2. nap Visznek...

 

Reggel ötkor hozták a lázmérőt. Aztán jött egy kedves kis aranyos hölgy, ő a volt az én tanulom, vagyis aki rajtam vizsgázik… Megkérdezte, hogy aludtam mondom a körülményekhez képest jól… aztán beszélgettünk megkérdezett mindent, amit tudni a kellett. Aztán jött a vizsgabizottság szegénykém mennyire izgult… de sikerül neki… csak beszélni kommunikálni nem tudott jól a vizsgabizottság előtt… fantasztikusan ügyesen vett vért, fura, hogy mennyire más a vizsga és más a gyakorlat… mindegy ezen is túljutottam. Közben jött az altatóorvosom, bemutatkozott és mondta, hogy ő sajnos nem ér rá, de a másik hölgy itt… (nem emlékszem a nevére… borzalom, hogy mennyi minden kiesik a műtéti stressz miatt az ember fejéből) mondtam nekem majdnem mindegy ki altat. Lehet ezzel nem jót szóltam, úgyhogy gyorsan hozzátettem semmilyen tapasztalatom nincs ezen a téren. Elmentek megjött a feleségem is, megszorította a kezem, és a kezembe adott egy kegytárgyat, meg egy kis levelet, a nagyobbik lányom írta. És már toltak is… irány a lift… a tanulólány a lift előtt ért utol megköszönte a segítségem, és minden jót kívánt…. Mondom igazán nincs mit… nézem a kezemben a levélkét amit a lányom írt… elolvastam összeszorult a szívem, édes Marcsikám köszönöm… kegytárgyat Szent Antal visszaadom kedvesemnek, mit kezdjek vele odabent? Még egy utolsó puszi a feleségemtől, látom a könnyeivel küszködik… betolnak… át kellet feküdnöm egy másik ágyra… azon tolnak tovább a műtőbe… átfekszem a műtőasztalra lekötik a kezeimet… altatnak… aztán a többi néma csend…

--------------------------------------------------------------------------------------