Na megvolt a harmadik, most nyugi van, illetve az egész belsőm kavarog, de hát ez van. Szerdán vérvétel, három hét múlva megint jön az anyag. Igazán tehetnének bele valami kis vidámítót is…

Mondjuk ma jó dolgom volt az asszony vitt fel a kezelésre… úgy látszik ráébredt, hogy mi jóban-rosszban össze kell tartsunk… na de akkor basszus ez kéne a dolgos hétköznapokon is, mert hát ugye abból normálisan azért csak több van… mi a fenének végletekben gondolkodni?
Ma megint beszélgettem miközben folyt a méreg egy hölgy megemlítette egy hospice szolgáltatást, a másik megkérdezte, hogy az nem csak a végstádiumosoknak van?
Nem mondom vidám témák! Két hányás közt megbeszélték, hogy milyen jól felkészítik az embert, meg a rokonait lelkileg, meg milyen jó tanácsokat adnak…

Magam részéről „imádom”, mikor tanácsokat adnak, és osztják az észt… 

Olyan ez mint amikor a szomszédban döglöttek Béla bá’ libái. Nagyapám átment megnézte a libákat, és azt mondta neki:
-„Te Béla agyá nekik kakas-port, ató majd jobban lesznek…” de még másnap is döglöttek a libák…

Akkor meg így hangzott a tanács:
-„Mézes kukorica az az igazi…”

Harmadik nap:
- „A pálinkás kenyér az segít…”

Negyedik nap mikor átment nagyapám, Béla bá’ azzal fogadta, hogy:
-„Megdöglött az összes liba…”

Mire nagyapám nagy bölcsen megjegyezte:
-„Kár, pedig tanácsot még tudtam volna adni…”