nem látható.
Totál gastrectomia utáni állapot, az oesophago-jejunostomia varratsora a rekesz fölött látható.
A máj nem nagyobb, benne körülírt kóros densitás-eltérés nem látható. A cholecystában CT-vel hyperdens kőjel nem különül el. Az epeutak nem tágabbak. A lép nagyobb, hilusi átmérője 43 mm, szerkezete homogén. A pancreas eltérés nélkül. A jobb vese és a mellékvesék épek. A bal vese felső és kp. harmadában egy-egy apró corticalis cysta látható. Az aorta lumené megtartott. A hasban mesenterialisan, ül. para-aorticusan számos 10-12 mm-es kerek nyirokcsomó látható. Szabad hasi folyadék nem ábrázolódik.
A prostata kissé nagyobb, harántátmérője 43 mm.
Vélemény: Progressio látható.
A mellkasban és a hasban számukban és méretükben pathológiás nyirokcsomók.
Min. splenomegalia.
Cystae renis l.s.Mérs. megnagyobbodott prostata.
 

Na ja, hát ez a kiváltó ok, ami miatt az onkológus újabb chemóterápia mellett döntött.

Na megvolt a harmadik, most nyugi van, illetve az egész belsőm kavarog, de hát ez van. Szerdán vérvétel, három hét múlva megint jön az anyag. Igazán tehetnének bele valami kis vidámítót is…

Mondjuk ma jó dolgom volt az asszony vitt fel a kezelésre… úgy látszik ráébredt, hogy mi jóban-rosszban össze kell tartsunk… na de akkor basszus ez kéne a dolgos hétköznapokon is, mert hát ugye abból normálisan azért csak több van… mi a fenének végletekben gondolkodni?
Ma megint beszélgettem miközben folyt a méreg egy hölgy megemlítette egy hospice szolgáltatást, a másik megkérdezte, hogy az nem csak a végstádiumosoknak van?
Nem mondom vidám témák! Két hányás közt megbeszélték, hogy milyen jól felkészítik az embert, meg a rokonait lelkileg, meg milyen jó tanácsokat adnak…

Magam részéről „imádom”, mikor tanácsokat adnak, és osztják az észt… 

Olyan ez mint amikor a szomszédban döglöttek Béla bá’ libái. Nagyapám átment megnézte a libákat, és azt mondta neki:
-„Te Béla agyá nekik kakas-port, ató majd jobban lesznek…” de még másnap is döglöttek a libák…

Akkor meg így hangzott a tanács:
-„Mézes kukorica az az igazi…”

Harmadik nap:
- „A pálinkás kenyér az segít…”

Negyedik nap mikor átment nagyapám, Béla bá’ azzal fogadta, hogy:
-„Megdöglött az összes liba…”

Mire nagyapám nagy bölcsen megjegyezte:
-„Kár, pedig tanácsot még tudtam volna adni…” 

Délre kellett mennem, gondoltam a 10 órási busszal odaérek… nem jött a 10-es, csak a 10:20-as így nem is pont délben, hanem 10 perccel később érkeztem, de nem kellett várnom Anita a rettentően profi, úgy is mondhatnám, hogy vérprofi, szerintem esténként vénákkal álmodik. Pillanatok alatt csatlakoztatta a cuccost. A főorvos úrral is volt szerencsém találkozni, így meg tudtam kérdezni tőle, hogy mennyit kapok ebből a vacakból, úgy értem, hányszor hányat… hihihihi ez jó, hányszor hányat…

Na szóval úgy néz ki, hogy holnap ugye még belém csepeg az anyag, aztán kapok három hét szünetet, aztán megint 3 nap… ebből összesen 6 szóval 6*3… vagyis 18. milyen jó, hogy már ebből kettő lecsepegett.

No, hát hol is kezdjem, talán ott, hogy a mai napomat szívesen elcseréltem volna egy olyan margitszigeti sétálós napra… egy szőke, kékszemű, minden tekintetben hozzám, illő aranyos csajszival, ehelyett kemoterápia… 7.05 kor mentem fel busszal és a 14:45-ösel jöttem haza. Borzasztó…

Kór-ház… Utálom… útáááááálom a tömeget, az embereket akik a méregre várnak, akik sietnek, akiknek nem mindegy, hogy ki a következő a sorban… Jaj Istenem nehogy lemaradjanak valamiről? Itt kérem? Ugyan már… Miről maradhatna le az ember? A méreg nem fogy el, meg nem fog attól senki tovább, többet jobban élni, hogy siet… vajon minek mérgezik itt még akkor egymást is az emberek? A legjobb az, amikor a szomszédom szomszédjának is ez volt… és jönnek egymásnak a jó tanácsok… na meg, hogy az interneten olvastam… erre azért felkaptam a fejem, az internet… jaj… mondtam, hogy csókolom, holnap készítek egy oldalt,ami arról fog szólni, hogy Petőfi egy férfi ruhába öltöztetett nő volt… akkor azt is elhiszi? Merthogy a neten van? Szelektálni kéne…

Mondjuk az jó volt, ahogy egy doktornő beragyogta egy pillanatra az ottani szürke valóságot, csak annyit mondott a folyosón, hogy olvasta a blogomat, és megismert a képem alapján… ez kimondottan jól esett.

A méreg már kevésbé… Mindegy lefolyt az is.

Hogy miért volt már megint erre szükség? Hm hm hm szarabb lett a CT-m a "doki" vagyis a főorvos úr úgy látja jónak. Előzzük meg a bajt… Érdekes egy közvetlen ember… azt mondja kint a folyóson az egyik beteg, hogy csak odaadom ezt a papírt a Józsinak… én meg csak annyit jegyeztem meg, hogy én viszont szeretnék majd beszélni, a főorvos úrral… 

A végén másképp lett, ő beszélgetett, én meg megkaptam a papíromat a kemóra, merthogy sietnie kellett vizitre… a nagyság átka… Gőzöm sincs, hogy milyen tuti anyagot kapok… De az biztos, hogy kell, ő a szakember. A munkadarab nem beszél, ha azt mondja: „kell!”, hát kell, „diktál a beteg írja a doktor?” Ez bagolynak sem ment valami jól…

A fene ezt a rohadt szappanos vizet… most azt számolgatom hány-ingerem-van…

Magam alatt vagyok. Hogy hogyan kerültem oda? Hát ez igazán egyszerű, a minap körbenéztem, és sem mellettem, sem felettem, de még alattam sem volt senki… hát ezért kerültem én oda… „ha elnémul a város oly magam vagyok…”

Magyarázat a hangulatomhoz:
Voltam dokinál, mert csak nem múlik a fáradékonyságom, megvizsgált… vért vett, meg minden és a tumormarkrek eredményének fényében azt mondta, hogy a fáradékonyságomnak lelki okai lehetnek… Na hát én meg most akkor gyorsan kerestem magamnak egy lelki okot, csakhogy igazoljam a diagnózist.

Be kell valljam, (minek is tagadnám) izgultam. Na nem, nem a CT- miatt azt már kezdem megszokni (ez volt a negyedik), hanem a találkozó miatt. Vajon milyenek a többiek? Ők ismerik egy részemet, hiszen itt bárki olvashat viselt dolgaimról, gondolataimról, és ezáltal elképzel, kialakít rólam egy belső képet, nyomot hagyok elmékben és néha talán elindul egy gondolat, egy folyamat… Vajon milyen ez a kép, milyen ez a lenyomat, és milyen lesz a folyamat? Ezen agyalogtam reggel.

Számítva a budapesti közlekedési tumultusra, dugókra meg minden nem tervezhető dologra reggel 7:10- kor indult itthonról a kis család. Miután leszállítottam a csipet-csapatot, vagyis gyerekeket kidobtam az iskolánál az asszonyt meg a dolgozónál, az irányt Pest felé vettem. Nem nagy táv, ha az ember egy kicsit odalép a gázra, akkor hamar oda lehet érni. Na de: Ember tervez, Isten végez! A Ferenciek terénél karambol volt, ami azt eredményezte, hogy a 9:45-ös időpontom helyett 10:30 kor jelentkeztem be az ÁEK -ban a vizsgálatra. Hú de utálok elkésni… Leadtam a papírokat. „Majd szólítanak.” - mondták. Ez az első alkalom, hogy egyedül jöttem. Eddig midig elkísért a kedvesem, aminek meg volt az az előnye is, hogy az ember nyugodtabban vár, nem izgul, el mer menni Wc-re, és nem az jár az ember fejében, hogy: "mi van ha, pont akkor szólítanak, amikor a mellékhelyiségben végzem dolgomat." Gondoltam, csak kibírom, kivárom. Majd ha megkaptam az italomat, akkor majd két pohár közt irány a mellékhelyiség. Egyszer csak nagy hirtelen szólítanak. Hurrá jön a pia! Vele együtt a lehetőség a megkönnyebbülésre… de nem! Bementünk a vizsgálóba és ott töltötte ki a hölgy a magyar uzót… azt az ánizs ízű löttyöt, amit meg kell inni a vizsgálat előtt. „Hát, ha nem haragszik előbb elmennék WC-re…” - mondtam. Micsoda mesés vízesés… Visszatértem, ledöntöttem még egy pohárkával, felültem a z ágyra, még egy pohárka, betették a branült na még egy kicsi… Elkezdődött a vizsgálat csendben mozgott az ágy ki-be… csak az agyam kattogott. Igyon még így fekve, szívószállal is egy kicsit… és megint csúszkál a gép, kattog az agy… 

Aztán már hamar megvoltunk negyed óra, (na jó talán húsz perc) ép csak annyi míg a kórház büféjében reggeli kávémat megittam és már mentem is vissza, hogy kivegyék azt a kis csövet a vénámból. Mondtam a nővérkének sietek, mert ma találkozóm lesz együtt ebédelek egy gyomornélküli hölggyel. A nővérke ezt hitte viccelek… pedig nem sőt még megyünk Csepelre Lacihoz ő is gyomor nélküli… Úgyhogy: viszlát, további szép napot, és köszönöm, a gyors vizsgálatot az eredmény meg majd meglesz…

Irány Zugló, vár rám Ildikó… kb. negyed kettőre értem oda, nagyon örültünk egymásnak. Szerintem ő legalább annyira várta ezt a találkozót, mint én. Hú de finom ebédet kaptam, azt nem mondhatom, hogy már kopogott a szemem az éhségtől, mert furcsa módon amióta gyomor nélkül tengődik az életem, nem érzek éhséget, de már azért kellett a tápanyag: „Édes Jézus légy vendégünk, áld meg, amit adtál nékünk.” Ekkor jutott eszembe, hogy aznap még nem is ettem. Ildikónál fél háromig voltunk rengeteget beszéltem, meséltem úgy érzem be sem állt a szám… de hát két gyomornélküli annyi mindent tud egymásnak mesélni… tapasztalatcsere, az élet nagy dolgairól. Közben a kis tigris is előkerült… aranyos cica, hogy az embernek mennyi öröme van egy ilyen kis állatban! Olyan rövid volt, és úgy elrepült az idő. Hiába na, ha az ember jó társaságban van nem veszi észre az idő múlását. Pedig: Az idő az úr.

Fél három felé hívtuk Lacit. Most indulnánk… Ok már várnak. Egy kis csepeli kirándulás után (mely során felderítettük a madár utcákat), megérkeztünk. Persze itt is örömködtünk egymásnak, a sorstársnak. Cipőt le, jöjjön be… „Áldás, béke, kegyelem a ház minden lakójára...”, gondoltam miközben fél térdre ereszkedve levettem a billegőmet, és odatettem a többi cipő mellé. Bementünk, ránk támadt a házi „véreb” egy Chihuahua (a csivava, csak így zárójelben jegyzem meg, Ildikó 3 hónapos cicájánál csak egy picivel lehetett nagyobb). Felmértük egymás hegeit ezzel indítottunk… mindhárman másként vagyunk vágva… hát igen, nincs két egyforma ember, úgyhogy nincs egyforma nyavaja sem… és ebben a szellemben ismét elindult a köteten tapasztalatcsere… 

A nagy magyar egészségügyről mindhármunknak meg van a véleménye! A gyomornélküli táplálkozásról meg egyre inkább az a nézet kezd kialakulni bennem, hogy mivel mindenkinek másak voltak a műtét előtti táplálkozási szokásai (más kajákhoz szoktunk), így nem lehet azt kijelenteni, hogy ez a kaja vagy ez az étrend tutira jó. Tényleg ki kell tapasztalni, mit lehet, és mit nem, ami meg nem jó azt úgy is megérzi az ember. Persze milyen szép is volna ezt a „megérzi az ember dolgot” elkerülni! Istenben bízva tudnunk kell: ^„Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.” (Máté 15:11) 

Egyik reggel csodát láttam! A tömött villamoson olvasott egy ember. Ez már így önmagában is hihetetlen, hiszen a legtöbb ember már nem olvas, legfeljebb valami bulvár szart arról, ami tegnap a tévében történt.

Jómagam nem szeretem a televíziót, olyan fényforrásnak tartom, melynek fényében gyakori a sötétség. És a sugárzott sötétség miatt, az emberek szinte már teljesen leszoknak az olvasásról. Minek, is olvasnának? Egyszerűbb kivárni, míg valaki megírja a forgatókönyvet, és akkor előbb utóbb elkészül majd a film is az életről. Minden készen van, még a vélemény is. Befolyásolásról, hatásvadászatról szól az élet. Minek itt gondolkodni?

Ezért is volt olyan meglepő, hogy fantáziátlan szürke világunkban egy ember olvas a tömött villamoson.

A csodát, amit láttam, mégsem az olvasó ember ténye okozta, hanem az olvasó ember olvasmánya által kiváltott érzések. Az olvasás hatalma.

Megfigyeltem! Ez az emberke, ahogy ott olvasott, nem is volt ott… Nem, nem volt a villamoson! Ő ott akkor abban a könyvben élt, amit olvasott. Már a vége felé járt. Teljesen belefeledkezett. Először nevetett, aztán könnyezett, majd sóhajtott egy nagyot, és becsukta könyvét. VÉGE. Körbenézett, fintorgott egyet, majd újra kezdte az öröké tartó, pillanatnyilag átélt életet. A könyv végére lapozott, és mint aki elégedetlen, azt morogta maga elé: „olyan befejezetlen ez az egész!”

Figyeltem őt! ISTENEM! Ha valaha írásra adnám a fejem, én is olyant szeretnék írni, ami abban a könyvben van, és olyanoknak, mint az az ember!

A temetőhöz értünk, leszállt, én meg utána. Meg akartam tudni, el akartam lesni a titkát! Ő nem vett észre, én viszont mindent jól láttam. Leült egy sírnál. Aztán az ölébe, valahonnan, csak úgy a semmiből lett egy papír, vakító fehérségével, tisztaságával világított. Ezt a papírt, könyve utolsó oldalára tette, aztán erre a papírra kezdett írni. Te jó ég! Nem csak olvasó, hanem író ember!

Vajon mit ír? És kinek? És miért? Töredelmesen bevallom mögé osontam, és a válla felett belekukucskáltam elkezdtem olvasni, amit ír… megdöbbentem…

Könyve utolsó oldalára biggyesztett papírra a következőket írta:

„Egyik reggel csodát láttam! A tömött villamoson olvasott egy ember. Ez már így önmagában is hihetetlen, hiszen…”

 MEMENTO MORI

Na, hát úgy gondolom, találkoznunk kéne. Évi vetette fel az ötletet még hatodikán, azóta a következők történtek: csatlakozott hozzánk Ildikó, Zsuzsa és Laci pedig felajánlotta, hogy náluk Csepelen a kertes házukban jöhetnénk össze.

Részemről fáklyás menet, irány Csepel! Egy jó kis délutáni dumaparti. 

Nekem 27.-én lenne a legjobb. Ugyanis délelőtt CT-re megyek az ÁEK – ba. 

Ez lesz az első olyan eset, amikor gyomor-nélküliek összeülnek, hogy tapasztalatokat, cseréljenek, élményeket meséljenek. Persze ehhez egyeztetnünk kell és talán még az is elképzelhető, hogy csatlakozik még hozzánk egy-két érintett.

Nem biztos, hogy a legjobb megoldás hogy itt cseréljünk címeket, telefonszámot, ezért az a kérésem, hogy e-mailen jelezzétek, hogy mi hogyan legyen. adenocarcinoma@index.hu

Köszi Gábor
 

Hát azért az mégsem járja, hogy ennyire fáradékony vagyok…

Gondoltam, ennek a végére kell járnom, ha már az emberben volt, (vagy Te jó ég, lehet, hogy még van (?) ) rák-szarság, akkor jobb félni, mint megijedni. Ezért elnyargaltam a körzetihez (igaz, a havi B12 is aktuális volt már, no meg a táppénzes igazolás is kell a melóhelyre).

Jó a kapcsolatom a körzeti-doki nővel, soron kívül akkor megyek, amikor nekem jó, csak egy telefonomba kerül, sőt szerintem, ha megkérném, még ki is jönne. Hiába na, dolgoztunk együtt, amikor még dübörgött a gyógy-masszőri vállalkozásom. Most is soron kívül, gyorsan seggbeszúrt ahogy kell. Aztán mondom neki, hogy ez az aluszékonyság azért már szerintem több mint egy kis tavaszi fáradság… „akkor nézzünk egy vérképet” jelszóval, kaptam egy beutalót.

A papíron ott figyelt két telefonszám, azokat kell felhívni az időpontért, hát én próbáltam egy órán keresztül fél percenként felváltva, hol az egyik, hol a másik számot, de nem vették fel illetve foglalt volt. „Sebaj”- gondoltam magamban- „nincs messze a labor kb. 500 méter, elbillegek személyesen” Fogtam a beutalómat elbillegtem a régi SZTK-ba.

Na ezt a „billegtem” dolgot is meg kell magyarázom ha már így írtam: Szóval a feleségemtől kaptam egy MBT cipőt, azt mondja, ha ezt hordom akkor javulni fog a görbe tartásom. Merthogy olyan íves, kemény, speciális a talpa, hogy kénytelen kihúzni benne magát az ember. Meg még azt is ígérik, a cipőhöz adott CD-n, hogy olyan benne a járás mintha mezítláb járnál... hát fura viselet az egyszer szent… szokni kell benne a gyaloglást, „BILLEGÉST”… De szerintem, senki sem az íves, kemény talpa miatt húzza ám ki magát benne, hanem az ára miatt. Ha már az ember egy ilyen drága, márkás cipőt hord, akkor azért csak feszít egy kicsit, még akkor is ha úgy érzi, hogy mezítláb van.

Szóval odaérek az SZTK-ba a kartonozónál áll a sor. Beállok.

Előttem idős néni Cecéről utazott ide a városba, a szemészetre jött. Már volt fent az orvosnál a rendelőnél, ketten vártak… Ott fent mondták neki, hogy előbb ide kell jönni időpontért… hát időpont az nincs, legalább is nem mostanra, majd vissza kell buszoznia…

Jaj de utálom én ezt a sorban állást! Itt hallgatom szegény gondját-baját, az utánam következő, aki meg már az én nyakamban liheg, majd az enyémet fogja hallgatni… Úgy látszik mégsem, mert az üvegfal mögül a hölgyemény ránéz a beutalómra és azt mondja, hogy a vérvételt másik ablaknál kell intézni.

Megyek a másik ablakhoz, ott is kivárom a soromat, mondom a hölgynek, hogy miért jöttem. Azt mondja, ő nem adhat időpontot, hanem telefonon kell egyeztetni, és hogy legyek türelemmel, többször kell megpróbálni… de ha mégsem tudnék telefonálni, akkor menjek el személyesen a kórházba, és ott akkor adnak majd időpontot, akár ide, hozzájuk is… A "kór"-ház kb. három kilométer, ott a központi labor, ha odamegyek, akkor már ott is megcsináltathatom azt a fránya vérképet nem? Hát nem. Rend a lelke mindennek: ott is csak időpontot tudnak majd adni. Feladtam.

Hazajöttem, próbálkoztam megint a telefonnal, és… És kérem, sikerült! Tényleg csak én voltam türelmetlen. Felvette egy kedves női hang. Mondom, hogy időpont kéne vér-, és vizeletvizsgálatra… A legközelebbi időpont: május 12! Azt hittem rosszul hallok... Május 12? Egy hónapot kell várnom? Na ne! Megkérdeztem, hogy tud-e valahol lehetőséget arra, hogy magánúton… megoldanám én ezt a dolgot. Persze, hogyne… van ilyen lehetőség, kb. 2000 forint, és akkor rögtön mehetek. Ok! Rendben van, kihez kell mennem? Egyeztetünk. És már indulok is…

Illetve elbillegek. Mi az a 3 kilométer? Akinek ilyen „klassz” cipője van az többre is képes, mégse fogok már itt szégyenszemre taxit hívni... (a kocsi az asszonynál volt, reggel azzal ment el a kozmetikushoz).

Nyakamba vettem a várost, és tényleg soron kívül fogadtak, csak amikor meglátta a hölgy a beutalót akkor komorodott el az arca, merthogy ez azért több lesz, mint 2000 Ft, mondom: Nem gond… kifizetem. (A fene se fog egy hónapot várni…). Azt mondja, jöjjek be, foglaljak helyet, a kolleganő kiszámolja mennyi az annyi. Hát kiszámolta… 15 ezer valamennyi. Nézem a tárcámat, nincs benne csak egy 10-es, mondom: el kell ugranom a pénzért, de sietek vissza.

Újra nyakamba veszem a várost. Nem jó a bankkártyám, bár elfogadta a pin-kódot, mégsem adott ki lóvét. A francba… irány a bank, útba esett a kozmetikus, ahol feleségem szépítkezik, bementem elmeséltem neki, hogy jártam, és elvittem a kocsit. Így azért mégiscsak gyorsabb.

A bankban is állt a sor… Vettem fel pénzt. Vissza a kórház. Soron kívül fogadtak, kifizettem a számlát. Majd egy nagyon kedves hölgy "Évike" kb. 1 perc alatt lecsapolt. Vérprofi. Holnapra kész a labor.

Hihetetlen.

Visszavittem feleségemnek a kocsit. Mégse kelljen már frissen kozmetikázott arccal hazagyalogolnia, ennyi azért neki is jár.

Miközben hazafelé „billegtem” arra gondoltam, hogy amikor még tanítottam, osztályfőnöki órán a kölkeimmel az értékekről beszélgettünk. Próbáltam velük megértetni, hogy nem érték a pénz. 

Lehet, tévedtem?

Egy ember egy napon azzal a hírrel tért haza, hogy az orvosa szerint már csak 24 óra van hátra az életéből. Letörölgette felesége arcáról a könnyeket, majd megkérte, szeretkezzenek. A nő természetesen nem tiltakozott, és szenvedélyes szex kerekedett. 
Hat órával később aztán emberünk újra odament az asszonykájához, és így szólt hozzá: 
- Kedvesem, most már csak 18 óra van hátra az életemből. Szeretkezhetnénk újra?
Az asszonyka nem mondott nemet, és újra vad szex következett. Kicsit később, mikor  a lefekvéshez készülődtek, és már csak 8 órája volt hátra az életéből.
Gyengéden megböködte a felesége vállát, és azt mondta: 
- Drágám? Kérlek! Csak még egyszer utoljára, mielőtt meghalnék!
A feleség az aktus után a másik oldalára fordult és elaludt. Emberünk fejében 
azonban egyre csak ketyegett az óra, tikk-takk, tikk-takk, és addig-addig forgolódott 
álmatlanul, míg végül már csak 4 óra volt hátra az életéből. Szelíden megkocogtatta felesége vállát, hogy felébressze.
- Kicsim, már csak négy órám maradt! Nem lehetne...?
Felesége hirtelen felült, férje felé fordult, és így szólt: 
- Na ide hallgass! NEKEM holnap reggel fel kell kelnem! NEKED nem...!!!
 

Fura dolog, fáradt vagyok… egész nap csak aludnék, mint egy mormota… húz az ágy, ez lenne a tavaszi fáradság? Vagy csak egyszerűen lustaság? Nem tudom. Ide sem írtam már egy ideje, de mit is írnék?

Eltelt a húsvét, gyönyörű volt a húsvéti liturgia, még keresztelés és bérmálás is volt… érdekes… én majd csak pünkösdkor fogok bérmálkozni… ez van, én ráérek, nekem nem sürgős, ha Istennek sem az.

A lányokat meglocsoltam, a kicsit hogy nőjön, a nagyot hogy érjen, a feleségemet, hogy nehogy hervadjon a szeretete.

Egyre ritkábban írok, vajon miért? Érdekes az ember. Pedig rengeteg minden történik ám velem… (és mégsem történik semmi…)

Hétfőn pl. dokinál voltam, a szokásos havi B12 injekció adagomért, no meg a táppénzes igazolásért, és ha már ott voltam, akkor megkérdeztem, a leszázalékolást is, hiszen el kell indítani a dolgot, mert májusban lesz egy éve, hogy betegállományban itthon lopom Isten szép napját. A körzeti orvosom nagyon rendes, azt mondta menjek, vissza másnap, addigra kitölti amit kell.

Másnap - rend a lelke mindenek - mentem is, sőt a suliba is benéztem. A kollegák - mint mindig - nagyon örültek nekem, kérdezgették. Mi van velem? Mi lenne? Semmi! A szokásos válasz ilyenkor: MEGVAGYOK… Most kezdjek el panaszkodni, hogy mennyire fáj az élet?

Szerdán volt a névnapom, nem szoktuk megünnepelni. Meg is lepődtem, az egyik ismerősöm küldött egy mailt, sok boldog névnapot kívánt, aztán hozzáteszi: még nagyon sokat… hát igen a sokon volt a hangsúly, szerintem meg nem a mennyiség, a minőség a fontos…

Mentem a TB- hez (mint a jó gyerek, aki szót fogad: megy, ha mondják), szóval: a körzeti orvosom által kitöltött papírral alanyi jogon elindítom a rokkantnyugdíj iránti kérelmemet.
A biztonsági őr segített sorszámot húzni. Ja kérem, nem mindenki tudja ám elolvasni, értelmezni a gombok mellett lévő szöveget. Ő is mindig ugyanazt, az általános információ gombot nyomja meg, mert mindegy… Még azt is megmutatja, melyik táblán, mit kell figyelnem, hogy tudjam, mikor kerülök sorra… nagyon segítőkész…
10-en voltak előttem… ilyen sokan vártunk arra, hogy a zárt ajtók mögött dolgozó három ügyintéző valamelyike megnyomja a behívó gombot. Egyes kettes vagy hármas ajtó… Röpke másfélórás várakozás után már sorra is kerültem. Egy kedves hivatalnok hölgyeménynek, miután becsuktam magam mögött az ajtót, előadtam jövetelem célját: „rákos vagyok, kivették a teljes gyomromat, és már lassan egy éve táppénzen vagyok”. Adott egy formanyomtatványt, amin bejelenthetem az igényemet.
- Akkor ezt itt most rögtön ki is tölteném, tudna segíteni?
- Jaj, hát azt itt bent nem lehet… menjen ki, és töltse ki odakint.
(Ok… Persze… Értem… kint vár a sor… haladni kell… az ügyintézésnek is… na de akkor is... ezért a nyomtatványért vártam ennyit? És majd ha kitöltöttem azért, hogy leadhassam, majd megint várnom kell? Szépen vagyunk…)
Lehet látta zavarodott gondolataimat:
- Ha délig sikerül kitöltenie, akkor sorszám nélkül beadhatja, - majd hozzátette: - de nem fog összejönni, mivel íratok is kellenek.
- Milyen íratok?
- Hát pl. a szakmunkás bizonyítvány…
(Mi franc? A képemre van írva, hogy szakmunkásként kezdtem? Mindegy nem szóltam, ha kell, hát kell.)
- mert a három év szakmunkástanonc év beleszámít, a munkaviszonyba. - hadarja tovább a megszokott szöveget - meg a katonakönyv is kell…
- Nem voltam katona, - kotnyeleskedtem közbe - külföldön voltam, tudja én… khm… én disszidáltam… Kint dolgoztam… Csak hazajöttem…
- Tényleg? Akkor magának nem is ez a nyomtatvány kell, hanem ez a másik!
Elveszi a már odakészített papírt és ad egy másikat. Nyeltem egyet… Hát így megy ez, kérem… Ha nem értetlenkedem, akkor már kint az előtérben töltögetem a rossz adatlapot. Hazajöttem. Gondoltam, majd itthon nyugodtan kitöltöm, végül is nem sürgős… ahogy itthon átnéztem egy picit sem lettem nyugodt, rengeteg kérdésem lett volna kitöltéshez… mondjuk azért az a három oldalas kitöltési útmutató sokat segített. Még jó hogy nem az agyam kezdet el rohadni…

Ha minden jól megy, akkor talán a jövő héten elindul a dolog. Persze még korántsem biztos, hogy minden megfelel…

Ellustultam, elkényelmesedtem. Nem szép dolog tudom, de valami nagy megmagyarázhatatlan tunyaság szállt meg engem. Órákat ülök tétlenül a számítógépem előtt. Mondjuk, ez a fene nagy semmittevés azért nem teljesen igaz, csak értelme nincs a dolognak. Ugyanis játszom. Az interneten. Egy olyan szaladgálj, öld meg, nyírd ki játékot. Érdekes sosem hittem volna magamról, hogy képes leszek így begubózódni. A játék önmagában roppant izgalmas, egy karaktert kell építeni egy virtuális világban. A minap arra gondoltam, vajon mit csinál a karakterem, amikor éppen nem irányítom? Jó… JÓ! Tudom. Semmit. Ez csak egy program, de akkor is! Lehet mi is csak ilyen programok vagyunk és játszik velünk az élet?

Persze… rendben… van szabad akarat meg minden, de hát akkor is! Nincs igazság!

Vádoltam is múltkor az Istent: Ha olyan mindenható vagy, akkor miért engeded, hogy úgy legyen?
„Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem-e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.” Máté 26:36  => => =>„ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?” Máté 27:46

Ez az igazi elhagyatottság érzése! Lehet-e valami ennél is rosszabb? Istenem, annyira jó vagy, hogy engeded létezni a rosszat? Vagy nem Te teremtettél-e mindent? Ha tényleg mindenható vagy tudsz-e akkora követ teremteni, amit nem tudsz felemelni? Persze a rossz fogalma is relatív, mi a jó, és mi a rossz? Egy kannibál számára elfogadható az emberhús elfogyasztása, ilyen közegben nőt fel. Sőt hite szerint kívánatos cselekedet. A társadalom a neveltetés, a hit az, ami megmondja egy ember számára, hogy mit nevez jónak és mit rossznak?

Bekapcsolom a gépem… és lőn világosság… kicsiny karakterem irányítom, szaladgál, teszi a dolgát. Teszi, amit tennie kell. Nem gondolkodik. Nem tehet mást, én irányítom.

Eszembe jut az is, a halaim az akváriumomban tőlem függnek. Nem ismernek más világot. Én rendeztem be nekik, lehet én is csak egy ilyen kis hal vagyok? Berendezett világban létezem, mert ha így van, akkor nem ez az élet. A létezés még önmagában nem lehet életnek nevezni. Hiszen én sem ismerem a másvilágot. Csakhogy én azért gondolkodom rajta… Cogito ergo sum. Nem úgy, mint a halaim. Habár a múltkor, amikor takarítottam az üvegből készült vizes-ládámat, kisé figyelmetlen voltam, és az egyik hal megijedt és „kiugrott”, na ő az amelyik világot látott, igaz majdnem belepusztult, a szerencsétlen, de hát ez van, neki ilyen az élet.

Nahát, nahát… Eszembe jutnak néha a filozófiai tanulmányaim, Szókratész bácsi jól elgondolta ezt a barlang elméletet. Csak ülünk, és nézzük a barlang falán az árnyékokat és azt hisszük ez a valóság. Tisztára mint a moziban, csak nekem valahogy rossz filmet tettek be, majdnem filmszakadás történt, és most perelek a gépésszel…

"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."

Na de könyörgöm ennyit?

Furcsa lelki háború ez, amiből csak én kerülhetek ki győztesen, mert különben úgy járnék, mint az a skizofrén ember, aki sosem tud ott lenni, ahol valami fontos dolog történik vele.

Rájöttem, Isten képes akkora követ teremteni, amit nem tud felemelni, úgy hívják emberi lélek. Nem tudjuk felfogni a felfoghatatlant, leírni a leírhatatlant, de azért küzd az ember, próbálja elérni az elérhetetlent. És ebben segít a hit. Ez nem kényelmi szempont ez nem azt jelenti, hogy az ember nem kételkedik, ez nem az egyszerűbb megoldás, hanem ez az egyetlen megoldás: „Credo quia absurdum.” Tertullianus (Hiszem, mert lehetetlen)
 

Megfáztam, nagyon csúnyán elkapott, ledöntött a lábamról ez a dolog. Nincs hangom, folyik az orrom, fáj a torkom, meg minden… De csak azért is: Minden rendben van! Erős vagyok, nem hagyom magam! Mit nekem egy ilyen takonykor! Volt már nagyobb bajom is! Ugye milyen érdekes az ember? Ha bajban van, és még gondolkodni képes, mindig talál magának megnyugvást. Na? Ugye? Ugye, hogy ugye?

Az egészség olyan, mint a gazdagság. Amíg van, nem vesszük észre. Talán közhelynek számít, de tényleg az egészség a legnagyobb kincs. Míg nem történik valami, amin el kell gondolkodnunk, nem is törődünk vele.

Mi a gazdagság és a szegénység között a különbség? - kérdeztem tegnap János barátomat. Azt mondta: Nézzek ki az ablakon.
- No, mit látsz?
- Látom az utcát, a kocsmát, mindenki megy, nyüzsög. Látom a templomot, ellátni a temetőig.
- Azt hittem az ablaküveget látod. Nevetett „öreg” barátom.
- Ja, persze, hátha jobban belegondolok, azon keresztül látom a kinti létet.
- Aha, - mondta megnyugvással. - Most néz a tükörbe! És ott mit látsz?
- Magamat látom.
- Hm, a tükör is csak üveg. Tudod, van a hátoldalán egy vékony réteg, ami nem engedi, hogy átláss rajta, ez a kis különbség már elég, hogy csak magadat lásd, és már nem veszed észre az utcát, az embereket, a kocsmát, a templomot, a temetőt.
Viszont ha ügyes vagy, és úgy fordítod a tükrödet, és nem csak nézel, hanem tovább látsz az orrodnál, akkor mindezeket ott is észreveszed. Mindig jól nézz a tükörbe!

Hát így vagyok én ezzel, csak reménykedni tudok, hogy a náthától csillogó szemem, - lelkem tükre – nem csap be engem, és nem csak nézem tükröm, hanem látom benne az embereket, az utcát, a kocsmát, a templomot, meg a temetőt.

A hétvégén nagymamám mondása jutott eszembe:

"Tudod fiam, ne azt a lányt vedd el, akivel majd csak együtt akarsz élni… olyant vegyél el, aki nélkül nem tudsz élni."

Bölcs asszony volt. Alkoholista férje mellett 5 gyereket felnevelt.

Szóval, szép az élet.

Érdekes, mindig azt hallom gondolkozunk pozitívan, és most mégis egy negatív dolognak örül az ember. Úgy néz ki, még megmaradok egy darabig. Kéjhömpöly. Szóval a hónom alatt lévő nyirokcsomó nem tartalmaz kóros elváltozást, csak úgy gondolt egyet és hipp-hopp megduzzadt! Reggel elvittük a gyerekeket a suliba aztán irány Pest, röpke két óra alatt értünk a kór->házba ott kb. egy órát vártunk a jó hírre. Legközelebb majd április végén megyek CT-re.

A hétvégén kirándult a család, elgurultunk Hajdúszoboszlóra, Ágneshez. A névdolog még mindig nem záródott le, kérte, hogy erről ne, „még” ne írjak, úgyhogy ezt tiszteletben tartom. Bár nagyon nehezemre esik, hiszen a véleményem továbbra sem változik, gazság, amit vele művelnek, és ugye a gazság köszönőviszonyban sincs az igazsággal, pedig ott is csak egy „i” betűnyi különbség van! Nem ő tehet erről, a kialakult helyzetről, mégis őt hozzák lehetetlen helyzetbe! Csupán azért mert ragaszkodik ahhoz a névhez, amit 1956 -ban között házassága óta visel, a magyar hivatalokban másként gondolkodnak. A hivatali számítógépes rendszerben nem olyan egyszerű egy „i” betűt törölni. Ezt értem, de akkor odaírni se lehetett volna szabad olyan egyszerűen! Ismétlem ebben mind János, mind Ágnes vétlenek ők Gyera néven házasodtak, ezt a nevet egyikük sem kívánta megváltoztatni, a névváltozásról, változtatásról nem tudtak, hivataltól semmilyen értesítést nem kaptak. Most mégis Ágnes issza meg a hivatal jogszerűtlen eljárásának keserű levét. Aki utoljára marad, csukja be az ajtót, ne maradjanak nyitott dolgok, az ember után. Ismertem barátomat, ha tudott volna róla, rendezte volna, de így ez a szélmalomharc a hivatalokkal Ágnesre maradt, akire a hivatal megpróbálja rányomni a Gyeraj - né nevet. Én már nem csak becsuknám azt az ajtót, hanem úgy be is vágnám, hogy egy életre megemlegetnék azok a hivatalnokok, akik ilyesmivel gyötörnek egy tisztességben, becsületben megőszült tanárnőt. Amennyire tudom, tartom Ágnesben a lelket, hiszem, hogy az igazságnak győznie kell! Ez csak idő kérdése, egy pillanatra sem gondolhat arra, hogy feladja, ki kell tartani, hiszen ha meghal, akkor már a Jó Isten sem tudna mit kezdeni az igazságtalan magyar bürokrácia idétlen hivatalnokaival.

Na de tényleg, erről, most még csak ennyit, a lényeg az, hogy jó volt ott lenni, Ágnest átölelni, (a múlt héten lett két hetes, 77). Természetesen Jánosnál is voltunk kint a temetőben. Elmondtam egy miatyánkot az ő lelki üdvéért, és a mi lelkünk megnyugvásáért. Jó volt ott lenni.

Az Agykontrollt ajánlotta az egyik ismerős, nem is tudom, én nem szeretem, ha kontrollált az elme, a gondolatok szárnyaljanak csak szabadon, persze, tudom, ezek a dolgok éppen erről szólnak, hogyan kontrolláljuk pozitív gondolatokkal az életünket. Ó mintha bármit is tehetnénk! Persze az embernek szabad akarata van, dönthet egy-két dologról de „vigyázatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok” (Máté 25:13) Szóval az ember sok mindent elképzelhet, alakítgatja az életét, ahogy tudja, de egy a vége. Éppen ezért ha az ember hittel él, akkor könnyebben el tudja viselni a létet. Van aki az agykontrollban hisz, van aki a Názáreti tanításában.

Pénteken voltam onkológusnál, tömeg volt, a doki azt mondta, hogy délelőtt menjünk, aztán amikor ránézet a papírjaimra azt mondta: "Több idő kell, hogy megnézzelek, majd csak délután lesz rád időm."

Elegem van az orvosokból, elegem van a vizsgálatokból, elegem van mindenből és mindenkiből…

Aztán valami miatt mégis meggondolta magát és behívott, kérdezte, hogy mi újság? Mondom: A hónom alatt a van valami csomó. - kitapogatta, és jéééé tényleg ott van… - Na, ebből mintát kell venni… beutaló a patológiára… hétfőre, vagyis mára, már túl vagyok rajta, megszúrták a hónom alját, a mintát vettek, szerdára mire megint megyek az onkológushoz, már meg is lesz az eredmény.

Várom a szerdát.

A fene egye meg, csak nem egy rohadt áttét? 

Izgulok, és nem csak én a családom is...

Nagyon kedves vagy, hogy érdeklődsz. Megvagyok. Bár néha elveszettnek érzem magam, ilyenkor némi keresgélés után azért rátalálok magamra, úgyhogy megvagyok. A héten megyek onkológushoz.

Sok mindenben lehet hinni, és amiben az ember igazán hisz az segít. A hit rettentően erős valami. Velem az a baj, hogy nem hiszem, hogy a gondolatom erejével meg tudom állítani az áttétet, de azt meg végképp nem hiszem, hogy nekem ehhez az új medicinára lenne szükségem. Pedig a hit erejével hegyeket lehet ám megmozgatni: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Máté 17:20

Na ja! A konfliktusokat meg kell oldani. Nagy Sándor is megoldotta a gordiuszi csomót, igaz elég drasztikusan, de túljutott rajta.

Tudom, tudom, a pozitív gondolkodás segít. A hív vizsgálat után mondja az orvos a betegének: Na, most már aztán gondolkodjon pozitívan!

Ok, talán azt még valahogy el tudom fogadni, hogy az ember lelki gondja rányomja a bélyegét a testére, de a test is védekezik ám valahogy, és nem tartom valószínűnek, hogy éppen egy gyomorrákot dob még pluszba az emberre.

Nagybátyám gyermekkori paralízisére, mint ahogy anyám csípőficamára sem mondható lelki ok. Vannak szabályok, ha valakit megharap egy veszett kutya, akkor azt nem lehet lelki okokra visszavezetni. Ez külső tényező, de attól még veszett lesz az ember is.

Hogy mi az a falat, ami nem akart lecsúszni? Jaj, ne röhögtessenek már! Minden ember életében van ilyen! Van olyan, aki képtelen feldolgozni, dolgokat, és emészti magát, na bumm, akkor ő majd aztán jól rákot fog kapni? Nem kérem, nem hiszem, hogy ez így működik!

Azért olyan is van, amivel egyetértek, mert, az aztán tényleg nem jó, ha az emberben tüske van, mert begyulladhat. Szóval oldjuk a konfliktusainkat!

És persze azzal is egyetértek, hogy hit nélkül nem lehet meggyógyulni. Kérdés: Ki miben hisz? Kinek mi ad erőt?

Van akinek ehhez új medicinára van szüksége, ám tegye! Szíve joga! Oldja a konfliktusait, húzza ki a lelki tüskéket, és gyógyuljon meg minél előbb.

Ehhez kívánok mindenkinek elsősorban hitet, jó egészséget, kitartást és erőt.

Mert könnyen tönkremehet ám ilyesmibe az ember…

Gábor 

El sem hiszem: Végre elkészültem a német könyv fordításával! Elég nyers szöveg, de érthető, és most leginkább ez volt a lényeg. Kiadatni szerintem nem érdemes, mert nem hiszem, hogy piaca lenne a dolognak. (Egy évben itthon max. 50 embernek kapják ki a gyomrát, az 10 év alatt éri el az 500 embert.) Szóval nincs az a kiadó amelyik ilyen kis példányszámban kiadná, meg aztán minek? Na de nem is ez volt a cél.

Itt bal oldalon "A könyv" dobozban a linkre klikkelve bárki elolvashatja, az új ablakban megnyíló hipertext szöveget. A magyar fordítást részletesebben, témakörökre bontottam, így egy kattintással a megfelelő részre lehet ugrani.

Jó olvasgatást, remélem segít valamit. Ha kérdés van írjatok bátran.

Üdv, Gábor

Mostanában rettentően idegesít, amikor azt olvasom, hogy rák ellenes hatóanyag! Meg hogy a gyógyszeripari maffia nem enged teret valamely csodaszer elterjedésének, és ezzel gátolja a gyógyulást. Merthogy ebből ők hasznot húznak. Lehet, hogy így van, de szerintem ez akkor is gyenge érv, azok érvelése ez, akiknek nem jutnak közel a húsosfazékhoz. Jóhiszeműségem azt mondatja velem, hogy a hippokratészi esküt jó esetben egyetlen orvos sem felejti el egy életen át.

Azért azt is leírom, miért vagyok szkeptikus az ilyen és ehhez hasonló hírekkel kapcsolatban. A gond az, hogy rák rengeteg féle van, és persze az sem mindegy, hogy melyik testrészt, melyik szervet, milyen intenzitással támad meg. A rák elnevezés egy gyűjtőnév, ami nem túl szerencsés. Majd ha azt olvasom valahol, hogy az adenocarcinomámra, (ami miatt kivették a gyomromat) (vagy apám szarkomájára) fejlesztettek ki valamit, ami hatásos, akkor talán ismétlem: TALÁN! Jobban érdekelne, de az utóbbi fél évben már meg sem tudom számolni, hogy mennyi és hány féle csodaszerről hallottam. (Még varázsszőnyegről is). A gyomromat, viszont egyik sem fogja már visszahozni, ennek hiányával, (vagy ha úgy tetszik ezzel a fogyatékkal) már meg kell tanulnom, tanulnunk együtt élni.

Szóval ezzel csak azt szeretném mondani, hogy szerencsétlen emberfia, amikor meghallja, hogy rákos, akkor mint a fuldokló megpróbál még a nádszálba, is kapaszkodni, persze ezek a kapaszkodások pénzbe kerülnek. Ki ne ragaszkodna nyomorult életéhez? Mindent képes feláldozni az ember, és ez egyeseknek jó üzlet. Kit érdekel ilyenkor a pénz? A lényeg, hogy használjon, és ha nem akkor is mi van? A koporsóba már úgysem kell lóvé. Legalább megpróbálta és úgy érzi tett valamit az ügy érdekében.

A magam részéről az ilyen „csodaszerek”, „kütyü-mütyük”, „varázsmasszázsok” helyett inkább elmegyek valahová kis családommal pihenni, ez engem az jobban feltölt életenergiával, mint bármi más.

Higgyétek el a szeretetnél nincs jobb gyógyszer.

Gábor

Hallo Gábor 

Nagyszerű, hogy nektek is van Magyarországon egy ilyen fórumotok. Nyugodtan kérdezhettél volna erről a fórumon is, de szívesen válaszolok magán levélben (PN ) is.
Nálam Cicplatin által okozott károsodás sajnos nagyon erős, mind a mai napig van zsibbadás a kezeimben, és a lábaimban, és ez erősebb, ha megterhelem a testem. A finom motorikus mozgások érezhetően javultak, de nem annyira, mint a károsodás előtt volt.
De sok embernél ez nem ennyire erős, náluk a zsibbadás csak a kezükben és a lábukban volt, és ez aztán teljesen megszűnt.
A panaszaim enyhítésére egy műanyag dobozt megtöltöttem 3 kg borsóval, 3 kg babbal, és 3 kg lencsével (mind szárított). 10 percig mozgattam benne a kezeimet, aztán 10 percig zokniban futottam (mozogtam) benne. Aztán rögtön lefeküdtem pihenni. Egy pár perc múlva már meg is szűnt a zsibbadás, ez nekem nagyon jót tett. Azt a tanácsot a rehabilitáción kaptam.

Remélem, ez segít valamit…
Minden jót
Fred

Kedves Erika, azt kérdezed a legutóbbi hozzászólásodban, hogy "baj-e, hogy a nővéred nem kap B12 vitamint… "

Véleményem szerint igenis hogy baj, sőt nem is kicsit, bár már korábban írtam erről, most szükségét érzem, hogy megerősítem ezt.

Fontos, hogy tud, egy idő után a B12 vitamin hiánya miatt vérszegénység alakul ki.

Nem kell megijedni ez nem ripsz-ropsz, egyik napról a másikra történik, hanem hosszú évek alatt alakul ki. A szervezetünk ezt a vitamint viszonylag egész jól képes raktározni. De sajnos minden raktár kiürül egyszer, és akkor többek közt csökkeni kezd a vér oxigénszállító képessége. A legjellemzőbb tünetek: kimerültség, légszomj, szédülés, sápadtság, gyors szívverés. Sőt a B12-vitamin hiánya az elágazó láncú zsírsav-anyagcserében játszott szerepe miatt az idegrendszeri pályák mielinhüvelyére is károsan hat. Ami a kezek és a lábak zsibbadását, "hangyamászás" érzését kelti.

A B12-vitamint a szervezet úgy veszi fel, hogy a A gyomor-nyálkahártyában termelődik az intrinsic faktor nevű fehérje, ami ahhoz szükséges, hogy a B12-vitamin felszívódjék a vékonybél csípőbél (íleum) szakaszából.

Mivel nekünk nincs gyomrunk, így nem termelődik az intrinsic faktor fehérje, magyarul hiába eszünk B12 vitamin tablettát, vagy olyan ételeket, amik ezt tartalmazzák ez a vitamin nem fog tudni a szervezetünkbe felszívódni. Ezért, hogy a B12 vitaminhiány kialakulását elkerüljük izomba adott injekció formájában, élethossziglan pótolnunk kell!

Ha az orvosod mást mond, kérdezz meg erről egy másikat, és az orvosodat lásd el megfelelő szakkönyvekkel, amikből hézagos tudását pótolni tudja, mert valószínűleg ez nem az ő szakterülete. Keress megfelelő szakembert!

Tudod olyan ez mintha a festőt kérdezel a falrakásról, bár mind a kettő az építőiparban dolgozik, sőt mind a kettő falakkal dolgozik, jó esetben mégis csak a kőműves rak jobb falat.

Tele a tudatom a magyar léttel. Hihetetlen, hogy mit meg nem engednek maguknak egyes szolgáltatók, sokszor érzem azt, hogy nem a rendszerrel, hanem az emberek fejében van a gond. Vagy csak velem? Hiszen én már akkor is kiakadok, ha a sorban a nyakamba liheg a következő ügyfél.

"Bejelentett szolgáltatási igényére, valamint a ……. Bank Nyrt. által kötött biztosítási szerződésre való hivatkozással következőkről tájékoztatjuk. A szolgáltatási igény elbírálásához szükségünk van:

-         A mellékelt kérdőívre, melyet háziorvosával/kezelőorvosával kitöltetniszíveskedjen
-         2001 januárjától a háziorvosi karton másolatára
-        Jelen biztosítási eseménnyel összefüggésben álló valamennyi orvosi dokumentum másolatára, különös tekintettel az első ellátás orvosi dokumentumára (kórházi zárójelentések, ambuláns lapok, leletek, stb.)
-        A keresőképtelenség kezdetétől fogva a táppénzes lapok fénymásolatára(2009.05.19-12.18-ig terjedő időszakról megérkezett az igazolás!)

 A szolgáltatási igény elbírálása ezen dokumentum birtokában lehetséges. A fenti dokumentumot kérjük biztosítótársaságunkhoz eljuttatni szíveskedjen. A gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, hogy válaszlevelén tüntesse fel az ügyintéző nevét, a biztosítási kötvény számát, valamint a kárszámot!
Együttműködését előre is köszönjük."

Túl vagyok a gyomortükrözésen, meg 5 percig sem tartott! És hát NEGATÍV! Úgyhogy népünnepély!!!!

Ennek örömére feltöltöttem a német könyvet.

ESSEN & TRINKEN
 

(Mert tényleg nagyon jó!) annyira, hogy egyes részeit majd lefordítom, készítek egy emészthető kivonatot belőle.

Elmúltak az ünnepek, persze nekem minden nap egy ünnep.

A lányaimnak szép fát hozott a "kis" Jézus, mert nálunk még ő csempészi ám be a karácsonyt, a szívünkbe…
A szeretet a hit és az ajándékozás öröme, nálunk ettől teljes és kerek az egész.  

Anyósom meg apósom volt itt nálunk szenteste, aztán másnap jött a testvérem a családjával, majd mi mentünk a bátyámhoz ahol találkoztam apámmal… szóval szép volt. Az ünnepi eszem-iszom, kínom-dánom is jól ment, az „új” gyomor remekül működik. Ez abból is látszik, hogy nem kaptam gyomorideget, pedig lett volna miért. Az történt ugyanis a szenteste a fa alatt volt a gyerekeknek egy számítógép, egy olyan „hűdehajde” dizájnos kinyitom az ajtaját, hogy bekapcsolhassam gép, amit az eladó szerint, csak össze kell dugni és már működik is, a kis erőmű, amin már mindenféle játék elmegy, mit megy? Fut, száguld. Kicsomagoltuk a gép előlap ajtajának felső zsanérjából hiányzott a csapszeg, amitől az ajtó lefittyent, ekkor egy kicsit eltűnt a mosoly a képemről, de sebaj, nyugi gyerekek, ez csak szépséghiba, ettől még működnie kell. Nincs gond, a nagylányom megtalálta a csapszeget, majd visszaszereljük. A leírás szerint 30 napos próba-Vista van rajta… Na hát én összedugtam amit kellett, aztán izgatottan vártunk, és akkor a Vista egy végtelen ciklusba fordult, és állandóan újraindult, telepedni akart a szerencsétlen… persze telepítő CD az nem volt, a dobozban, mert hát ez elvileg jól van telepítve, és különben sincs bent az árban Másnap 25. –én délután a tesómmal együtt nekiláttunk kb. 3 órát vett igénybe, hogy végre beüzemeljük a gépet. Szép kis karácsonyi ajándék.

Még nem mentem el a felső panedoscopiára (kösz Zsuzsa most már legalább tudom, hogyan kell ezt nevezni) és hogy miért nem mentem? Hát ennek egyszerű oka van: van egy negatív CT- eredményem, aminek örömködtünk, és nem akartam elrontani, az ünnepeket egy ilyen kellemetlen vizsgálattal. Tudom, csak 15 perc az egész, de nekem akkor is kellemetlen élményeim vannak. Az onkológus főorvossal december elején beszéltem, ő azt mondta, hogy akár másnapra tudna beutalót adni. Viszont szeretnék ahhoz a dokihoz menni, aki felfedezte nálam a bajt, korrekt volt velem, és ez sokat számít… de még nem hívtam fel. Erőt gyűjtök…

A szilveszter nyugodtan telt, a gyerekek szomszédoltak, mi meg aludtuk a TV előtt éjfélkor fogtunk egy üveg pezsgőt és kirohantunk a főtérre, elkezdett ömleni a víz, eláztunk, gondolom, nem szeretik az égiek ezt a nagy lövöldözést… meg aztán a himnuszt sem hallottuk… úgyhogy amikor haza értünk akkor itthon elénekeltük, aztán fék kettőkor már aludtunk is.

Valami van a levegőben. Talán a karácsony szele? Vagy az én idétlen agymenésem? Nem tudom, de folyton az jár a fejemben, amit a sebészem mondott műtét után az első kontrollon Panaszkodtam neki, hogy itt fáj, meg ott fáj… azt mondta, hogy a tudomány fehér ló ként kezeli az esetemet… nem holló, vagy más ritka állat, hanem ló… Nem mondom szép is egy fehér musztáng… szakmai szemmel biztosan… de tudni kell, tiszta fehér ló nincsen!

Na már most… Tegnap kocsikázik kis családom, apa vezet, nagy büszkén… Milyen nagy dolog fél év után gyomor nélkül a kormányt markolni, és vezetni bele a hóesésbe…

A kisebbik lányomat elkapta valami ihlet (valószínűleg a hó lehetett az oka), és elkezdte énekelni szép csengő hangján: „HULL A PELYHES FEHÉR HÓ…”

Úgy látszik engem is elkaphatott valami, mert én meg úgy értettem, hogy HULLA FOLTOS FEHÉR LÓ…

Van egy negatív CT eredményem… majd még mennem kell gyomortükrözésre is… mondjuk ez érdekes lesz… megvan még valahol a gyomrom? Azt hiszem nálam csak "felhúzott" patkóbél-tükrözésről beszélhetünk…

Létrehoztam egy fórumot, egyenlőre elég kezdetleges, de terveim szerint bővül majd mindenfélével... a célja az, hogy segítsük egymást...
Aki akar Regisztráljon, aki elég aktív az előbb-utóbb társszerkesztő lesz :-)

gyomortalan.forumx.hu/
 

A minap a honfoglaló nevű internetes játékkal ütöttem agyon az időmet… és ott beszélgettem egy hölggyel, akinek a lánya dietetikus. Küldött egy cikket, gondoltam feltöltöm…

A gyomor resectíó leggyakoribb következménye a dömping (dumping) szindróma, de szerencsére tartósan csak az esetek kb. 10%-ában marad fenn. A szervezet ugyanis többnyire alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz és a panaszok megszűnnek Jellemző tünetek:

•   Bizonyos ételek elfogyasztása után - néha minden étkezés után - hasi görcs, puffadás, rosszullét j elentkezik.

•   Szédülés, gyengeség, sápadtság, verítékezés, szívdobogás, remegés, száj körüli zsibbadás a velejárója.

A beteg legtöbbször kénytelen lefeküdni. A panaszok általában egy órán belül megszűnnek. Minél kisebb a gyomorcsonk, annál gyakoribb a dömping-szindróma, gyakran azonban nem függ a műtét jellegétől. A panaszok oka:

•   A csonkolt gyomorból túlságosan gyorsan ürül ki a táplálék a vékonybélbe. A hirtelen megtelt vékonybélből a tápanyagok nem képesek elég gyorsan felszívódni, ezáltal a belekben nő a nyomás, gyorsul a béltartalom áthaladása, hasmenés következik be.

•   A fel nem szívódott szénhidrátok serkentik a vékonybél utolsó szakaszának nyálkahártyájában számos hormonszerű anyag keletkezését, és ezek a vegyületek is szerepet játszanak a panaszok fellépésében.

•   A vércukorszint a normális érték alá csökken, kifejlődik a hypoglicaemia, amelyet az ételben lévő szénhidrát indukál, másrészt a szervezetbe bejutott tömény szénhidrát felhígítására intenzív szekréció indul meg.

Az étrendi kezelés legfontosabb célkitűzése:

•   a tápláltsági állapot helyreállítása

•   a jó közérzet elérése

•   a gyomorürülés lassítása

•   a táplálék vékonybélbe való gyors bezúdulásának megakadályozása

Mivel a gyomor „tároló" és részben emésztő funkciója hiányzik, az ételek gyorsan zúdulnak a belekbe. Ezért alapvető szempont, hogy a beteg gyakran (minimum 6-szor) étkezzen, és egyszerre ne túl nagy adag ételt fogyasszon.

A fehérjék és a zsírok/lassítják a gyomorból való kiürülést, csökkentik a hasmenés kialakulását. A zsírok gyomorürülést csökkentő hatása nem minden esetben érvényesül gyomorműtétek utáni állapotban.

A zsiradékok közül ételkészítéshez inkább a növényi olajokat javasoljuk, kenyérre kenéshez a margarinfélék, light készítmények, vaj, vajkrémek egyaránt használhatók. A cukrok igen gyorsan bomlanak, fokozhatják a hasmenést, ezért mennyiségüket a diétában erősen korlátozni kell. El kell hagyni a cukrozott üdítőket, szörpöket, mézet, lekvárt, cukrász­süteményeket, csokoládét. Az ételek ízesítéséhez csak kevés cukrot szabad felhasználni. Ha a kis mennyiség is panaszt okoz, helyettesíthető mesterséges édesítőszerekkel (Polisett, Polisweet, Nutrasweet, Canderel), de nem használható fel a glukonon, mert a sorbit fokozza a bélperisztaltikát!

Az összetett szénhidrátok jól beillesztetek az étrendbe, mennyiségüket fokozatosan emelve. A kenyérfélék közül csak kezdetben adjuk a fehér kenyeret, esetleg másnaposán vagy pirított formában, majd fokozatosan emelve a mennyiséget próbáljuk ki a magasabb rosttartalmú félbarna, barna kenyerek fogyasztását is. A bennük lévő élelmi rostanyagok lassítják a gyomorürülést.

A folyadékok nagyon gyorsan beömlenek a vékonybélbe, ezért általában panaszt okoz, ha a beteg folyadékot és szilárd táplálékot együtt fogyaszt. A szükséges folyadékmennyiséget ne az étkezések során fogyassza a beteg, inkább az étkezések közötti időben. Ebédnél a levest is célszerű a szilárd étel után kb. fél-1 órával elfogyasztani.

A tej legtöbbször panaszt okoz, ezért átmenetileg csak minimális mennyiséget fogyasszon a beteg tejből, tejes italokból. A tejpor sok emberben panaszmentes táplálkozást eredményez. A savanyított tejtermékeket, kefirt, joghurtot is jobban tolerálják a tejnél. Sajtot, túrót fogyaszthat a beteg. Esetleg laktóz-mentes tej (Magic Milk) kipróbálása is javasolható. Étkezés után célszerű lefeküdni és egy órát fekve tölteni.

Az étrend feltétlenül legyen változatos, energiában gazdag, cukorban szegény, tartalmazzon nagy mennyiségű fehérjét, összetett szénhidrátokat, vitaminokat és ásványi anyagokat.

Javasolt táplálkozási naplót vezetni, így könnyebben kiszűrhetők azok a nyersanyagok,

amelyek panaszt okoznak.

Az étkezési naplóban fel kell tüntetni:

az egyes étkezések időpontját,

az elfogyasztott étel nevét, mennyiségét, készítési módját

a jelentkező panaszok jellegét és időpontját.

Holnap délelőtt megyek CT-re az eredményt meg tudja a fene, mikor kapom kézhez...
 

Végül is... nem izgulok... minek? Amikor az elsőn voltam Pécset akkor izgultam, annak tétje volt, ennek nincs :-)
Tudom, hogy negatív eredmény lesz :-) és ha nem akkor sincs semmi baj... Erős vagyok... pontosítsunk a lelkem erős, csak a testem lehet gyenge... A családom miatt aggódom, ők nehezebben viselik az én "flegmaságomat" :-) Úgy gondolom, hogy az ember fogadja el azt ami van, nem azt mondom, hogy mindegy, meg hogy adja fel, mert nem! Isten ments dehogy!
Szerintem ismert az ember tragédiája: Ember küzdj... de ne vidd túlzásba! 
Már el tudom fogadni, ez volt a legnehezebb idáig eljutni, innen már minden könnyebb... és azért attól én még még bízva bízok is... 
 

Szóval úgy fogom fel hogy holnap meglátogatom magam, remélem otthon leszek :-)

 Kedves GyomNélk (Gyomor nélküliek)

  A B12 -t, vagy más néven a "vörös vitamin"-t, (vagy ha úgy tetszik kobalamin-t) havonta böki belém a háziorvosom.

Miért nem tablettákat, bogyókat vagy olyan kajákat eszek amik tartalmazzák ezt az anyagot?

Ennek igen egyszerű oka van! A vitamin ahhoz, hogy a vékonybélben fel tudjon szívódni gyomorfal sejtjei által termelt intrinszik faktor nevű fehérje alkotóelemmel kötődik.

Na már most ugye nekünk nincs gyomruk… így ugye gyomorfal se nagyon… a kevés gyomorsav, a nem megfelelő mennyiségű intrinszik faktor a B12-vitamin hiányához vezet.

Ami ugye valljuk meg őszintén, elég pocsék dolog lenne, hiszen létfontosságú folyamatokban vesz részt.

A B12 vitamint az 1940 es évek vége felé már felfedezte az orvostudomány (vagyis akkoriban azonosították borjúmájból, mint olyan alkotóelemet, ami képes meggyógyítani a halálos vészes vérszegénységet). Azt is tudják, hogy elengedhetetlen a sejtek megújulásához és különösen fontos a vörösvértestek és az idegeket borító hüvely (myelin) képződéséhez, az idegrendszer normális működéséhez. Nem utolsó sorban növeli a szervezet energiáját is.

Nem kell megijedni, hiánya igen lassan alakul ki, mivel a szervezetünk a májban raktározza ezt a vízben oldódó vitamint. Egy átlag emberkének kb. 5 évre elegendő készlete van.

Hogy mennyi kell belőle? Vagy, hogy milyen gyakran kell beadatni? Ez személyre szabott, egy azonban biztos, túladagolni nem lehet. A német fórumon van olyan, aki 2-3 hetente lövi magát. De olyan is akad, aki hosszabb szünet után tölti fel szervezetét a számára szükséges mennyiséggel. Abban viszont mindenki egyetért, hogy ez elengedhetetlen, és hogy orálisan nem működik a dolog.

Csodálatos élményem volt ma. Templomban voltam. Igaz minden vasárnap megyünk misére. És az is igaz, hogy Istennel minden találkozás csodálatos.

13 éve járunk a feleségemmel a Bazilikába. DE most nem misén voltam, és nem egy röpke imára tértem be a székesegyház falai közé, hanem lehetőségem volt, hogy felmenjek a szószékre.

Egész más onnan a bazilika. Az ismerős képek, szobrok, freskók teljesen más képet mutatnak.

A középkorban I. Gergely pápa írta Messilia püspökének: ”… ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet, hogy azok, akik a betűket nem ismerik, legalább a falakon nézelődve olvassák azt, amit a kódexekben nem tudnak elolvasni.”

Manapság meg már ott tartunk, hogy amit nézelődve a falakon látunk, azt sem értjük.

Ezért egy ideje a bazilika belsejének leírásán dolgozom, úgy vettem észre kevés a tájékoztató anyag, és ami van, azokban is hibákat vélek felfedezni. Ilyen a bejáratnál lévő régi tájékoztató tabló is. Szinte már olvashatatlanságig elszíneződött. Imre atya megengedte, hogy készítsek egy másikat. Ha minden jól megy ez a most készülő tájékoztató tabló csak az első lépés, aztán jöhet egy füzetecske, amiben teljes részletességgel írnék a templomunkról, ha ezzel elkészülök, akkor talán már készíthetnék egy honlapot is… Persze ez rengeteg utánajárást, tanulást igényel.

Hogy nagy tervek ezek egy rákostól? Lehet, DE most érezem, hiszem, hogy sikerülhet!

Ez volt ma az a csodálatos élményem ott a fehérvári bazilika szószékén.

Kezdjük azzal, hogy a gyógyulás esélye sosem lehet nulla! Cromwellnek mondása szerint: „Put your trust in God, and keep your powder dry.” „Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport.” (Vagy valami ilyesmi…) A mi esetünkben tudni kell, hogy a gyógyuláshoz mindkettő kell, hit is és puskapor is.

Ha valamit nem említenek meg az orvosok, rá kell kérdezni! Mindegy mekkora hülyeség! Lehet, pont az segít majd.

Olyan ez, mint amikor a kis falut elönti az árvíz és a pap nem hagyja el a templomot. Minden segítőkész, segíteni szándékozó embert elküld, elutasít azzal: „A Jó Isten majd megsegít…” Persze a végén vízbe fullad… azt mondja neki az Isten, "Élhettél volna még, a szeretett közösségedben, de hiába küldtem neked embereket, hogy segítsenek, Te meg akartál halni, ezért nem vagy méltó az életre... a hited mégis megmentett, hiszen itt vagy."

Sosem tudjuk/tudhatjuk, honnan jön/jöhet segítség, ezért is jó szárazon tartani a puskaport.

A német fórumon beszéltem olyan hölggyel, aki már 27 éve él gyomor nélkül.
Persze nem az számít, hogy mennyi van még, hiszen ezt senki sem tudhatja! Még saját magáról sem! (írtam erről már egyszer valahol… nincs különbség egészséges és beteg ember közt, hacsak nem annyi, hogy ez utóbbi közelebb érzi/érezheti magát a halálhoz.) Nem az a fontos, hogy mennyi időnk van még, hanem, hogy ezt hogyan éljük meg.

Nincs semmi titok a betegségem besorolásában csak, rohadtul nem érdekel… MÁR NEM! Az ember belefárad a hülyeségbe, ahogy lesz úgy lesz! Átértékelődnek a dolgok.

Egyszer régebben apósommal kapáltunk a szőlőben, amikor elkezdett szakadni az eső, bementünk a pincébe… én morgolódtam, hogy most az eső miatt nem tudunk dolgozni… az öreg csak legyintett, töltött egy pohár bort majd azt mondta: „Hagyjuk fiam, had essen!”

Bölcs dolog ez. Hagyom, hogy essen… hát tehetek mást? Persze védekezni lehet, de attól még esni fog, és ott akkor abban a pillanatban milyen jól esett az a pohár bor…

Eljutottam odáig, hogyha lekakál egy madár, akkor azt mondom: Milyen jó hogy a tehenek nem tudnak repülni! Ez a pozitív gondolkodás, meg a hit.

A gyerekeim többet tudnak, mintsem azt bárki gondolná. A kicsi a múltkor azon nyavalygott, hogy nem akarom, hogy apa meghaljon. Megnyugtattam, hogy mindenki meghal, senki sem éli/élheti túl az életét… de nyugi, én úgy készülök, hogy halhatatlan leszek, és látod eddig sikerült…

A feleségemmel nehezebb a helyzet őt ilyenekkel nem tudom megvigasztalni… de mindenről tudok vele beszélni, hiszen szeret, és hát ugye holtomiglan/holtodiglan, ásó kapa meg miegymás…

Hogy mi várható? Ez jó kérdés, megbeszéljük dolgainkat, és ha valamin összezördülünk. A vasárnapi misén mindég megbékülünk, hiszen „Békeséget hagyok rátok, az én békém adom nektek”…

Két napja elkezdett zúgni a bal fülem… nem is zúgás ez, hanem olyan, mint amikor a tűz lobog… nem pattog, lobog… nem fáj, csak kellemetlen. El kell mennem a fülészetre…

Ma este szedem be az utolsó adag Xaloda nevű förmedvényt… Örülök, hogy már vége, most decemberig nyugi van, aztán jön a CT.

Azért közben zajlik az élet, pl. szolgáltatót váltottunk UPC –sek lettünk. TV, internet, telefon minden egy helyen… eddig minden szép volt, vagy legalábbis annak tűnt, de ma bementem az ügyfélszolgálatra és kifogtam egy olyan emberkét, aki azzal indított, hogy nem is vagyok előfizető… megkértem nézzen meg még egyszer… és csodák csodája megtalált a rendszerben. Valamilyen munkafolyamat nem volt lezárva, így nem tudtam elintézni, hogy a cégem nevére írjuk át a telefont… hiába mondtam, logikusnak tűnik, hogy akkor le kéne zárni azt a munkafolyamatot… azt mondta ő nem tudja… meg mertem kérdezni, hogy miért nem tudja elintézni? Az volt a válasz, hogy nem rám tartozik, nem vagyok UPC alkalmazott. Semmi segítőkészség nem volt az ipsében. Megkértem, hogy akkor írjuk le, hogy mit szeretnék, és akkor talán nem kell még egyszer visszajönnöm… erre sem volt lehetőség, (kis ember élvezkedett… az egyetlen férfi az ügyfélszolgálaton, úgy is az van, amit ő mond, ő a cég képviselője, én meg egy kis ügyfelecske vagyok, aki aláírt két év hűségnyilatkozatot. Ha legalább megpróbálta volna elintézni, vagy ha csak úgy tett volna, mint aki segíteni akar, de nem.)

Megkérdeztem, hogy hol tudok panaszt tenni… nincs panaszkönyvük, ők nem szolgáltatók…

Egy nap kb. 2órát tudok talpon lenni, ezt ma azzal töltöttem, hogy bementem az ügyfélszolgálatra ahol kioktatott… és felidegesített egy szerencsétlen ember. Tehetetlennek, és hülyének éreztem magam… persze ez a helyzetemen nem változtat…

Majd két-három nap múlva megint megpróbálom, addigra talán lezárják a munkafolyamatot…

A múlt héten, csütörtökön megkaptam az utolsó kezelést, nem ők mondták, hogy az utolsó, hanem én… elég volt… erősödnöm kell… fáradt vagyok… és már csak 70 kg… meg különben is „csak” hatról volt szó.

Annyira legyengültem, hogy mostanában alig kelek fel, arról, hogy visszamenjek dolgozni? Na, arról szó sem lehet! Nem bírnám… Decemberben megyek CT-re, majd meglátjuk, mit mutat…A legnagyobb gond, hogy lelkileg vagyok letörve, nagybátyám, és BARÁTOM halála nagyon megvisel. Tudom, idővel gyógyulnak a sebek… a hasamon levő vágás pl. már alig látszik…

Alapból pesszimista ember vagyok, régebben mindig észrevettem a rossz pillanataimat. Most meg már alig veszem észre a jókat …

Ma reggel fél hétkor meghalt Gyera János barátom.

Eger szép város, valamikor oda is jártam főiskolára… (médiapedagógusként végeztem) ki hitte volna, hogy nem bort inni megyek oda legközelebb…

Péntek este nyolcra értünk a városba. A Garten panzióban szálltunk meg, csendes nyugodt hely a vártól nem messze. Miután leraktuk a kocsit és elmentünk vacsorázni. A feleségem borjúpaprikást evett túrós csuszával, én meg grillezett csirkemellet olivás salátaágyon. Finom volt… utána még egy kis vaníliafagyi is lecsúszott… és ha már Egerben vagyunk az embernek nem szabad kihagynia sem a bikavért, sem a leánykát. Úgyhogy: csak azért is! Egy-egy decit fogyasztottam az isteni nedűből, a vacsorához, melynek hatására olyan jól aludtam, hogy nem is vettem észre, milyen nagy vihar volt az éjszaka.

Szombat nyolcra kértük a reggelit, mert kilencre volt a jelenésünk az ukrán temészetgyógyász hölgynél… mondjuk az én hülye természetemet elég nehéz lesz gyógyítani… de bánja fene… 5000 forint egy óra… annyit megér… mégis csak egy orvos… és olyan, aki beszél az emberrel, és nem csak a beteggel…

A Tűzoltóteret hamar megtaláltuk, kicsit előbb is érkeztünk, a doktornő elnézést kért, mert még voltak nála, „egy picinykét várni kell”.  Miután az előző ügyfél elégedetten távozott 9:10 kor hívott be a rendelőbe: hellyel kínál… kérdezi mi a gond… adjuk a leleteket… átolvassa… mondom neki legfőbb panaszom: fogyok.

Beszélgetünk… magyaráz… érthető példázatokat felhozva közlíti meg a dolgokat… Érdekes miért nem tudják ezt így az állami szférában dolgozók is elmondani? … Nagy a kontraszt… Talán nincs rá idejük? Amiket mond az nem idő kérdése…

Többek közt azt tanácsolja, mondjak le a húsételekről (érdekes, ezt már nem először hallom…) étkezési tanácsokat, tippeket ad… figyel rám, megvizsgál… nyomkodja a hasam… majd ajánl egy teakeveréket, eztán étrend-kiegészítőket… a feleségemnek felcsillant a szeme, végre történik valami… elmondja mi, mire jó… elrepült az idő… aztán összeszámolja a cuccost… 35 ezer…

Feleségem azt mondja, kérdezzem meg a papát is, ő meg addig elmegy a bankba.

OK. Elhoztuk, ígyhát oda tudom adni a papa leleteit is, szegénykének a prosztatájával van gondja… ja, ha az ember már elmúlt 70... Átolvassa azt is, ajánl még két doboz terméket, meg azt mondja, hogy az agyagpakolás, az segítene, elmondja hogyan, hova kell pakolni a papára hideg agyagot…

Arra gondolok, milyen jó, hogy ezt nem nekem javasolta, mert egyből azon járna az agyam, hogy nekem azért kéne az agyagpakolás, hogy szokjam a földet…

Visszaért a feleségem, 45ezer körüli összeget fizettünk, elégedetten távoztunk… közben már várt következő páciens.

A kocsiban kedvesem megkérdezte mi a véleményem, én visszakérdeztem: azt szeretnéd hallani, amit hallani szeretnél, vagy azt, amit gondolok? Persze az utóbbit…

Hát a természetem olyan amilyen, a termékeket kipróbáljuk, ha jók, akkor mindenképpen használnak, akkor is ha hiszek benne, és akkor is ha nem! És most irány Hajdúszoboszló!

János BARÁTOM otthon volt. Azt mondta a korházban az onkológián nincs mit keresnie. Az egyik vezető szakmunkás (merthogy az orvos is csak olyan szakmunkás, mint mi, csak ők mást tanultak) azt mondta neki, hogy kimetszenek majd a májából egy darabot, hogy megmondják honnan jött a rák… János nagyon türelmes, illedelmes, 78éves, bölcs, nyelvész tanárember, aki Angliában, egyetemen tanított. Úgy döntött, hogy őt ugyan ne metszegessék, csak azért, hogy megtudják honnan jött, így hát hazavitette magát mentővel…

Olyan jó volt vele beszélgetni, jót tett mind a kettőnknek. Erőt, mit erőt! Hitet adtunk egymásnak, és ami még ennél is fontosabb a BARÁTSÁG szeretettét. Rájöttem, nincs semmi különbség az egészséges, és a rákos ember közt, mindkettő meg fog halni, csak mi valahogy ezt már tudjuk, érezzük is.

MEMENO MORI

Van aki eltűnik hirtelen, mint erdőben a vadnyom… én meg azt hiszem elfogyok hirtelen, mint haldoklóból a remény… félek… és ezért úgy tűnik, fogy a lelkem is… de nem hagyom magam! Küzdök! Térden állva kapaszkodom, hogy elérjem az Istent. Így a lelkem hitben megerősödik, csak a testem, az bizony gyenge… Mínusz húsz kilónál tarok…

Nehéz dolog… mert minden ember más kialakult táplálkozási szokásokkal jut el odáig, hogy kikapják a gyomrát… nem részlegesen, hanem úgy emberesen az egészet…

• B12 VITAMIN, ezt ugye a gyomor termelte, amíg volt… most már injekcióban tud hozzájutni szervezet. Ez étkezéssel nem pótolható(!)
• A napi energiaszükséglet http://www.sulypontklub.hu/node/13 meglegyen.
• Naponta inkább többször keveset, akár 7-9 alkalommal
• Sose együnk fekve, (visszajöhet a béltartalom)
• Fordított menü(!), előbb mindig a szilárd kaja, aztán a folyadék, ami lehet leves vagy itóka lehetőleg valami savanyú, mert ugye nincs gyomorsav… (mondjuk pl. befőtt, tea, citromos limonádé…)
• Kerüljük a zsíros kaját, (tudom hülyén hangzik de ha zsírosat eszem jobban fogyok) nem jó ami ingerelheti a bél nyálkahártyáját pl. erős fűszerek, túl sós, vagy túl édes vagy a füstölt kaják.
• Tilos az alkohol!

 Na szóval bocs, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de mint mindennek ennek is oka van… Az első hármas adag kemót egész jól átvészeltem (úgy kapom a mérget, hogy szerda csütörtök péntek aztán három hét szünet) nem volt különösebb baj… egy kis hányás, szédülés, gyengeség, meg ilyesmi, de nem vészes, hétfőn még moziba is voltunk a lányaimmal. Merthogy egy aranyos meghívót kaptam tőlük írásban a „cinema city széles vásznai elé” hát lehet egy ilyen meghívásra nemet mondani? Elvonult a család és megnéztük a Jégkorszak hármat 3D-ben, nagy élmény volt… aztán pénteken 24.-én meg csak a nagyobbikkal végigültem a Harry Potter két és fél óráját… éljen a félvér herceg…

Csütörtök

Semmi említésre méltó nem történt, ha csak az nem, hogy engedélyeztek egy bögre teát.

Jött egy dietetikus nővérke… (megkérdezte, hogy vagyok? Mondtam neki, hogy összeszorul a gyomrom arra a tudatra, hogy nekem olyan nincsen…) szóval azt mondta, hogy majd hoz egy étrendet, hogy mi mindent ehetek, de nem könnyű ilyent összeállítani…

Megígértem, hogy majd segítek neki, hiszen a mai naptól a gépem is itt van velem, és tudok írni, szétnézek majd étrend dolgában német és angol oldalakon… (szomorúan tapasztaltam, hogy ott se nagyon talál az ember semmit.)

Péntek

Már három bögrényi teát tolhatok az arcomba… ja és este bejöttek anyósomék látogatóba, a kisebbik lányomat elviszik magukkal nyaralni, merthogy nem nagyon értené még hat évesen, hogy nem szabad apa hasán ugrálni…

Ha minden jól megy, hamarosan mehetek haza… felkeltem, és kimentem hozzájuk az előtérbe… hát igen… csövek nélkül azért már könnyebben mozog az ember…

Anyósom azt mondta, hogy „örülök, hogy így látlak…” előtört belőlem a szokásos cinizmusom… „ÍGY mama?” Szegény teljesen zavarba jött… nem úgy értette… mondtam hogy viccnek szántam…

Szombat

Korlátlan italfogyasztás… annyi folyadékot ihatok, amennyit csak akarok…

Megint jött a dietetikus nővér, hozott egy A4-es lapot, mindösszesen másfél oldal, hogy mit ehetek, és hogy mit NEM ehetek, és csak annyit fűzött hozzá a dologhoz, hogy úgy is mindent magamnak kell megtapasztalnom, Hát ez van… majd megtapasztalom… ha hányok, vagy ha megy a hasam akkor olyant többet nem nyelek le… délben a feleségem finom házi húslevest hozott (az csak folyadék)

Itt volt a Tanár Úr is, mondta, hogy az adjunktus úr fog majd hazaengedni… megnézte a sebet elindította a varratokat, mert Ő szabira megy négy hétre… még jó, hogy előtte azért megszerelt… na de mi a fenét jelent az hogy elindítani egy varratot? Majd megtudom ezt is…

Délután a folyosón sétálgatva a nővérpultba megláttam az adjunktus urat (dokit) mondom neki, hogy örvendek, meg hogy ő fog majd hazaengedni és elképzelhető hogy már holnap? Na azért ne együk olyan forrón azt a kását, mert azt azért tudnia kell, hogy még nyugaton is a „nagyobb korházakban 10%-nál műtét után előfordulnak komplikációk… „a francba” gondolom, de válasznak csak annyit mondtam én azért bízok a TanárÚr kezeiben… hát abban bízhat is mondja Ő…

Vasárnap

Hurrá ehetek… na azért érdekes volt a dolog, mert reggelire az egyik nővérke adott nekem egy banános ízesítésű tápkaját, majd jött a másik és elvitte, mert hogy olyant még nem szabad, mert tejes és majd ő utánanéz… aztán kis idő múlva visszahozta, hogy mégis lehet, megkérdezte… még jó hogy egyetértenek… azért megkérdeztem, hogy van e arra lehetőség, hogy egy fél zsemlét vagy egy szelet kenyeret egyek ehhez a tápturmixhoz? Azt nem, de háztartási kekszet azt kaphat, úgyhogy azzal ettem meg a két decis tápkaja felét…

Délbe kedvesem össze turmixolta a tegnapi húslevesből a krumplit meg a zöldséget, és azt ebédeltem. A nagyobbik lányom csak nézte, hogy apa hogy tömi magába a pépes kajátJ…

Holnap lehet már otthon ebédelek.

Hétfő (2009 június 15)

Eljött végre a nagy nap, elvitték az ágy végéből a kórlapot azt mondták megírják a zárójelentést, és mehetek haza… bejött a feleségem, összepakoltunk és ő levitt mindent a kocsihoz…

Közben, jött az adjunktus, nem szedte le a kötés csak rákukucskált alul meg felül én mondtam, hogy a TanárÚr már elindította a varratokat… azt monda, hogy majd a jövő héten jöjjek vissza kontrollra, és a holnaptól már zuhanyozhatok, a varratokat meg majd szépen kiszedi magának… Csak néztem egy nagyot, de nem szóltam…

 magamnak? Hát biztos ezek szépen darabokba kijönnek… mindegy… majd meglátjuk…

A dokit aki reggel elvitte a kórlapot régről ismerem, nála tanultam két éve anatómiát, megadta a telefonszámát, majd felhívom ha gond van…

Aztán csak várni kellett, közben hoztak egy srácot, Gábornak hívják 22 éves favágó, és kilyukadt a gyomra… azonnal műteni kell, egy perforált gyomor nem egy életbiztosítás…

Vigasztaltam, hogy nyugi minden rendben lesz, látod még én is élek… segítettem neki meztelenre vetkőzni, merthogy a műtőbe úgy kell menni… szegény srác borzalmas fájdalmai voltak. Kapott algópirint antibiotikumot infuziós folyadékot…

Aztán eltolták a műtőbe nekünk meg szolt a Titkárnő, hogy kész a zárójelentés, a feleségem átvette, aztán elköszöntünk, irány a lift… aztán az autó… kapaszkodtam rendesen, minden kátyúnál összerezzen az ember… itthon lefeküdtem és elaludtam…

Rengeteg minden történt ezen a napon a szokásos öt órai hőmérőzés, majd a műszak átadása a nővérek közt… vizitkor megjegyeztem a Tanár Úrnak, hogy megoldható lenne, hogy az orromból kikerüljön a cső? Azt mondta, majd megbeszélik, de ő úgy gondolja, hogy semmi akadálya, megmutattam az EDA-kanült is, hogy szerintem kicsúszhatott, mert már a honom alatt van a vége… azt mondta, hogy már arra se nagyon lesz szükség, úgyhogy akkor azt is kiveszik…

Lányommal reggelit készítünk. Felültetem az asztalra. Onnan, a magasból csipogja érdekes kérdéseit.

Engedd meg, hogy az alábbi idézettel köszöntselek itt:

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Rengeteg írni valóm van... egyenlőre csak annyit, hogy a TANÁR ÚR, aki operált rendkívüli ember... imádkozom érte, míg élek…

"Az egyik nővér mutatott nekem egy blogot, ami nagyon elszomorított" - mondta ma délelőtt. A feleségem is itt volt... egy pillanatra kitört belőlem a zokogás...

Két ember egyszerre hal meg az egyikük pap volt, a másik sebész. Szent Péter fogadja őket a Mennyeknek kapuja előtt. A sebésznek kitárja a kaput. A papnak azt mondja, még egy kis időt a purgatóriumban kell töltenie. „Miért?” - kérdezte Isten szolgája. „Isten szolgájaként éltem!”

„Látod most is kétkedsz…” –mondta Szent Péter. „Nahát, csak hogy tudd: míg te állítólag a lélekkel dolgoztál a többségnek csak a teste volt ott. A sebész viszont „csak” a testen dolgozott, de mindenki a lélekért imádkozott…”

Most csak ennyi telik tőlem… ha minden jól megy, hétfőn hazaengednek…

 Megígértem, hogy folytatom az „Érzéseket”. Gondban vagyok, mert nehezen tudom magam kifejezni. Én festő vagyok, lefesteni tudom amit érzek. Ő pedig író. Annyira jól tudja kifejezni magát, amit csak irigyelni tudok (a szó legjobb értelmében) és csodálni. Ott hagytam abba, hogy elvezetett a megoldáshoz. „Hogy te is hozzáírhatsz egy sort... " (Walt Whitman)

 Nem is tudom, hogy fogjak bele… szóval tegnap, vagyis 2009-06-03-án elvégezték a műtétet.

„Ó én, ó élet,
kérdések nem szűnő árja.
Hitetlenek végtelen özöne,
balgáktól nyüzsgő városok!
Mi jó ezek közt?
Ó én, ó élet!

Válasz:
Az hogy itt vagy,
hogy van élet és egyéniség,
hogy zajlik a nagy színjáték
és te is hozzáírhatsz egy sort.

Hogy te is hozzáírhatsz egy sort... " (Walt Whitman)

Holnap befekszem a korházba holnap után megműtenek... ennyi az én sorom... meg a bizonytalanság...

 Ma rá jöttem miért sír fel a csecsemő mikor megszületik… tudatára ébredt annak, hogy meg fog halni, de addig is élnie kell…

 Szeretném elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant, ismerni az ismeretlent. Istenre vágyom. Bámulok a létbe és nem találom a helyem. Sárga villamoson utazom. Hol a végállomás? És ott merre fogok átszállni? Egyre inkább érzem villamoson élek. Nem én akartam felülni. Felültettek. Anyám, s apám akarta így? Nem tudom. Bekapcsolom a számítógépet és attól félek, hogy csak egy elektronikus jel vagyok csupán. Egy program része… Ó micsoda aljasság! Miért nem beszélhetek a program Írójával? Igazán megmondhatná mi a célja velem! Miért alkot az Alkotó? Amit leírok, azt én írom vagy Ő?  Vagy csak bámulja a létem? Ez a cél? Hogy vajon mit hozok ki az egészből? Lehet hogy azért hozott létre minket, hogy szemlélőként tanulja a létet? Életünkkel azt szeretné bizonyítani, hogy Ő is létezik? Isten elgondolkozott-e már azon, hogy ő vajon honnan van? Te szerencsétlen Alkotó fordulj Istened felé! Jaj hogy én menyire utálom a végtelent…

Ezt a szöveget valahol a neten találtam...elég sokat bogarászok, szörfözgetek mostanában ebben a témában és ami érdekes azt letöltöm...

 Adhattak volna nekem is egy hasonlót, vagy elmondhaták volna szóban, akkor nem éreztem volna ennyire felkészületlennek magam... ennyit korrekt a tájékoztatásról... amit tudok azt csak a netről tudom... Ez a betegség a hatvanon túli férfiaknál gyakaribb... közüllük vajon hányan tudnak így információhoz jutni?

Na most hogy ezt elolvastam, egy kicsivel nyugodtam vagyok, legalább tudom mi vár rám... ugyanakkor ha öszinte akarok lenni, és miért ne lennék az? ROHADTÚL FÉLEK...

Rengetegen voltak a laborvizsgálatnál a vérvételnél, egy fél óra sorban állás után eljutottam odáig, hogy elvették a beutalómat… a hölgy megkérdezte, hogy mikor műtenek, mondtam hogy 2.-án fekszem be, és harmadikán műtenek… Addigra a tumormárkerek nem lesznek kész… legyintek… tudom… ez van…