Tegnap megvolt a CT vizsgálatom. Az egészségügy tényleg horror!

Persze csak annyi történt, hogy volt egy koponya CT időpontom július 29.-ére, akkor mentem az onkológiára vérvételes kontrollra is.

A nővérke - aki a kemót szokta beadni - rendes, vigyáz a vénáimra, mielőtt levette volna vért mondtam neki, hogy most vérvétel után megyek koponya CT-re is, erre egyből betett egy branült, és azon keresztül vette le a vért a kontrollhoz, merthogy a CT miatt majd úgy is szükség lesz rá. Így aztán 29.-én odaállítok branüllel a karomban a röntgenosztályra, és megkérdezem, hogy megoldható lenne-e, hogy egyszerre elvégezzék mind a három testrész vizsgálatát, most a koponya mellé a has-mellkas vizsgálatot is. Azt mondják, megoldható, de nem most, mert nem fér bele, az időbe. Majd 9.-én, amikor jönnöm kell a has-mellkas CT-re akkor majd egy füst alatt a koponyát is. „Tök jó” gondoltam, egy kontrasztanyaggal kevesebb kerül a szervezetembe. Így aztán azzal a lendülettel ki is húzták az onkológián gondosan behelyezett csövecskét.

Tegnap eljött a nagy nap reggel nyolcra mentem, éhgyomorra… na ja, nem is olyan vészes éhgyomorra menni, annak akinek nincs…

Szóval odaállítottunk a feleségemmel, odaadom a beutalókat, (mind a hármat!), azt mondja a hölgy, hogy egyszerre nem enged a rendszer három vizsgálatot. Mondtam, ehhez nem értek, de Önök mondták, hogy ez lehetséges. A nővérke elviharzott, megkérdezte, kiderült mégis megoldható… Na hála Istennek, mondom magamba, mégis megúsztam egy szúrást, meg egy plusz kontrasztanyagot. Kb. háromnegyedórás várakozás után kaptam egy kis sima vizet, hogy igyak, csodálkoztam, mert nem volt ánizsos íze, csak sima csapvíz, pedig már egészen megkedveltem a „magyar uzót”. Ittam egy-két pohárkával, a vízből aztán behívtak. A szokásos feküdjön az asztalra nadrágot combközépig letolni, ing maradhat… Jött a kontrasztanyag nélküli vizsgálat, ezen megint csodálkoztam, mert korábban, máshol már eleve úgy fektetnek az asztalra, hogy a branült előre beteszik, biztosabban meg tudják támasztani a kart, és a páciens sem mozdul el, a két vizsgálat közt. De itt nem! Megvolt a kontrasztanyag nélküli vizsgálat és akkor, jött a nővérke, hogy na akkor ő most beteszi a branült. Hát hogy is mondjam? A keskeny asztalról oldalra kinyújtott enyhén ingó karommal próbálkozott. Mellészúrt, azt mondta pocsék vénáim vannak, biztos a sok kezeléstől már tönkrementek, és azt is mondta, hogy ő nem szúr meg engem többször majd a kolleganő… hát a kolleganő aztán tényleg elkezdett szurkálni… esküszöm tűpárnának nézett… aztán egyszer csak azt mondja: Sikerült! De mégsem! Le kellett állítani a gépet, mert, a kontrasztanyag nem a vénámba folyt, hanem mellé a karomba, ami ezáltal visszanyerte azt a vastagságát amilyen egy éve volt, amikor még büszke 95 kg-mal dicsekedhettem. Szóval lett bicepszem rendesen meg olyan alkarom, hogy csak na, de nem éreztem, hogy feszített volna. Végül a kézfejembe sikerült találni egy elfogadható vénát. A 15 perces vizsgálatból, lett egy órás kínlódás, úgy látszik most volt rá idő. (valószínű 29.-én branülel a karomban kevesebb idő lett volna…)

Ez eredményt majd elemzés után elküldik az onkológiára, hiába mondtam, hogy szeretnék én is kapni egy CD-t és a feleségem majd bejön érte, azt mondták nem lehet… utálom, ha hülyének néznek, de nem vitáztam… ha nem lehet, hát nem lehet… minek erőlködjön ott az ember, ahol nem lehet? (biztos erre sincs idő… vagy keret?)

Ma délelőtt felhívtuk az onkológust az eredményért. Szar lett. Engem nem ért váratlanul a dolog, már előre mondtam a feleségemnek, hogy most szünetet kérek, mert bár igaz hogy köhögök, és áttét van a tüdőmön, de már nem bírom úgy a kemót, mint egy éve. Meg a vénáimnak sem árt egy kis regenerálódás nem is beszélve a karomról, amit hiába borogattunk még ma is kétszer akkora, mint a másik. Még jó, hogy az egész vizsgálat előtt egy nappal, vasárnap, mise után kis családommal el voltunk kirándulni, Esztergomban. Ez ad nekem erőt, különben nem bírnám.

Az onkológustól kaptam egy hónapnyi pihenőt, majd szeptemberben megyek legközelebb.

Szép kis ajándék ez! Ma van a házassági évfordulónk…