Nem halogatom tovább leírom ezt is… azt mondják, minden műtét után van egy úgynevezett holtpont, amin át kell esni olyan ez mint a profi bokszmeccsen… van aki hamar túljut rajta és a következő menetre szinte újjá születik, van akit meg kiütnek.

Nekem ez a holtpontom hétfő volt, rossz hangulattal ébredtem már az öt órai lázmérőzés előtt… lázam is volt… jött a nővérke vért vett, jött a vizit mondta a doki, hogy vért kell venni, a nővér meg mondja, hogy már folyamatban… de aztán rájöttek hogy a reggeli vérvétel nem abból a célból készült… ezért vettek még egyszer vért.

Jött a feleségem látogatni ideges volt, a nagyobbik gyerek ma vizsgázik a zeneiskolába, a kedvesemnek meg a munkája miatt ide-oda kell rohangálnia… szegény… hamar el is viharzott, látta, hogy harapós kedvemben vagyok.

Megjött a vérkép eredménye… nem lett jó… ideges voltam a kutya se szólt hozzám… a folyosóról behallatszottak a kinti beszélgetések a nővérkék a halálról beszéltek… Ilyenkor az ember mindent magára vesz… borzalom…

Kitört rajtam a pánik, azt hittem meg fogok halni. Senkinek sem kívánom ezt az érzést…

Mi lesz velem? Imádkoztam Istenhez, hogy könnyű halált adjon, vagy hogy küldjön valami jelet… hát megjött az is… elmentem vécére, és vért pisiltem, nem, nem véreset, hanem vért… papírtörlővel elszorítottam és visszafeküdtem.

Már estefelé járt az idő… jött megint a kedvesem, szabadkozott, hogy csak ilyen későn tudott jönni mondtam neki, hogy nem baj, de most inkább menjen el, mondtam neki, hogy szeretem és hogy vigyázzon a gyerekekre… látta hogy nem jól vagyok, szótfogadott elment…

Csengetem a nővérnek mondtam hogy vért pisiltem jött a doktornő... a lázamat levitték(az Algopirin csodákra képes), de úgy éreztem valami elpattant belül… aztán később jött egy másik orvos is az is kérdezte mi bajom elmondtam neki is, hogy vért pisiltem… meg azt is kértem, hogy hagyjanak békén… megtették.

Megint imádkoztam… rohadt egy érzés az amikor az ember azt érzi meghal… azt kértem Istentől hogy ne szenvedjek sokat, hogy egyszerűen csak hagyjon elaludni…

Hát Isten nagy mókamester az egyszer biztos… bebizonyította nekem, hogy ő az Úr… hogy azt tesz velem amit csak akar… és éreztem amint a meleg folyadék végigfolyik a combomon…

„VÉR” gondoltam… hát igy fogok meghalni? Elájultam arra eszméltem, hogy a mellettem lévő kórteremben a nővérke vitázik egy frissen műtött emberkével, hogy nem szabad felkelni… Körbenéztem megemeltem a takarót, nem volt véres ezek szerint „csak” összevizeltem magam… lehet félelmemben… borzasztó… szóltam a nővérkének… szégyenemben majd elsüllyedtem. Felkeltem ő meg kicserélte az ágyneműt… aztán kértem tőle egy kacsát… fő a biztonság…

Kedd reggel hallottam, ahogy a többieknek mesélik az éjszakások, hogy milyen borzasztó éjszakájuk volt, a két frissen műtött, akik fel akartak kellni, egy bácsi, aki kikente magát szarral… na meg ugye a 622-es is behugyozott…

Nem, azt hiszem én semmi pénzért nem tudnám az ő mmunkájukat elvégezni…

Jött a vizit megdumálták, hogy ki kell venni a centrál vénás kanült, mert biztos az gyulladt be és attól lehet a lázam… kivették elküldték tenyészetre… délután meglátogatott a gasztroenerológus… beszélt Istenről… mondtam neki hogy az éjszaka után a lelkem már erős , csak a testem gyenge. No meg panaszkodtam, hogy miért nincs az osztályon egy ember, aki megfelelően tud kommunikálni a betegekkel? Aki minden felvilágosítást megad, aki elmondja, hogy mi is történt, történik az emberel… erre elment, és elolvasta a műtéti jegyzőkönyvet, majd visszajött, és korrektül elmondott mindent. Azzal a kérdéssel búcsúzott el, hogy ugye megengedi, hogy imádkozzam önért? … Mondtam neki, köszönöm…

Délután jött a feleségem elmondtam neki, mindent, aztán együtt sírtunk…

Már tudom, hogy van Isten és hogy velem van…

A lélek erős, csak a test az a gyenge…