Kezdjük azzal, hogy a gyógyulás esélye sosem lehet nulla! Cromwellnek mondása szerint: „Put your trust in God, and keep your powder dry.” „Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport.” (Vagy valami ilyesmi…) A mi esetünkben tudni kell, hogy a gyógyuláshoz mindkettő kell, hit is és puskapor is.

Ha valamit nem említenek meg az orvosok, rá kell kérdezni! Mindegy mekkora hülyeség! Lehet, pont az segít majd.

Olyan ez, mint amikor a kis falut elönti az árvíz és a pap nem hagyja el a templomot. Minden segítőkész, segíteni szándékozó embert elküld, elutasít azzal: „A Jó Isten majd megsegít…” Persze a végén vízbe fullad… azt mondja neki az Isten, "Élhettél volna még, a szeretett közösségedben, de hiába küldtem neked embereket, hogy segítsenek, Te meg akartál halni, ezért nem vagy méltó az életre... a hited mégis megmentett, hiszen itt vagy."

Sosem tudjuk/tudhatjuk, honnan jön/jöhet segítség, ezért is jó szárazon tartani a puskaport.

A német fórumon beszéltem olyan hölggyel, aki már 27 éve él gyomor nélkül.
Persze nem az számít, hogy mennyi van még, hiszen ezt senki sem tudhatja! Még saját magáról sem! (írtam erről már egyszer valahol… nincs különbség egészséges és beteg ember közt, hacsak nem annyi, hogy ez utóbbi közelebb érzi/érezheti magát a halálhoz.) Nem az a fontos, hogy mennyi időnk van még, hanem, hogy ezt hogyan éljük meg.

Nincs semmi titok a betegségem besorolásában csak, rohadtul nem érdekel… MÁR NEM! Az ember belefárad a hülyeségbe, ahogy lesz úgy lesz! Átértékelődnek a dolgok.

Egyszer régebben apósommal kapáltunk a szőlőben, amikor elkezdett szakadni az eső, bementünk a pincébe… én morgolódtam, hogy most az eső miatt nem tudunk dolgozni… az öreg csak legyintett, töltött egy pohár bort majd azt mondta: „Hagyjuk fiam, had essen!”

Bölcs dolog ez. Hagyom, hogy essen… hát tehetek mást? Persze védekezni lehet, de attól még esni fog, és ott akkor abban a pillanatban milyen jól esett az a pohár bor…

Eljutottam odáig, hogyha lekakál egy madár, akkor azt mondom: Milyen jó hogy a tehenek nem tudnak repülni! Ez a pozitív gondolkodás, meg a hit.

A gyerekeim többet tudnak, mintsem azt bárki gondolná. A kicsi a múltkor azon nyavalygott, hogy nem akarom, hogy apa meghaljon. Megnyugtattam, hogy mindenki meghal, senki sem éli/élheti túl az életét… de nyugi, én úgy készülök, hogy halhatatlan leszek, és látod eddig sikerült…

A feleségemmel nehezebb a helyzet őt ilyenekkel nem tudom megvigasztalni… de mindenről tudok vele beszélni, hiszen szeret, és hát ugye holtomiglan/holtodiglan, ásó kapa meg miegymás…

Hogy mi várható? Ez jó kérdés, megbeszéljük dolgainkat, és ha valamin összezördülünk. A vasárnapi misén mindég megbékülünk, hiszen „Békeséget hagyok rátok, az én békém adom nektek”…