Egyre ritkábban írok, vajon miért? Érdekes az ember. Pedig rengeteg minden történik ám velem… (és mégsem történik semmi…)

Hétfőn pl. dokinál voltam, a szokásos havi B12 injekció adagomért, no meg a táppénzes igazolásért, és ha már ott voltam, akkor megkérdeztem, a leszázalékolást is, hiszen el kell indítani a dolgot, mert májusban lesz egy éve, hogy betegállományban itthon lopom Isten szép napját. A körzeti orvosom nagyon rendes, azt mondta menjek, vissza másnap, addigra kitölti amit kell.

Másnap - rend a lelke mindenek - mentem is, sőt a suliba is benéztem. A kollegák - mint mindig - nagyon örültek nekem, kérdezgették. Mi van velem? Mi lenne? Semmi! A szokásos válasz ilyenkor: MEGVAGYOK… Most kezdjek el panaszkodni, hogy mennyire fáj az élet?

Szerdán volt a névnapom, nem szoktuk megünnepelni. Meg is lepődtem, az egyik ismerősöm küldött egy mailt, sok boldog névnapot kívánt, aztán hozzáteszi: még nagyon sokat… hát igen a sokon volt a hangsúly, szerintem meg nem a mennyiség, a minőség a fontos…

Mentem a TB- hez (mint a jó gyerek, aki szót fogad: megy, ha mondják), szóval: a körzeti orvosom által kitöltött papírral alanyi jogon elindítom a rokkantnyugdíj iránti kérelmemet.
A biztonsági őr segített sorszámot húzni. Ja kérem, nem mindenki tudja ám elolvasni, értelmezni a gombok mellett lévő szöveget. Ő is mindig ugyanazt, az általános információ gombot nyomja meg, mert mindegy… Még azt is megmutatja, melyik táblán, mit kell figyelnem, hogy tudjam, mikor kerülök sorra… nagyon segítőkész…
10-en voltak előttem… ilyen sokan vártunk arra, hogy a zárt ajtók mögött dolgozó három ügyintéző valamelyike megnyomja a behívó gombot. Egyes kettes vagy hármas ajtó… Röpke másfélórás várakozás után már sorra is kerültem. Egy kedves hivatalnok hölgyeménynek, miután becsuktam magam mögött az ajtót, előadtam jövetelem célját: „rákos vagyok, kivették a teljes gyomromat, és már lassan egy éve táppénzen vagyok”. Adott egy formanyomtatványt, amin bejelenthetem az igényemet.
- Akkor ezt itt most rögtön ki is tölteném, tudna segíteni?
- Jaj, hát azt itt bent nem lehet… menjen ki, és töltse ki odakint.
(Ok… Persze… Értem… kint vár a sor… haladni kell… az ügyintézésnek is… na de akkor is... ezért a nyomtatványért vártam ennyit? És majd ha kitöltöttem azért, hogy leadhassam, majd megint várnom kell? Szépen vagyunk…)
Lehet látta zavarodott gondolataimat:
- Ha délig sikerül kitöltenie, akkor sorszám nélkül beadhatja, - majd hozzátette: - de nem fog összejönni, mivel íratok is kellenek.
- Milyen íratok?
- Hát pl. a szakmunkás bizonyítvány…
(Mi franc? A képemre van írva, hogy szakmunkásként kezdtem? Mindegy nem szóltam, ha kell, hát kell.)
- mert a három év szakmunkástanonc év beleszámít, a munkaviszonyba. - hadarja tovább a megszokott szöveget - meg a katonakönyv is kell…
- Nem voltam katona, - kotnyeleskedtem közbe - külföldön voltam, tudja én… khm… én disszidáltam… Kint dolgoztam… Csak hazajöttem…
- Tényleg? Akkor magának nem is ez a nyomtatvány kell, hanem ez a másik!
Elveszi a már odakészített papírt és ad egy másikat. Nyeltem egyet… Hát így megy ez, kérem… Ha nem értetlenkedem, akkor már kint az előtérben töltögetem a rossz adatlapot. Hazajöttem. Gondoltam, majd itthon nyugodtan kitöltöm, végül is nem sürgős… ahogy itthon átnéztem egy picit sem lettem nyugodt, rengeteg kérdésem lett volna kitöltéshez… mondjuk azért az a három oldalas kitöltési útmutató sokat segített. Még jó hogy nem az agyam kezdet el rohadni…

Ha minden jól megy, akkor talán a jövő héten elindul a dolog. Persze még korántsem biztos, hogy minden megfelel…