A villamoson tömeg volt, utálom a tömeget. A végállomáson a temetőnél szálltam fel azon törtem a fejem, hogy az idős járókerettel közlekedő néni, akinek természetesen átadtam a helyemet, mekkorát sprintelt, hogy elérje a villamost. Hiába na, vannak még csodák!

Jómagam soha senki és semmi után nem futottam minek? A nagyfaterom is mindig azt mondta: „ami elment elmúlt, azt ne bolygassuk! Ötszáz literes hordóból nem lehet hatszáz litert kiengedni!” Úgyhogy én nem futok senki és semmi után, mert még elfolyik az összes borom, aztán mi lesz? Összeszárad, tönkremegy a hordó, ha nincs, aki újratöltse…

Hanem milyen szép ez az ősz! Szüretidő!

Döccent a villamos, aztán fékez, ide értünk a pékhez, ha vak lennék is tudnám, hogy merre járunk, érezni a friss kenyér illatát, gyermekkoromat jutatja eszembe… Mi lenne, ha leszállnék és vennék egy kiflit? Majd megyek a következő villamossal. Sárga kopott villamosomról leléptem, ÉS AKKOR futott szembe velem a nyár, hogy elérje a villamost. Ritkán látni ilyen szépet, hosszú szőke haja lebeget utána. Ó, csak álltam a villamos ajtajában és bámultam, ahogyan fut. Ütemes mozgás, szívdobbanás… csodaszép ez a lány. Fehér póló, nincs melltartó, vicces két piros kéz van festve a pólójára, ezek tartják azokat a csodákat „Zárom az ajtókat!” Na most mi legyen? Fel vagy le? Csak egy pillanat… Visszaléptem… Pont elérte most már egy az utunk, amerre a sínek mennek… Rám mosolygott, napsugár mosolyával eltüntette a tömeget, csak Ő volt és én. Istenem, beragyogná az életem… Visszamosolyogtam, és be kell vallanom ez a mosoly egy kicsit a pólón lévő kezeknek is szólt. Egy mosoly kezdete lehet egy új életnek. Rám nézett kék szemeivel nyugtázta mosolyom, és talán azt érezte, hogy mondania kell valamit. Így hát köszönt nekem a drága, azt mondta: „CSÓKOLOM!”

 

 

Ez van, öregszem. Vagyis inkább öregnek érzem magam. Akiket tanítok, lehetnének a gyerekeim, a szüleikkel vagyok egyidős. Kezdem átérezni, amit Gajdi mami mond nekem, hogy a fia lehetnék, ilyenkor pimaszul mindég azt mondom, hogy: jó, de akkor szeretnék a csecsemője is lenni…